42. fejezet - Karácsony

*Adele szemszöge*

-Mi? – kerekedtek ki szemeim és felültem az ágyon.

-Harry úgymond engedélyt kért,hogy aznap elvihessen és „segítséget” kérjen. Én persze bele mentem,mert azt gondoltam,hogy jó móka lesz téged próbára tenni. Teljesen biztos voltam benne,hogy nemet fogsz neki mondani…

Könnyek szöktek a szemembe és mérhetetlen düht éreztem Harry iránt. Kipattanttam az ágyból és kirohantam a folyosóra. Berontottam Harry szobájába. Valakivel épp telefonált. Kikaptam a kezéből a mobilt,kinyomtam és a földre dobtam.

-Hazug szemétláda! – ordítottam és teljes erőmmel pofon vágtam.

-Mi a…!? – nézett rám ledöbbenve és az arcát simogatta.

-Hogy voltál képes? Mi? Az egészet elmondtad neki… Esetleg videóra nem vetted fel!? – ordítottam és kitört belőlem a sírás. Nem vártam meg a válaszát. Kirohantam a szobából. Becsaptam az ajtót. Neki dőltem a falnak,végig csúsztam rajta és már a földön ülve folytattam a sírást. Kis idő múlva Niall jelent meg,aki Harry szobájából jött ki. Leült mellé és magához húzott.

-Semmi baj. Miért nem hagytad,hogy végig momdjam?

-Mi értelme lett volna végig hallgatnom,hogy hogy dobsz ki?

-Én nem tennék ilyet. Szeretlek.

Felemeltem a fejem és mélyen a szemébe néztem. Kirázott a hideg. Ugyan úgy nézett rám,mint legelőször… a repülőn.

-Imádlak… nem tudom mi ütött belém akkor. – suttogtam – Meg tudsz bocsájtani?

-Már rég megtettem.

-Akkor miért kínzol még mindig?

Értette,hogy mire gondolok,mert felhúzott a földről és hetek óta először,újra megcsókolt. Felemelő érzés volt érezni puha ajkait az enyémeken. Hosszú percekig tartott és mindent elfelejtettem.

-Nyugodj meg! Minden rendben. Elfelejthetjük ezt az egészet. Oké?

-Oké… - suttogtam és átöleltem. Azok utána amiket vele műveltem nem is értem,hogy hogy képes enniyre higgadtan beszélni a dologról. Nem gondoltam volna,hogy megbocsájt. Nem érdemlem meg. Én sem adtam még egy esélyt annó Davidnek. Igaza van Harrynek. Egy önző dög vagyok,aki mindig csak magára gondol.

***

Reggel korán keltünk. Meg volt az az igazi karácsonyi hangulat. Át jött Danielle,Eleanor és persze Lexi is. A délelötött sütéssel,főzéssel és takarítással töltöttük. Mindenki lenyugodott és boldog volt. Az egész házat elárasztotta frissen sütött mézeskalács illata,amit Eleanor sütött.

Délután már mindennel kész voltunk. Átöltöztünk és kikészítettük az ajándékokat.

-Először is…

-BOLDOG SZÜLINAPOT LOUIS!!!

-Azt hittem már el is felejtettétek. – nvetett és elfújta mind a huszonegy gyertyát a répatortán. Átadtam neki az ajándékot és ő is adott nekem egy kis dobozt. Aztán Zayn,Liam,Harry,Danielle,Eleanor és Lexi következett. Niallt hagytam utoljára. Robinnak pedig már elküldtem,szóval ez így kicsit kellemetlen volt,de nem foglalkozott vele. Mindenkitől kaptam ajándékot,de egyiket se bontottam ki. Leültünk vacsorázni. Jó volt a hangulat. Mindenki mosolyogott. Ez már hiányzott…

Este mindneki elvonult a saját kis „fészkébe”.

-Na? Kibontotd őket? – kérdezte izgatottan Niall.

-Persze. – kezembe vettem a Louitől kapott kis dobozkát. Lehámoztam a csomagolópapírt. Egy gyönyörű swarovski fülbevaló volt benne. Aztán Liam ajandéka következett. Tőle a fülbevalóhoz illő nyakláncot kaptam. Zayntől ugyan ehhez a szetthez passzoló karkötőt. Robintól egy pántos felsőt kaptam. A kedvenc tervezőm kollekciójából. Danielltől vásárlási utalványt,Eleanortól pedig egy virágmintás táskát. Nagyon cuki volt. Harry elég személyes dolgot adott. Az ajándékzacskóban egy csippkés bugyi volt,a következő felirattal:

„Ezt a kocsim hátsó ülésén találtam… :P”

Persze az ajándék nem ennyiből állt. Volt még benne egy hatalmas tábla csoki és 3 darab CD. Egy Bruno Mars,és persze a saját albumuk. Mind a kettő dedikálva volt. A harmadik pedig saját készítésű volt. Betettem a lejátszóba és elindítottam. Azok a dalok és dalfoszlányok voltak rajta amiket én írtam. Nagyon kedves volt tőle…

Aztán következett Niall ajándéka. Kibontottam és felnyitottam a cipősdobozt. Egy álomszép fehér magassarkú volt benne.

-Ez csodálatos…

-Van még valami. – elhúzott egy kis szanyrot. Belenéztem… Egy tűzpiros,csipkés hálóing volt benne. Nagyon szexin nézett ki. – Szeretném,ha este megcsodálhatnálak benne. – mosolygott rám kacéran és még két ajándékot vett elő.

-Nem lesz ez egy kicsit sok?

-Ezek már nem tőlem vannak…

A nagyobbik doboz a bátyámtól,a kisebbik pedig anyától volt. Kinyitottam a bátyámét. Az az elbűvölő ruha volt benne amiért szüli napom óta sóvárogtam.

Sose tudtam annyi pénzt összespórolni,hogy megvegyem. És ő most igen is megvette nekem. Elmosolyodtam és kinyitottam anyá ajándékát is. Egy könyv volt benne. A címe: Lányomnak szeretettel – Az élet fontos dolgairól Felnyitottam a törtfehér és rózsaszín fedelet. Az első oldalon megpillantottam anya kunkori írását. Kék tintával véste a szavakat a lapra:

Nagyon sajnálom,hogy nem lehetek veled. Nagyon hiányzol. Remélem ez kölcsönös.

Szeretném,ha minél előbb láthatnánk egymást...

Nehéz volt egyedül megfogalmaznom,hogy mit érzek,de remélem ez a könyv segít majd elmondani és megértetni veled.

Ölel,csókol: szerető édesanyád

Könny szökött a szemembe. Nem tudom miért,de nagyon megható volt amit írt. Tovább lapoztam és elolvastam az írónő szavait is:

„Lányomnak

A napom rögtön szép lesz

amikor megpillantom

édesen mosolygó arcodat

Melegség és értelem sugárzik belőled

úgy tűnik napról napra

okosabb és szebb leszel

Én pedig egyre büszkébb hogy

az édesanyád vagyok…”

Nem tudtam tovább olvasni. Elhomyályosodott minden. Megint kitört belőlem a sírás,ami mostanában egyre gyakrabban megtörténik.

-Hiányzik…

-Tudom. - ölelt magához Niall.

41.fejezet - Hercegnő...

*Adele szemszöge* 

Békésen feküdtünk az ágyban Niallal. El is felejtettem mit műveltem vele. Szeretem és csak ez számít. Nem szóltunk semmit,csak hosszú idő után ismét egymás mellett voltunk.

Ajtócspodásokra és suttogásra lettem figyelmes.

-Mi ez?

-Biztos megjött Harry.

-És magában beszél? – nevettem és kipattantam mellőle. Leszaladtam a lépcsőn. Egyenesen a nappaliba. Harry fejét és egy szőkeséget láttam,ahogy beléptem. Tudtam,hogy ki az.

-ADELE! – ugrott fel hirtelen. Visítva a nyakamba ugrott.

-Hogy kerülsz ide? – hüledeztem és levakarhatatlan mosoly terült szét az arcomon.

-Meglepetés… - szólalt meg Harry.

-Istenem! Annyira hiányoztál. – ölelt át egyre szorosobban. Már szinte nem kaptam levegőt és egy könnycsepp gördült végig az arcomon. Nem,nem a fájdalomtól amit Robin okozott,hanem attól a gondolattól,hogy mi lehet anyával… Ő mit érezhet? Olyan önző vagyok,hogy még most sem utazom haza…

-Most mi a baj? Hüm? – tolt el magatól.

-Áhh… semmi. – erőltettem ki egy műmosolyt.

-El sem hiszem! Robin… - szaladt felénk Louis – De aztán nehogy megint lecsapd a kezemről Harryt!!!

-Nem ígérhetek semmit. – kacsintott.

Nem éreztem valami jól magam. Magukra hagytam őket,mivel már mindannyian körülötte zsongtak. Kimentem a konyhába és leültem az asztal mellé. Csak néztem kifelé a fejemből. Teljesen üres volt a fejem. Semmi értelmesre nem tudtam gondolni. Úgy éreztem magam,mint aki lefutotta a martont. Pedig semmi megerőltetőt nem csináltam. Mégis zsibbadt minden tagom.

-Azt hittem tudok majd egy kis örömöt szerezni neked. – jött felém halk léptekkel Harry.

-Boldog vagyok. Örülök,hogy itt van velem. De tudom,hogy nem miattam hoztatd ide. Ne nézz hülyének! Tudom,hogy szereted. – szinte kiabáltam vele.

-Veled ellentétben nem mindig csak magamra gondolok. Nézz már rám! Napok óta nem alszom és azon tűnődöm,hogy vajon mikor megy tönkre a kettőtök kapcsolata. Miattam. De ha nem lettél volna olyan kis ribanc akkor most nem lenne semmi baj.

-Én ribanc!? Nem tudom ki fektetett meg egy étterem mosdójában. Azzal a szöveggel,hogy szeret és kellek neki. Szerinted ki tudott volna nemet mondani!?

-Hagyjuk már ezt! Nem megerőszakoltalak,hanem szinte a karjaimba vetetted magad. Csak azt mondom,hogy fejezd be a hisztit és próbálj meg örülni annak amid van. Szerető család,barátok és persze a palid. Ha még egyáltalán az. De én a helyében már rég kidobtalak volna.

-Te miről beszélsz? Niall… - visszavettem a hangerőböl,mivel eddig szinte üvöltöttünk egymással – Nem tud semmit. Én nem mondtam el neki,hogy mi együtt voltunk.

-Ez itt a baj hercegnő. – azzal sarkon fordult és ott hagyott. 

Elegem volt mindenből és mindenkiből. Valakinek el kell mondanom mit érzek. Ami elég nehéz lesz,mert még saját magam sem tudom pontosan.

Visszamentem a nappaliba,remélve,hogy a többiek nem nagyon hallottak a kis jelenetünkből semmit. Leültem,mintha mi sem történt volna és a TV-t kezdtem el bámulni,ahogy a többiek. Niall egyedül ült a fotelban. Éreztem,ahogy végig mér. Tudtam,hogy figyel. Oldalra néztem és elkapotam gyönyörű kék tekintetét. Rám mosolygott és kivillant a cuki fogszabályzója. Szeretem. Kétség kívül.

*Niall szemszöge*

Nem tudom eldönteni mi legyen. Elvigyem Írországba vagy ne? Most mondjam el neki,hogy mindent tudok vagy ne? Igazából nem nagyon érdekelt. Szeretem. Megtudok neki bocsájtani. Egyszer. Többször már nem. Ahogy rám nézett… tudom,hogy ő is ugyan úgy érez irántam ahogy én. De minden egyes kósza pillantásában benne van a sajnálat. Mintha azt mondaná: Sajnálom,hogy megcsaltalak. Nem vagyok benne biztos,de szerintem sejti a dolgokat.

***

A délután dög unalom volt. Minden Robinról és a családjáról szólt. Na meg persze Adele családjáról. Este végre kettesben lehettem a szerelmemmel. Eldöntöttem,hogy nem várok tovább.

-Kicsim…

-Igen? – fordult felém az ágyban.

-Nehéz ezt így elmondanom… mert nagyon fáj. És lehet,hogy nagyon dühös leszel… nem csak rám. Az a helyzet,hogy…

-Ne idegelj! Mond már!

-Tudom,hogy megcsaltál Harryvel…

40. fejezet - "Nem tudja,hogy tudod."

*Adele szemszöge*

-Mi a baj?

-Semmi.

-Látom,hogy van valami.

-Csak még mindig szarul vagok és rossz a közérzetem. Semmi komoly. Tényleg.

Liam csöndben leült mellém és magára húzta a fél pokrócot. Kis ideig csak némán ültünk egymás mellett és a kertet néztük.

-Tegnap este Niall hova ment? – kérdeztem és egy kicsit elcsuklott a hangom.

-Nálam volt. Ő sem mondott semmit. De látszik,hogy nincs minden rendben köztetek. Gondoltam te mondasz valamit…

-Rossz paszban vagyunk mind a ketten. Ennyi. – hazudtam és kicsit idegesen felpattantam.

Bemnetme a házba,kikerültem a többieket és ügyet sem vetettem Lexi kérdéseire. Felrohantam a lépcsőn és becsaptam magam után az ajtót. Felöltöztem és lementem.

-Hova mész ilyenkor egyedül?

-Már reggel 9 van Louis. Nincs korán. Csak engedj el.

Kikerekedett szemekkel nézett rám. Senki sem értette mi bajom van. Kivéve Harryt,akinek tekintete szinte már lyukat égetett a hátamba. Mégsem szólt semmit. Meg sem próbált visszatartani. Sose kérdezett még annyit sem,hogy hogy vagyok. Vagy,hogy mi van velem. Sose törődött velem. Csak szexre kellettem neki. Az érzéseim soha nem érdekelték,és az sem,hogy ő is ugyan olyan hibás az egészben,mint én. Sose láttam rajta,hogy ő megbánta.

Könnyeimmel küzködve téptem ki magam Louis öleléséből. Kinyitottam az ajtót és elindultam a havas utcán. Nem tudtam merre megyek. Egyedül akartam lenni. A saját gondolataimba merülve.

Lehet,hogy nem volt jó ötlet. Teljesen eltévedtem. Leültem egy jegesre fagyott padra és kitört belőlem… Minden,ami az elmúlt időben bennem volt.

Könnyeim csak folytak kipirosodott arcomon. Nem akartam abbahagyni. Végre nem kellett erősnek látszanom. Nem lát senki,nem alkot rólam senki véleményt.

-Semmi baj. – hallottam egy kicsit rekettes hangot a hátam mögül. Összerezzentem,aztán amikor megláttam mosolyra húzodott a szám.

-Te követtél?

-Nem hagyhattam,hogy egyedül legyél…ilyen állapotban. – átöleltem és fejemet a vállába fúrtam,úgy zokogtam tovább.

-Akkora egy barom vagyok… - folytatta – De ugye tudod,hogy nekem se könnyű? Lehet,hogy nem mutatom,mert mindig is ezt találtam a legegyszerűbbnek;ha nem beszélek a fájdalmamról.

-Harry… Te megbántatd? – kérdeztem.

-Igen… főleg,hogy látom,hogy mind a ketten mennyire szenvedtek. Adele mond ki…

-De nem akrom,hogy vége legyen. – a zokogásom sírógörcsbe torzult és nem tudtam mit tenni. Szánalmasnak éreztem magam.

Ezek után már nem szólt semmit,csak felhúzott a padról és belémkarolt. Elindultunk haza,de közben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Lassan csilapodtak a könnyeim is.

*Niall szemszöge*

Nem értettem mire jó ez a hiszti,amit Adele csinál. Nekem is rosszul esik és fáj,mégsem kapok hisztirohamot. Már vagy egy órája eltűnt,de szerencsére Harry utána ment. Mondjuk lehet,hogy ez az én dolgom lett volna…

Hogy eltereljem a gondoltaimat úgy döntöttem csinálok egy gyors twitcamot Liammel. Bevonultunk a szobámba és elkezdtük. Sokat röhögtünk egymáson és a directionerek kiírásain. Sose tudtam elképzelni,hogy hogy képesek minket több órán keresztül bámulni… Megint több mint 50 ezeren néztek minket… Hihetetlen.

Másfél óra camozás után meguntuk és befejeztük. Ekkor jött haza Harry és Adele. Szegény nem nézett ki valami jól. Szemei ki voltak sírva,arca vérvörös volt a kinti hidegtől. Csak álltam a lépcsőn és néztem őt. Amikor észrevett egy kis mosolyt erőltetett. Annyira gyönyörű volt… még így is. Nem tudtam rá haragudni. Lementem a lépcsőn,majd ő a karjaimba vetette magát. Kicsit meglepődtem,de visszaöleltem és szorosan magamhoz húztam. Jó volt újra érezni a közelségét.

Nem szólt egyikünk sem semmit,csak öleltük egymást és éreztem,hogy Adele rázkódik. Gondolom megint kitört belőle a sírás,de egy hangot nem adott ki. Nyugtatás képpen elkezdtem simogatni a hátát.

Vetettem Harryre egy pillantást,aki még mindig minket figyelt. Megbánóan nézett rám és azt tátogta: „Nem tudja,hogy tudod.”,majd sarkon fordult.

*Harry szemszöge*

Kicsit megnyugtatott,hogy megint egymás karjaiban láttam őket… De valahogy a gondolat nem hagyott nyugodni,hogy miattam van padlón Adele és majdnem elvesztettem a legjobb barátomat.

Sietnem kellett,ugyanis a karácsonyi „ajándék” nemsokára megérkezik. Bevágódtam a kocsimba és a repülőtér felé hajtottam. Egész úton ő járt a fejmben és a vele töltött idők. Magam előtt láttam,amikor a nyári forróságban a tetőn ülünk és a rajongók elől bújkálunk. Éreztem édes illatát és bódító csókját. És sajnos elémtárult az a kép is amikor számonkérően elém vetette az újságot,amiben tárgyalták,hogy megcsaltam.

Leparkoltam a hatalmas épület előtt. Mielőtt kiszáltam egy hatalmas sálat tekertem az arcom elé és a fejemre húztam a kapucnit. Nem akartam,hogy bárki is felismerjen. Kiszálltam és elindultam. Beléptem az üvegajtón és a tömegben elkezdtem keresni Robint. 10 perc eredménytelen próbálkozás után leültem egy padra és felhívtam.

-Szia. Itt vagyok már a reptéren. A büfé melletti padon. Te merre vagy?

-Azt hiszem mögötted. – nevetett és kinyomta. Hátra fordultam és tényleg ott állt. Leesett az állam. Teljesen elvarázsolt.

-Szia. – rámvillantotta fehér fogsorát.

-Gyönyörű vagy. – mondtam még mindig elvarázsolva. Erre egy kicsit zavarba jött és nem válaszolt.

-Mehetünk? – kérdezte kicsit később.

-Persze. – kivettem a kezéből a bőröndöket és elindultunk. Bepakoltunk mindent és elindultunk haza.

-És mi újság? Adele jobban van?

-Nem nagyon. Szóval ne említsd neki,hogy elmondtam neked mindent.

-Oké.

Az út további része csendben telt. Nem tudtam mit kérdezzek. Mindent tudtam mi történ vele az elmúlt időben. Mondani meg csak annyit tudtam volna,hogy még jobban szeretem,mint valaha,de nem akartam egyből letámadni.

-Hát megérkeztünk. – állítottam le a kocsim közel egy óra utázás után.

-Végre. – sóhajtott és kiszállt.

-Ne felejtsd el,hogy meglepetés vagy! – mondtam és utána vittem a bőröndöket.

39. fejezet - Játék,nyertes nélkül

*Egy héttel később*

Nem történt semmi különös az elmúlt napokban… Harryvel még párszor megtörtént a dolog,és kiderült,hogy Louival nem is volt semmi - csak a szokásos.

Rettenetesen érzem magam.  Nem bírok Niall szemébe nézni azzal a tudattal,hogy közben Harry ágyában végzem… szinte minden nap. Bűntudatom van és úgy érzem nem mehet ez így tovább. Megszakad a szívem,ha csak arra gondolok,hogy szakítsak vele. Nem lennék képes összetörni a szívét. Főleg most,hogy két nap múlva karácsony és Louis szülinapja. És persze három nap múlva indulunk Írországba a családjához.

Meg ha úgy is döntenék,hogy vége;együtt kéne dolgoznunk… Most is kaptam egy feladatot,amit februárig be kell fejeznem.

Harryre visszatérve… azt hiszem nem szeretem. De valahogy jobb vele… Nem tudom ki iránt mit érzek. Teljesen össze vagyok zavarodva. Legszívesebben eltűnnék innen pár napra.

-Jobban vagy? – lépett be Niall a kezében egy bögrével.

-Nem nagyon. – szipogtam.

-Nem kéne orvoshoz menni? Nagyon szarul nézel ki.

-Köszi,kedves vagy. De nyugi ez csak megfázás. Túlélem.

Nem válaszolt semmit,csak a kezembe nyomta a teát. Utálom,hogy mindent túlreagál. Mondjuk lehet,hogy azért van,mert ennyire szeret és félt. Lehet,hogy én már soha nem fogom tudni ennyire viszont szeretni…

-Adele! Ne legyél már ilyen makacs… másfél hete ki sem kelsz az ágyból. Nézz már magadra! Vedd már észre,hogy ez több,mint egy kis megfázás. Szedd össze magad! Van 10 perced és indulunk. – felemelte a hangját,szinte már kiabált velem. Nem értettem mi baja van. Régen mindig mindent meg tudtunk beszélni. Most meg!? Mindenért leordítja a fejem és kioktat. Nagyon meglepődtem ezen és kicsit rosszul is esett,hogy így beszél velem. Gondolom ez az arcomra volt írva…

-Ne haragudj… nem akarok összeveszni veled. De ez nem mehet így tovább. – lágyított a hangján és leült mellém. Megsimogatta a lábam,majd arcomat a kezei közé vette. – Kérlek gyere! – suttogott. Elmosolyodtam és lassan közeledni kezdtem felé. Már a szemem is csukva volt. Niall elfordította a fejét és csak egy arcra puszit sikerült adnom neki. Mire is számítottam!? Teljesen kihűltek az érzelmei. Egyik napról a másikra. Már annak örülök,hogy ha este kapok egy rövid csókot… Csak azt nem értem miért ilyen? Nem tud Harryről… Nem tudhatja!

Nehezemre esett minden mozdulat,de azért sikerült felöltöznöm. Niall is elkészült és elindultunk a legközelebbi kórházba.

*Niall szemszöge*

Rettenetes játékot játszunk Adele-al már egy hete. Ugyan Ő vesztett,de én még sem érzem magam nyertesnek.

A kórházba vezető út némán telt. Nem tudtam mit is mondhatnék neki… Még nem akarom elmondani neki,hogy mindent tudok. Hogy tudok minden egyes Harryvel töltött mocskos éjszakájáról. Még nem… Rettenetesen fáj,hogy megcsalt. Nem is egyszer. Mondjuk én vagyok a hülye,hogy belementem Harry beteg tervébe. Nem kellett volna beleegyeznem. De én kis naiv azt hittem,hogy Adele nemet tud mondani. Sajnos csalódnom kellett. Eljátszotta a bizalmamat…

-Itt vagyunk. – szólalt meg halkan mellettem Adele.

-Látom. – sóhajtottam,majd behajtottam a hatalmas parkolóba. Leállítottam az autót és kiszálltunk. Megfogtam a kezét… annyi érzelmet kelt bennem a közelsége. Kimondhatatlanul szeretem. Még mindig.

Beléptünk a hatalmas üveg ajtón és a recepcióhoz sétáltunk.

-Jó napot! Niall Horan vagyok. A barátnőm elég beteg már egy ideje. Hol tudnák minél előbb megvizsgálni? – tértem egyből a lényegre.

-Első emelten,sürgősségi osztály.

Nem válaszoltam semmit. Nem láttam értelmét. Karon ragadtam Adelet és elindultunk a lifthez.

-Jól vagy? – kérdeztem mikor elindult a felvonó.

-Nem. Borzasztóan szédülök. – amint ezt kimondta már a padlón feküdt teljesen tehetetlenül. Gyorsan felkaptam és kiszálltam vele a liftből. Oda rohantam a legelső orvoshoz és szinte ordítottam vele.

-Segítsenek! Valaki segítsen már rajta! Nem halhat meg! Adele!

Kivették a kezemből és egy ágyra fektették. Engem kivezettek a szobából,amit nem nagyon hagytam. Ott akartam lenni mellette és fogni a kezét. Az egyik nővér lenyomott a székre és benyugtatózott. Nem értettem mi szükség van erre,de kicsit jobb lett. Elálmosodtam,de nem akartam aludni.

***

-Mr. Horan! Hahó! Ébren van? – lassan kinyitottam a szemem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.

-Adele… - nyöszörögtem.

-Nos igen… Megvizsgáltuk és lefutattunk pár tesztet. Nincs semmi komolyabb baja,csak kiszáradt és enyhe tudő és torok gyulladása van. Írtam fel neki antibiotikumot. Pár óra múlva haza is mehetnek. – közölte velem érzelem menetesen egy fehér köpenyes férfi. Csak bólogattam és újból elnyomott az álom.

*Adele szemszöge*

Fejfájással keltem egy rideg,ijesztően fehér szobában. A kórházi ágy nagyon kényelmetlen volt. Legszívesebben kimentem volna Niallhoz. Mi értelme van,hogy itt maradjak? Nincs semmi bajom. Azon kívül,hogy meg itattak velem 2 liter vizet,ami majdnem vissza is jött,de sikerült magamban tartanom.

Bevettem a kikészített gyógyszer adagomat és bámultam a plafont. Nem akartam semmire gondolni,de egyre több kérdés és érzelem kavargott bennem.

***

-Szia kicsim. – dugta be a fejét az ajtón Niall.

-Szia. – mosolyogtam.

-Mehetünk… – oda jött,megfogta a kezem és megpuszilta – Annyira megijesztettél.

-De itt vagyok,élek és virulok. Ez a lényeg nem? – próbáltam oldani a feszültséget.

-De. – válaszolt halkan és egy kis mosoly bújt meg a szája szélén.

-Akkor menjünk. – felálltam,levettem magamról az ocsmány kórházi ruhát és felöltöztem. A recepción még aláírtam a záró jelentést és már mentünk is. Haza fele még megálltunk egy patikánál és kiváltottuk a gyógyszereket. Este 10-kor értünk haza. Hulla fáradtan dőltem be az ágyba,ezúttal Niall nélkül…

38. fejezet - Barátság extrákkal!?

Gondolataimat Lexi nevetése szakította félbe. Fénysebességgel fordultam hátra. Mit csinál ő még mindig itt?

-Jó reggelt! – köszöntöttem őket és szemem Zaynre siklott. Most már értem…

-Neked is kis csaj! – lépett oda hozzám Zayn és arcon puszilt. Most akkor mi van!?

-Ti most…?

-Igen! Együtt vagyunk. – örvendezett barát nőm.

-Sok boldogságot nektek! – erőltettem egy mosolyt. Olyan zűrzavaros minden. Zayn és Lexi együtt vannak. Zayn kiszívott nyakából ítélve túlságosan is… Harryt sem értem. Sose volt ilyen. A családom is elég gáz…

Magukra hagytam őket és befészkeltem magam a nappaliban egy kényelmes fotelba. Egy ideig néztem,ahogy Louis velem szemben alszik a kanapén. Nem bírtam tovább. Rávetettem magam és elkezdtem ugrálni rajta és üvölteni.

-LOUUIS!!! KELJ már fe… - elment a hangom és éles fájdalom nyilallt a torkomba. Ezt nem hiszem el. Pont most kell betegnek lennem!? Loui elkezdett mocorogni és unott nyögésekkel felkelt. Ekkor észre vettem agyon karmolt hátát.

-Veled meg mi történt? – suttogtam.

-Nem tudom. – ráhúzta a pólóját és megfordult alattam. Leszálltam róla és leültem mellé. Egy ideig csak néztük egymást döbbent fejjel. Kemény estéje volt mindenkinek – úgy érzem.

-Fel megyek. – mondtam kicsit rekedten. Erre csak bólintott én meg felrohantam Niallhoz. Berontottam a szobánkba,de egy kicsit megtorpantam. Harry ült az ágyon,de szerelmemet sehol nem láttam. Rám nézett,és valami furcsa fényt láttam a szemeiben. Halványan elmosolyodott és megütögette a mellette lévő szabad felületet – jelezve,hogy üljek le. Becsuktam magam mögött az ajtót és letelepedtem mellé.

-Azt hiszem tegnap nagyon nagy baromságot csináltam… - kezdett bele.

- Mégis mit műveltél?

-Nem emlékszem teljesen,de azt hiszem,hogy… - nem tudta befejezni,mert Niall benyitott kezében 3 DVD-vel.

-Meghoztam őket,de szerintem semmi okod aggódni. – nevetett és oda adta őket a mellettem ülő srácnak. Ő is leült mellé és egy puszit nyomott a számra.

***

A nap további része rettenetesen unalmasan telt. Semmit nem csináltunk. Mindenki próbálta kiheverni a másnaposságot. Zayn és Lexi leléptek,Liam és Danielle nem is aludtak itt,Louisnak meg valami „fontos” dolga akadt.

Rendeltünk pizzát és leültünk a TV elé. Amikor mindent felfaltunk Kivittem a tányérokat és a poharakat.

-Harry mit csinálsz!? – próbáltam hangos lenni,de nem ment. Leszedtem a kezeit a derekamról és szembe fordultam vele.

-Valamit el kell mondanom. Már délután is próbáltam,de nem ment.

-Igen,tudom. Emlékszem. – forgattam a szemeim. Hirtelen az egyik kezével alám nyúlt és felkapott,a másikkal pedig betapasztotta a szám. Kiszaladt velem a garázsba és bevágott a hatalmas Range Rover-e hátsó ülésére. Ő is bepattant és gázt adott. Nagy sebességgel cikáztunk London utcáin.

-Harold Eward Styles! Azonnal állj meg és most már mond el,hogy mi bajod van!!!

Nem szólt semmit,ezzel még jobban felhúzott. Megpróbáltam előre hajolni hozzá,de a biztonsági öv visszarántott. Két perc se telt el és hatalmas fék csikorgást követően megálltunk. A külvárosban voltunk egy lepukkant játszótér közelében. Harry kikapcsolta magát és kiszállt. Kitépte a mellettem lévő ajtót és beszállt mellém. Idegesnek tűnt és szemében valami ismeretlen tűz égett.

-Kérlek segíts rajtam! – fejét a vállamba fúrta.

-Hogy segíthetnék,ha azt sem tudom mi van!?

-Én…nem is tudom… Nem vagyok benne biztos. Halvány részletek rémlenek csak a tegnap éjszakából. Azt hiszem lefeküdtem Louisval…

Nem tudtam mit mondani. Leszedtem magamról a fejét és ránéztem. Mit mondhatnék erre? Olyan valószínűtlen volt az egész. Nem volt jobb ötletem,hogy erre mit is mondjak,ezért csak megkérdeztem miben segíthetek.

-Tudom lehetetlen kérés,de…

-NEM FEKSZEM LE VELED! – olyan hirtelen reagáltam,hogy még én is meglepődtem. Miért is utasítok vissza egy ilyen szexi pasit? Ja,várjunk tudom már: a legjobb barátjával járok.

-De nem tudná meg senki. És Niall… nos szóval ő tud róla.

-Miről?

-A Louis-ról. Meg arról,hogy elhoztalak ide. – közelebb csúszott hozzám és kikapcsolta a biztonsági övemet. Megfogtam az ingét és közelebb rántottam magamhoz. Mélyen beszívtam bódító illatát és a fülébe suttogtam.

-Nem csalom meg Niallt. Csak… megnézzük,hogy tényleg meleg vagy-e.

Erre felnevetett és megcsókolt. Először kicsit félve csinálta aztán belejött. Kezdett felforrósodni a hangulat. Levettem Harryről a pólót és a mellkasát puszilgattam. Szépen lassan haladtam lefele. Ő közben próbált megszabadítani a bugyimtól,amit először nem nagyon hagytam,de nem tudtam betelni vele. Elégedetten néztem,ahogy a nadrágja kellő képpen érdeklődik felém.

-Megnyugtatlak. Nem vagy meleg. – nevettem.

-Hidd el megnyugodtam. – mosolygott és egy csókot nyomott a nyakamra. Lehet,hogy ezt még százszor megbánom és lehet,hogy nincs önuralmam,de letéptem Harryről a nadrágot. Csak pislogott a meglepettségtől,de nem sokáig habozott. Lenyomott a kocsi puha ülésére. Széttártam a lábam és rá bíztam magam. Apró puszikkal árasztott el ott lent.

A mennyországban éreztem magam,az első pillanatban. Halkan felsikkantottam,majd ahogy egyre hevesebben csinálta a hang erő is erősödött. Minden egyes porcikám remegett és az az öröm hullám ami elkapott le írhatatlan volt. Ő nem foglalkozott vele,csak mohón folytatta. Ezzel még több örömöt okozott nekem. Kicsit később egy halk nyögéssel és sziszegéssel ő is elment. Zihálva dőlt le rám. Fejét a melleim közé tette.

-Szeretsz? – kérdeztem kicsit bizonytalanul,remélve,hogy nem lesz a válasza.

-Ne haragudj,de… Nem szépítek. Kihasználtalak.

-De csak azért,mert hagytam magam. – mosolyogtam,de legbelül egy szörnyetegnek éreztem magam.

37. fejezet - Nem csalom meg!

*Másnap*

Már órák óta készülődök és még sehol nem tartok. Lentről már szólt a zene. Kikecmeregtem a fürdőből teljes harci díszben. Már csak a ruha és a cipő. Apropó cipő…Hová is tettem? Gyorsan felkaptam magamra a feszülős,fekete ruhát és elkezdtem a magassarkúmat keresni. Negyed óra keresgélés után eszembe jutott,hogy lent van a cipős szekrényben. Hát nem logikus? Lerohantam a lépcsőn,keresztül a nappalin. Öt döbbent és elégedett szem pár tapadt rám. Nem csoda,hiszen a kis fekete ruha szinte semmit nem takart. Pánt nélküli volt és jóval a térdem fölöttig ért. Felkaptam a lábamra a cipőt és egy hatalmas mosollyal tértem vissza. Liam még mindig tátott szájjal nézett,mire Harry jól hátba vágta. Csak nevettem ezen az egészen és ledobtam magam a kanapéra. Nem tudom miért,de jól esett ez a pár pillanat. Kiválasztottam az asztalra pakolt poharak közül 6-ot és egy kis whiskyt töltöttem beléjük és körbe adtam.

-Uraim! Kezdődhet a buli! – jelentetettem be ordítva a még mindig hangos zenétől. Miután megittam vágtam egy enyhe grimaszt és kimenetem a konyhába. Egy hatalmas tálcára felpakoltam 10-15 poharat és mindegyiket tele töltöttem Bacardi Breezerrel - „welcome drink” gyanánt.

Fél tíz körül érkezhettek meg az első vendégek ; Danielle,Eleanor és egy ismeretlen lány,de úgy tűnt elég jó barátok Harryvel. Meg persze a többiekkel is. Szépen sorban jöttek az emberek,akiknek a felét nem is ismertem,talán még soha nem is láttam őket Niallel vagy a többiekkel. A buli már kezdett beindulni és az elfogyasztott rengeteg mennyiségű alkohol megkoronázta a hangulatot. Nem tudom mennyi lehetett az idő – mivel ilyen állapotban ezt sem tudtam felfogni – amikor megint csöngettek. Épp Zaynnel táncoltam,ezért őt is magammal vittem. Kitártam az ajtót és Lexi pislogott rám,majd Zaynre.

-Hűűűha! Nagyon jól nézel ki drágám! – nyomtam egy puszit az arcára.

-Sziasztok. – lépett beljebb. A kezébe nyomtam egy pohár valamit és beljebb tessékeltem,majd kettesben hagytam Zaynnel. A tánc parkett szinte üres volt,csak Liam és Danielle andalogtak középen.

-Hol vannak? – léptem oda hozzájuk,lehet kicsit pofátlanul,de ez most mindegy volt.

-Kint. – mutatott az erkély ajtóra. A rohadt hideg ellenére – ami kb. -10 °C jelent – kimentem egy száll „semmibe”.

-Mi van itt? – legyeztem magam körül a füstöt.

-Vízipipa és cigi. – válaszolt Louis és az arcom fújta a finom illatú füstöt (?) . Az arcunk veszélyesen közel volt egymáshoz,amit Eleanor egy rosszalló pillantással jelzett nekem Loui háta mögül. Hátrébb léptem és megkerestem Niallt. Rettenetesen fáztam,ezért bedobtam valami szörnyen erős italt,hátha felmelegít. A kisebb tömegben végre megtaláltam a szőke fejét. Amint odaértem a karjaiba vetettem magam és hevesen megcsókoltam. Nem tudom miért. Lassan elengedtem és visszamentem a házba. Ő csak vigyorgott,mint valami idióta,de nem tette szóvá,hogy ott hagytam.

Őrült módjára kezdtem el rázni magam a kedvenc számomra,erre természetesen szinte mindenki bejött,hogy láthassák a kissé szánalmas jelenetemet. Előkerítettem Lexit Zayn szájából és most már ketten voltunk,majd csatlakozott Harry is. Lexit ismét elcsábította Zayn,tehát kettesben maradtam Harryvel. Átfogtam a nyakát és közel egymáshoz táncoltunk… Eddig észre sem vettem,hogy mennyire férfias és vonzó. Eddig mindig a szeszélyes,érzelmes kis srácot láttam benne. De most,ahogy keze a csípőmet fogta és egyszerre mozogtunk,ritmusra rájöttem,hogy egész vonzó. De miről beszélek? Jézusom! Mi van velem? Gyorsan megfordultam,hogy ne lássam gyönyörű zöld szemeit és most már háttal táncoltam neki. Kicsit jobb volt,de még mindig nem értettem magam. Kezdtem úgy érezni,hogy megfulladok az egyre nagyobb tömegben. Ott akartam hagyni Harryt,de megfogta a karom és visszahúzott.

-Hova sietsz cicus? – suttogta a fülembe. Azt hittem elájulok.

-Csak…

-Gyere ide! – közelebb húzott magához és megcsókolta meztelen vállam. Minden egyes érintésébe beleremegtem. Nem bírtam tovább. Kirántottam a kezem szorításából és a konyhába siettem.

Lexi a falnak támaszkodva állt és Zayn erősen nyomta őt hozzá. Hát jó… Nem zavartam sokáig kevertem két erős koktélt és visszamentem. Leültem Louis mellé a kanapéra. Ahogy leültem kifújtam a levegőt és az egyik poharat Loui kezébe nyomtam.

-Te megcsalod Niallt? – kérdezte,mintha ez tök természetes lenne. Kiköptem a számban lévő italt,ami egyenesen a szőnyegen landolt. Kikerekedett szemekkel néztem rá. – Az előbb Harryvel mit műveltél?

-Csak barátok vagyunk.

-Azok nem csinálnak ilyeneket.

-Dehogynem! – azzal nyomtam egy puszit az arcára,kicsit közel a szájához. Magam sem tudtam mit művelek. Louis csak vágott valami idióta fejet,mire én felnevettem és otthagytam. Nagynehez feljutottam a szobánkba. Érdekes hangok jöttek az ajtó mögül. Kezemet rátettem a kilincsre,majd egy kis habozás után benyitottam. Enyhén ledöbbentem,amikor Harry legjobb lány barát nőjét egy másik lánnyal és egy sráccal megláttam az ágyunkban.

-Kifele! – ordítottam rájuk. Gyorsan összekapkodták a ruháikat és kimentek. Undorodva dőltem be az ágyba. Kicsit agyaltam és tisztába tettem a fejemben a dolgokat. Nekem nem tetszik Harry,se Louis. Csak Niall. De akkor mi volt az a furcs,bizsergő érzés,amit mind ketten kiváltottak belőlem? Nem csalhatom meg! Ebben az állapotban nagyon nehezemre esett a normális gondolkodás,ezért inkább hagytam is. Előkotortam az ágy alól egy üveg energia italt és pezsgőt,amit úgy terveztünk Niallal,hogy együtt iszunk meg. Na mindegy. Kibontottam őket és összekevertem egy pohárban. A felét meg is ittam,amitől elszállt minden gondolatom és teljesen elfelejtettem ki is vagyok. Megpróbáltam kijutni a szobából,majd le a lépcsőn,de ez nem volt könnyű magassarkúban. A falban kapaszkodva dülöngéltem a folyosón. Niall jött velem szemben. Ő sem volt túl józan…sőt. Intézett felém egy kaján vigyort,amiből mindent kitudtam olvasni.

-Téged kereslek már mióta. - közelebb jött és kezeit a csípőmre tette,miközben én levetettem a cipőmet. Ajkaimat hevesen az övéire tapasztottam és nyelvemmel az alsó ajkát simogattam. Elindultunk a szobánk felé,ami nem volt könnyű. Az ajtón szó szerint beestünk. Ott feküdtünk egymáson. Pár másodpercig csak némán néztünk egymás szemébe. Aztán a lábammal hirtelen berúgtam az ajtót. Niall felpattant és levette a pólóját. Még oda lépett az ajtóhoz és elfordította a kulcsot a zárban. Csak egy huncut vigyorral nyugtáztam tettét. Visszafeküdt mellém és akkor,ott vadul egymásnak estünk.

***

Reggel hatalmas fájdalomra keltem. A fejemet,mintha késsel szurkálnák - hasított bele a fájdalom. Mindenem le volt zsibbadva. Felültem és körül néztem. Ekkor vettem csak észre,hogy nem az ágyban vagyok,hanem még mindig a földön. Szerencsére nem volt teljesen sötét,ezért halkan felálltam és felöltöztem. Kerestem egy tiszta takarót és ráterítettem Manóra. Mosolyogva néztem ahogy alszik. Még a nyála is kifolyt…

Előkerítettem a telefonomat és bekapcsoltam. Szerencsére nem keresett senki. Rápillantottam az órára. Délután kettő. Szóval akkor már nincs annyira reggel.

Kicsit másnaposan kislisszoltam a szobából,ami nem volt könnyű Niall miatt. Levonszoltam magam a földszintre és leesett az állam. Mindenhol műanyag poharak,eldobált szalvéták,papírzsepik…használt óvszerek. A hatalmas kupi közepén ott fetrengett Harry tök pucéran és még aludt. Tőle nem messze a kanapén Louis szunyókált. Váratlanul egy hatalmasat tüsszentettem. A szám elé kaptam a kezem. Abban a pillanatban Harry felnyögött alattam és a hátára feküdt. Na jó… nincs itt semmi keresni valóm. Megfordultam és a konyhába indultam,mire valaki hátulról átkarolt.

-Miért hagytál ott éjszaka?

Megfordultam és két zöld szem várta csodálkozva a válaszomat.

-Mert nem fogom megcsalni Niallt.

-Te tudod. – megrántotta a vállát és kiment a konyhába. Nem zavartatta magát egy kicsit sem.

-Öltözz fel! – vettem ki a kezéből a szendvicset.

-Már itt sem vagyok. – megforgatta szemeit és elfutott. Elkezdtem összeszedni az üres piás üvegeket – amiből elég sok volt – és kivittem őket a szemetesbe. Nem tudtam hova tenni Harry viselkedését. Mit akar tőlem!?

36. fejezet - Problémák...

Reggel hatalmas visítással keltem. A szemeim kipattantak és a felettem vigyorgó szupersztárra vándoroltak.

-Harry Styles! Te beteg állat! – kiabáltam vele és próbáltam megszabadulni a jéghideg hó létől. Kirohanásomra csak egy kaján vigyorral válaszolt és Niallt is megjutalmazta egy adaggal. Amíg ők ketten hadakoztak,az ablakhoz surrantam. Kitártam és a párkányról összeszedtem az összes havat és egy hatalmas hógolyót gyúrtam belőle. Sunyi módon Hazza mögé osontam és beledobtam a nadrágjába. Minden rajongót megszégyenítő visítással ugrott le az ágyról és szökdelt össze-vissza a szoba közepén,mintha ez segítene.

Csak egy gonosz vigyorral néztem a jelenetet. Niall már kidőlt a nevetéstől.

-Kapd be! – röhögött Harry teljesen átázott nadrágban.

-Biztos?

-Te csak az enyémet! – nevetett fel a háttérben Niall.

Az értelmes beszélgetésünk itt félbe szakadt,mivel megint a legjobbkor csörgött a telefonom.

 -Szia. – hallottam Stew letört hangját.

-Szia. Minden rendben?

-Nem igazán.

-Mi történt? – türelmetlenkedtem.

-Apa eladta a házunkat.

-Hogy mi? Miért? És most mi lesz veletek?

-Akkor egy szemétláda… Társult valami új céghez,ami temérdek mennyiségű pénzt követelt tőle. A bank már nem adott neki hitelt,és mivel ez a ház az ő nevén volt,eladta. Tegnap reggel állított be hozzánk az új lakókkal. Anya olyan szinten maga alatt van… Nem tudom mit csináljak.

-Költözzetek ti is Londonba. – mondtam nemes egyszerűséggel,de belül majd fölrobbantam,hogy már megint mindent tönkretesz az apám.

-Azt hiszed ilyen egyszerű? Anyának itt a munka helye,ahol most nagyon jól keres. És végre én is találtam magamnak állást. De tudod milyen nehéz ez nekünk? Robin is itt van velünk. Velünk fog élni. És tudod miért? Mert az apja elhagyta őket,az anyja pedig súlyos depresszióban van. Kórházi kezelések alatt van a nap 24 órájában. Adele! Te kibaszott szerencsés vagy.  És remélem egyszer én is mondhatom,majd ezt ilyen nyugodtan.

-Tudod,hogy nem úgy gondoltam…

-Hogy? Adele hogy? – hallottam,hogy itt vége… elkezdett sírni. Mindig erős volt,kitartott minden helyzetben. Csak a legkilátástalanabb esetekben hagyta el könny a szemét. Éreztem,hogy most tényleg nagy a baj.

-Ssssh! Nyugodj meg! Amint tudok haza megyek. És minden rendben lesz. Oké?

-Nem kell,hogy haza gyere. Tudom,hogy a munka és a szerelem most neked mindennél fontosabb. Nem is ezért hívtalak,hanem… Nem is tudom. Annyira egyedül érzem magam.

Kicsit gondolkoztam,hogy most mit is mondjak neki…

-Itt vagy? – kérdezte pár másodperc csend után.

-Persze,csak tudod…öhmmm….

-Nem tudsz mit mondani. Tudom,ismerlek már.

-Stew! Már megint mit csinálsz!? Ahelyett,hogy segítenél nekünk itt terpeszkedsz a kanapén. Emeld meg magad kisfiam és pakolj ki a dobozokból! – hallottam anya hangját a háttérből.

-Jól van már! – morgott a bátyám – Ne haragudj,de mennem kell. Kész káosz van. Szia Hugi. Szeretlek.

-Oké. Menj csak,de várj! Most akkor hol fogtok lakni?

-Robinék házában.

-Értem. Na szia. Szeretlek. – elköszöntem és leraktam a telefont. A srácok időközben leléptek. Legalábbis nagyon úgy tűnt. Vettem egy gyors zuhanyt. Imádtam,ahogy a forró cseppek alatt a gondolataim teljesen magukkal ragadnak. Magam előtt láttam Robinék házát, anyát és Stewet,ahogy veszekednek. A ’nővérem’ és meg jót nevetünk rajtuk. Mint általában. Nagyon hiányoztak,és ezután a beszélgetés után ez az érzés jobban felerősödött bennem. Na meg a mérhetetlen gyűlölet és undor,amit az apám iránt éreztem.

Kiöblítettem a sampont a hajamból és kimásztam a zuhanyzóból. A gondolataim egyből magamra terelődtek,amikor megláttam magam a tükörben. Kezdenem kéne valamit magammal. Borzalmasan nézek ki. Látszik,hogy ellustultam. Közelebb mentem és végignéztem az arcom minden egyes apró részletét. Nem találtam semmi kivetni valót… most az egyszer. Megszárítottam a hajam és közben eldöntöttem,hogy keresek egy tánc iskolát a közelben. Majd beszélek Danielle-el,hátha tud valamit ajánlani.

Végeztem a fürdőszobai teendőimmel és visszamentem a szobába,kerestem egy melegítő nadrágot és választottam egy Niall féle pólót,amit még nyáron csórtam el tőle. Komótosan lesétáltam a lépcsőn és a nappaliban befészkeltem magam Louis és Niall mellé. Valami idióta rajz filmet néztünk. Egyáltalán nem kötött le. Kezdtem éhes lenni,ezért kimentem a konyhába… Benéztem a hűtőbe és a szekrényekbe és rájöttem,hogy nem is vagyok éhes. Felmentem az emeletre,bezárkóztam a szobánkba és felnyitottam a laptopomat. Annyira unatkoztam,hogy Twitteren visszakövettem kb. 500 embert a 3500-ból. Végig néztem a 87 Facebook értesítésemet és válaszoltam mind a 12 üzenetre. Nem tudtam már mit kezdjek magammal. Kínomban felhívtam Lexit. Megbeszéltük,hogy együtt ebédelünk az egyik belvárosi Burger Kingben.

Időben elkezdtem készülődni. Felvettem egy vastag,kötött,hosszított fölsőt. A kedvenc magassarkú csizmámmal és hozzá a kockás kabát. Nem volt valami hideg,de azért egy ujjatlant is vettem a szerelésem alá. A sminkkel most sem nagyon törődtem, egy kis szempilla spirált tettem fel. Semmi többet. Fél tizenkettőkor tipegtem le a srácokhoz.

-Hát te? Hova készülsz? – vigyorgott Louis és végigmért.

-Lexivel ebédelek. – adtam meg a rövid választ – Manó! El tudsz vinni?

-Aha.

-Köszi. Amúgy ti egész nap lustálkodni fogtok? Ki sem teszitek a lábatokat???

-Nem terveztük. – ült fel Zayn – Jól hallottam,hogy Lexivel találkozol?

-Igen. Miért?

-Kérd már a twitterét! Légyszííí.

-Jól van. – nevettem a kutyakölyökhöz hasonlító arc kifejezésén. Nagy nehezen elindultunk és a megbeszélt időpontra – délre – ott is voltam. A kocsiban nyomtam egy gyors puszit Niall szájára és kiszálltam.

-Vigyázz magadra Kicsim!

-Oké,megígérem. – mosolyogtam és becsaptam az ajtót. A kajdáldáig csak pár lépés volt az utam,lassan elindultam a bejárat felé és közben az eget figyeltem. Gyönyörűen esett a hó. Nem is figyeltem a lábam elé,aminek persze egy hatalmas esés lett a vége. A forgalmas utcában. Tök jó. Megint sikerült leégetned magad az emberek előtt,Adele. Ügyes vagy!

-Segítsek? – jött egy édes hang a hátam mögül.

-Igen,kérlek. – nevettem magamon és megragadtam Lexi kezét.

-Szia. – mosolygott.

-Szia. – köszöntöttem én is és megöleltem,majd bementünk a gyors étterembe és rendeltünk. Leültünk egy eldugott asztalhoz egymás, és a tálcáink társaságában. Levettük a kabátainkat… Valami furcsát vettem észre barát nőm kezén.

-Veled meg mi történt?

-Semmi. – húzogatta a pulcsija ujját.

-Ahhoz képest tele vagy vágásokkal. Bántottak?

-Nem,dehogy is. Ezt…én… - elcsuklott a hangja és könny gyűlt a szemében.

-Bennem megbízhatsz. – próbáltam megnyugtatni.

-Nekem nincsenek szüleim. Se testvérem. A nagyszüleimmel élek,akikkel nem lehet semmit megbeszélni. A nagyapám reggeltől estig a kocsmában van. A nagymamámnak meg…nincs sok hátra… Barátaim sincsenek… vagyis vannak,de csak kihasználnak. Senkinek nem mondhatok el semmit,mert vagy kibeszélnek vagy pedig… Minden mocskos dolog amit el tudsz képzelni. Átkozom a napot,amikor megszülettem. Úgyis csak egy lyukas óvszer miatt vagyok itt. Engem senki nem akart. Mindenkinek csak nyűg és teher vagyok. – egyre jobban folytak a könnyei és kezdett hisztérikussá válni a viselkedése.

-Ne mondj ilyeneket! Vannak barátaid. Itt vagyok például én. – mosolyogtam rá,hátha sikerül megvigasztalnom. Nem válaszolt semmit,csak megtörölte az arcát és vett egy mély levegőt.

-Sajnálom…

-Nem kell!!! Tudod… azt hiszem Zayn nagyon megkedvelt. – tereltem a témát.

-Igazán?

-Bizony,megkért,hogy kérjem el a twitter neved.

A beszélgetés többi része Zaynről és a fiúkról szólt. Na meg persze a szerelemről. Valamiért nagyon megbíztam benne. Nagyon megszerettem a kis csajt.

-Holnap este csinálunk egy kis bulit. Nincs kedved eljönni?

-Hát persze,hogy lenne. – vigyorgott teli szájjal;mintha az előbbi depinek nyoma se lenne.

Kettőkor álltunk fel az asztaltól és indultunk el. 

35. fejezet - Higgy magadban!

Hát igen. Alvás tényleg nem volt… Amit Liam szóvá is tett.

-Hallottam jól sikerült az este. – nevetett reggeli közben.

-Az biztos… - csóválta a fejét Zayn.

-Jó hangos vagy. – kacsintott rám Harry.

-Jól van,köszi. Elég lesz! – próbáltam őket leállítani.

-Miért? Mégsem volt jó? – jött le a lépcsőn Louis.

-Hagyjatok már!!! – nevettem és kiviharzottam a konyhába. Niall épp a hűtőben kutatott.

-Na mi az? – csámcsogott teli szájjal.

-Szívják a vérem.

-Ne foglalkozz velük!

-Úgy nézek ki!? – tettem le a tányérokat.

-Nem is tudom….

-Nyeld már le te disznó! – nevettem.

-Most már jó!?

-Sokkal. Amúgy délelőtt mit csináltok?

-Semmit. „Pihenünk” a koncert miatt.

-Oké…amúgy hányadika van?

-Azt hiszem 14.

-Nincs kedved elmenni karácsonyi ajándékot venni? – néztem rá boci szemekkel.

-Oké… - sóhajtott – De akkor nekem is lehet egy kérésem?

-Kettő is. – mosolyogtam.

-Gyere el velem Írországba! – átfonta a derekamat.

-Hogy mi? Mikor?

-Karácsonykor.

-Rendben! De mi lesz Loui szülinapjával?

-Ne aggódj. Már mindent elterveztem.

-Attól nem félek. – nevettem – De siess,mert MOST akarok indulni.

-Jól van. – megforgatta kék szemeit.

Gyorsan felszaladtam és egy kicsit rendbe szedtem magam. Nem vittem túlzásba a dolgokat. Egy halvány kis smink és laza ruha. Semmi extra.

Tízkor már a kocsiban ültünk.

-Remélem nem fognak felismerni a rajongók és hisztirohamot kapni. – húzott a fejére egy sapkát és kapucnit. Ja és a női napszemüveg se hiányozhatott.

-Szerinted nem lesz feltűnő,ha egy méregdrága,hófehér porsche parkol le a pláza előtt!? És egy sapkás,kapucnis szitakötő száll ki. Szerintem se.

-Olyan gonosz vagy. – szipogott.

-De mond,hogy nincs igazam!?

-Nem is tudom…

-Jut eszembe…mikor is tanultál meg vezetni?

-Azt hittem már meg se kérdezed. Egyébként a nyáron.

-Azta. – nyávogtam és egy kicsit megjátszottam magam.

-Jajj drágám olyan cinikus vagy! – vette a lapot és legyintett egyet.

A további negyed óra szintén baromkodással és nevetéssel telt. Imádom,hogy nem csak romantikázni lehet vele,hanem ökörködni is,mint egy báttyal. A plázában szétváltunk,és megbeszéltük,hogy délben találkozunk a földszinti szökőkútnál.

Bejártam a hatalmas épületet,legalább 30 üzletet mire végre sikerült mindenkinek vennem valamit. Stewnek vettem egy szörfruhát, anyának egy csodálatos antik vázát és egy képkeretet. Robinnak egy pár cipőt. Kíváncsi lennék az arcára,amikor meglátja a csodálatos Gucci darabot… Liamnek egy kockás inget és egy Levis farmert, Danielle tanácsára. Zaynnek egy zsebtükröt,hogy ne kelljen mindig a telefonba nézegetnie magát. És persze egy 15 darabos „haj izét”. Volt ott minden…hajzselé,hajlakk, 3 különböző fésű… Louinak vettem pojénból egy I Love Carrot feliratú pólót és egy sötétkék Lacoste cipőt. Harrynek…nos nagyon nagy bajban voltam. Semmi ötletem nem volt,de végül találtam egy neki való nyakláncot és egy szexi sapit,meg egy idézetes könyvet. Niallnek vettem egy Bruno Banani parfümöt. Imádtam azt az illatot… A rengeteg cuccot még megtoldottam egy Tommy Hilfiger inggel és órával. Az inget Zaynnek,az órát Niallnak. Elenornak egy Louis Vuitton táskát szereztem, Daniellenek pedig egy Chanel koktélruhát. Az otthoniaknak meg még képeslapot.

Hát igen… A bankszámlámon nem is nagyon maradt pénz… na mindegy.

Jól elszaladt az idő,egy óra után értem oda a megbeszélt helyre. Niall se volt még ott. Legalább nem csak én kések több mint egy órát. Leültem egy padra és vártam,vártam és vártam. Negyed óra után meguntam és a sok szatyor közül előhalásztam a táskám,belőle a mobilom. Tárcsázni kezdtem Niall számát.

-Szia kicsim. Merre vagy?

-Ott,ahol megbeszéltük. És te?

-A második emeleten. Felismertek és épp aláírásokat osztogatok.

-Kérlek siess!

-Úgy lesz. – azzal kinyomott. Tényleg sietett 10 perc után már ott is volt,talán több cuccal,mint én.

-Öhm…bocsánat,elnézést hölgyem. Nem lenne kedve esetleg ma velem ebédelni?

-Sajnálom,de épp a szupersztáromra várok.

-Hát ez hihetetlen. Hogy hívják?

-Niall Horan.

-Hümmm…Nem ismerem.

-Na jól van. Gyere te lökött! Nagyon formában vagy ma. – nevettem.

-Az biztos. – kaptam egy gyors puszit és elindultunk a legközelebbi kajáldába.

***

-De Manó nekem ez nem fog menni! Több ezer ember előtt…Képtelen vagyok rá.

-Fogd már be! Nyugodj le!

-De mégis hogyan!?

-Ülj le! Mitől félsz ennyire? Tehetséges vagy. Ott leszünk veled mi is.

-De…

-Nincs de! Inkább kapd be! – kikerekedett szemekkel néztem Louisra – Ajj,te kis piszkos fantáziájú. Nem AZT. – dobott meg egy zacskó gumicukorral.

-És egyébként is szép vagy,ügyes vagy meg még sorolhatnám. – folytatta Liam.

-Jó. Remélem menni fog.

-BIZTOS! – kiabáltak egyszerre.

-Csak higgy már magadban! – mosolygott Niall és kaptam egy hosszú csókot a színpadra lépés előtt.

Azt a negyven percet,amíg ők nagyban énekeltek én idegeskedéssel töltöttem.  Nem is tudom mikor,de végeztek az énekléssel és leültek egy kanapéra,ami a színpad közepén állt.

-Szeretett rajongóink! – kezdte Harry,mire hatalmas sikítás felelt.

-Pár nap múlva megjelenik a Karácsonyi albumunk. – folytatta Liam.

-Egész pontosan december 20-án. – akadékoskodott Louis.

-Lesz számotokra egy meglepetés dal a CD-n. – mondta Niall és rám nézett.-mivel a színpad szélén ácsorogtam nem volt nehéz.

-Amiből most hallhattok egy kis részletet! – ugrott fel Zayn és ismét hatalmas sikítás jött a rajongóktól.

-Adele Othen! – üvöltöttek egyszerre a srácok. Teljesen lemerevedtem,reszketett minden egyes porcikám. Nem volt elég,hogy zongoráznom kell több ezer,vagy millió ember előtt,még azzal is meg kellett küzdenem,hogy ne essek pofára a magassarkúban… A mellettem álló statiszta észrevette,hogy magamtól nem fogok elindulni,ezért egy kicsit meglökött,ami miatt elég érdekesen sikerült felmennem a színpadra. Ahogy végigsétáltam próbáltam aranyosan integetni azoknak,akik a nevemet kiabálták. Leültem a zongora mögé. Összenéztünk a fiúkkal. Leütöttem az első hangokat. Az ujjaim remegtek és össze-vissza keresték a billentyűket. Szerencsémre csak a refrént énekelték el,kétszer. Nagy szenvedés árán sikerült hibátlanul (!) eljátszanom. Felálltam és a fiúkhoz siettem. Leírhatatlan érzés volt,amit akkor éreztem. Rengeteg ismeretlen ember téged,és a munkádat ünnepli… Éreztem,hogy könny gyűlik a szemembe és tiszta libabőr a karom. Most az egyszer örömkönnyek voltak. Pár perc után olyan „one direction módra” lefutottunk a színpadról. Azonnal Niall nyakába ugrottam.

-Ügyes voltál kicsim!!! – szorított magához.

-Annyira szuper érzés volt ott kint állni.

-Tudjuk. Nagyölelés!!!! – üvöltött Louis és mind az öten agyon szorítottak.

-Atyaég! Adele,fantasztikus voltál! – rohant felém Lexi. Kicsit szégyelltem magam,hogy szinte nem is foglalkoztam vele,de nem vette magára.

-Köszönöm. – öleltem át őt is.

-Ne haragudjatok,de nekem mennem kell. Adele majd még beszélünk,ugye?

-Persze! – nevettem rá.

-Sziasztok! – köszönt el tőlünk.

-Zayn! Ne nézz így rá! – csapta hátba barátját Liam.

-De…

-Még csak 15.

-Jó…

Ezen kicsit meglepődtem,de nem sokat foglalkoztam vele,mert Adem jól lecseszett minket,hogy miért nem vagyunk már kint a limuzinnál. Még elmentünk vacsorázni,és közben Adem kifejtette,hogy milyen tehetséges vagyok. Nagyon jó érzés volt hallgatni.

Valamikor hajnalban sikerül haza érnünk. Teljesen kimerültem. Egy gyors zuhany után bevetődtem az ágyba Niall mellé. Hamar elnyomott mindkettőnket az álom.

34. fejezet - Új barát

Beköszöntöt a tél és leesett az első hó. Így december eleje táján elkezdtem gondolkodni,hogy mit vegyek a srácoknak és az otthoniaknak karácsonyra. Sajnos nincs sok idejük a fiúknak. Holnap lesz a karácsonyi koncertjük. Ma meg interjút adnak és dedikálnak. Ja és a legfontosabb. Holnap a koncert után publikálják az általam írt dalukat. Ettől teljesen kész vagyok. Hihetetlenül várom.

Azt hiszem a mai napot egyedül töltöm. Nincs kedvem semmihez. Max egész nap az ágyban dögleni. Mivel ma még egyetlen élőlénnyel sem beszéltem – leszámítva magamat – úgy döntöttem,hogy felhívom Robint.

-Szia! Mizu? – szóltam bele vidáman a telefonba.

-Szia Hugi. – igen,mióta kiderült,hogy ’testvérek’ vagyunk ő is Huginak hív. – Ma végre elkezdődött a téli szünet. És veled? Minden rendben?

-Ja,persze. Neked még suliba kell járni. – húztam egy kicsit az agyát.

-Na jól van… - nevetett.

-Figyelj! Most mi van Harryvel? Nem igazodok ki rajtatok.

-Semmi nincs. Néha beszélgetünk…Ennyi.

-Aha,jó. Persze. Megkérdezem még egyszer. Mi van köztetek?

-Tényleg semmi. Újrakezdtük. Tiszta lappal indultunk mind a ketten. Szóval úgy beszélgetünk egymással,mint akik azelőtt nem ismerték volna egymást. Nem fogom azt mondani,hogy Harry Styles barátnője vagyok,mert MÉG nem. Egy hónapja – vagy már több, nem tudom – nem is láttam.

-Ezt elsőre nem tudtad volna elmondani? – nevettem.

-Jajja má’ – tudtam,hogy mosolyog. – És mit csinálsz mostanában? Van melód?

-Most per pill nincs. Azért az egy dalért annyi pénzt kaptam,hogy hűha. Egy évig vígan elélnék. Na jó azért ez kicsit túlzás volt. De érted…

-Aham. Az tök jó. Holnap tuti megnézem a koncertet.

-Hol?

-Van egy oldal,ahol online nézhetem a koncertjüket. Igaz itt akkor már hajnali 2 lesz,de nem számít. Na mindegy. Most mennem kell. Ne haragudj. Majd még beszélünk. Puszi. Szia.

-Oksa. Na szia. – leraktam a telefont és sokáig vaciláltam,hogy kimenjek-e ebbe a hidegbe. Nem volt jobb dolgom,ezért jó melegen felöltöztem és elindultam London havas utcáin.

Körübelül negyed óráig bírtam a jeges szélben. Bementem a legközelebbi cukrászdába és leültem egy asztalhoz. Jól esett a meleg.

-Jó napot! Hozhatok valamit? – lépett oda hozzám egy fital lány.

-Öhm… egy forró csokit kérnék és egy tripla csokis muffint.

-Máris hozom. – mosolygott kedvesen. Gondolom levágta ki vagyok. Körülnéztem,minden asztalnál többen ültek,vidámak voltak és szerencsére nem ismertek fel. Viszont volt egy lágy aki egyedül búslakodott a sarokban álló asztalnál. Szemei rámtapadtak és legalább 3 percig engem nézett. Már azon voltam,hogy odamegyek és megkérdezem,mi baja van,de a pincérnő meghozta a muffinom.

-Köszönöm. – mondtam,mikor letetette elém.

-Egészségére.

-Fizethetnék most?

-Hát persze. – gyorsan lerendezt,attam egy kis borra valót és beleharaptam a sütibe. Amíg a tejszínhabot szűrcsöltem végig azt a fura lányt néztem. Most már  nem velem volt elfoglalva. Könyvet olvasott. Felkeltette az érdeklődésem a kiscsaj. Olyan 14-15 éves körül lehet. Rövidre vágott barna haja és szintén hatalmas barna szemei voltak. Nem voltak túl nőies vonásai. Nem bírtam ki. Lenyeltem az utolsó korty kakót és oda mentem hozzá.

-Szia. Nem zavarok? – ültem le vele szembe.

-Nem. – felnézett rám és egy kicsit elmosolyodott.

-Láttam,hogy az előbb engem bámultál… Gondolom tudod ki vagyok.

-Igen, tudom. Adele Othen,17 éves. Kaliforniában születtél. Niall Horan barátnője vagy. És van egy bátyád Stewe. És most kiderült,hogy egy nővéred is. – sorolta büszkén,hogy ismeri az egész életemet. Tátva maradt a szám.

-Honnan tudsz a nővéremről!?

-A sztárhírekből és facebookról meg twitterről. Tudod,olvastam a kiírásaitokat. Mint például,hogy Szeretlek Hugi vagy Nagyon hiányzol Nővérkém….

-Basszus. – dőltem hátra a székben.

-Na mi van te kis loser!? – hallottam egy mély hangot a hátam mögül,amit idegesítő nevetés követett.

-Kopj le Zack! Ti meg ne nyerítsetek már! – szól oda nekik… a nevét még nem is tudom… de gáz.

-Jajj, mert ha nem mi lesz!? – kérdezte flegmán az egyik szőke lány.

-Semmi. Csak ez egy kultúrált cukrászda,ahol az emberek nem kiváncsiak a kis taknyosok balhéjára. Szóval el lehet menni. – álltam fel és közelebb léptem a taplig rózsaszínben virító libához. Csak egy flegma krimaszt kaptam válaszul. A két kis barbie baba és a hosszú hajú kenjük hamar lelépett.

-Köszi. – mosolygott újdonsült barátnőm.

-Semmiség. Irritálnak ezek a stílusú kölykök. Amúgy,hogy is hívnak? – nevettem egy kicsit zavarban.

-Lexi. – nevetett. Még egy kicsit beszélgettünk,a telefonom csörgése félbe szakított minket.

-Szia Kicsim! Merre vagy?

-Szia. Itt vagyok egy cukrászdában Lexivel.

-Igen? És ő ki?

-Egy új barátnőm. Most imertem meg. De miért hívtál?

-Csak nem tudtam,hogy hol vagy. Lassan haza jöhetnél. Már négy óra…

-Oké. Sietünk. Puszi. Szeretlek.

-Én is. Szia.

-Na miújság? – kérdezte Lexi.

-Na szóval. Te is directioner vagy?

-Igen. – csilogott a szeme.

-Akkor most valóra váltom az álmod. Gyere! – megfogtam a kezét és elindultunk hozzánk.

***

-Sziasztok! – beléptünk a házba. Kis barátnőm majdnem elájult,amikor meglátta a srácokat.

-Uramatyám! – visított.

-Fiúk,ő itt Lexi. – mutattam be nekik.

Leültünk és elkezdtünk beszélgetni. Annyira boldog volt. Szegény már elsírta magát. Este fele ment haza egy csomó közös kép elkészítése és hülyéskedés után.

-Annyira köszönöm. – ugrott a nyakamba,amikor elköszöntünk.

-Várj! Adok valamit. – rohantam vissza. – Tessék! – nyomtam a kezébe egy V.I.P. jegyet a holnapi koncertre.

-Ez most komoly?

-Hát persze. Ott találkozunk. – átöleltem és ő elment.

-Nagyon kedves volt tőled. – karolt át Niall váratlanul.

-Hááát. Jó érzés volt látni,hogy ilyen aprósággal mennyire lenyűgöztem. – mosolyogtam.

-Ahhoz nagyon értesz. – nevetett – Jössz?

-Aludni?

-Nem egeszén arra gondoltam. – kacsintott egyet.

-Perverz!

-Nem is! – tiltakozott és elkezdett felfele futni. Kicsit később utána mentem.

33. fejezet - Egy eltitkolt testvér

Hat óra fele értünk haza. Szerencsére még mindenki aludt. Halkan visszaosontunk a szobánkba. Leültem a fotelba és bekapcsoltam a tévét. Niall mellettem feküdt az ágyon.

-Kicsim… mondanom kell valamit. – semmi jóra nem számítottam.

-Igen!?

-Tegnap beszéltem a bátyáddal. És történt pár dolog;kiderült egy-két kellemetlen eset.

-Mik? Mond máár! – a válaszra még várnom kellett,mivel megcsörrent a telefonom. Flegmán vettem fel…

-Naháát. Szia.

-Szia Adele. Csak azért….

-Nagyon örülök,hogy egy hét után észrevetted,hogy a lányod nincs az Államokban. És nagyon köszönöm a születésnapi ajándékot. Valami fantasztikus.

-Nem vagy az Államokban!? Hol vagy???

-Londonban. Itt dolgozom és már másfél hete 17 éves vagyok,ha nem tűnt volna fel.

-Óóóó. Kicsim ne haragudj teljesen elfelejtettem. Figyelj,lehet egy kívánságod. Ezzel majd kiengesztellek.

-Te csak azt hiszed. Apa!!! Nem vagyok már egy kis naiv 10 éves. Szerintem hagyjuk is. Nem tudom,mit akartál,de nem is érdekel. Ezek után hallani se akarok rólad.

-Na jó. Elég volt!!! Nem tudom mi ütött beléd,de egy szemtelen kis liba lettél. Én nem ezt érdemlem.

-Apa…tudod. Rohadtul fáj kimondanom,de rossza szülő vagy. Le se szarsz. Még a szülinapomat is elfelejtetted. Ne haragudj,de ennek semmi értelme. Szia. – kinyomtam a telefont és visszaültem,mivel közben fel-alá járkáltam a szobában. Niall csak pislogott és egy kis félelem tükröződött az arcán. Pár percig csönd uralkodott,majd megszólalt.

-Szerintem jobb lett volna,ha meghallgatod.

-Dehogy is! –tiltakoztam egyből – Amúgy mit akartál mondani?

-Huuhhh. Ezek után jobb lesz,ha felhívod anyukádat. De kérlek,ne akadj ki azért,hogy én már tudok róla.

-Utálom ezt a sok titkot. – megforgattam a szemeim és ujjammal rányomtam anya nevére a telefonkönyvben.

***

-Ezért váltunk el apáddal. Úgy terveztük,hogy nektek soha nem mondjuk el. Nem is tudom,hogy hogy gondoltam. Kiskorotokban mindig összeszorult a gyomrom,amikor együtt láttalak benneteket,de én még sem tiltottalak el tőle. Meg a másik….  Apád nagyon csúnyán megcsalt,én mégis több évig mellette maradtam. De aztán,ahogy egyre jobb barátnők lettetek nem bírtam tovább elviselni az apádat. De kérlek,most ne azt a következtetést vond le,hogy miattad szar az egész családunk élete. Mert nem! Erről apád tehet egyedül.

-De... Robin ezt,hogy tudta meg?

-A szülei összevesztek és Elis száján kicsúszott egy „Robin nem is a te lányod” mondat. Erre persze Mark kiakadt,összecsomagolt és elment. Szegény Elis bőgve hívott fel,hogy most mit csináljon. Ennél jobbat nem tehetett volna.

-Anya… - itt kigördültek első könnycseppjeim – Én ezt nem értem. Robin a féltestvérem? Apa megcsalt Elissel? Te tudtad és mégsem váltál el rögtön? Ez sok…

-Minden kérdésedre igen a válasz. Tudom,hogy most ez nem könnyű,hidd el Robinnak sem az. Próbálj megnyugodni.

Persze,nyugodjak meg. De hogyan??? Nem azt mondom,hogy nem örülök,mert mindig is szerettük egymást és tényleg olyanok voltunk,mint a testvérek. Ha jobban belegondolok még hasonlítunk is… Göndör haj,hatalmas kék szemek,pisze orr és keskeny száj. Ez mind stimmelt. Kivéve a hajszín és a testalkat. Robin már néha úgy nézett ki,mint egy anorexiás és én meg…

Anya hallotta,hogy képtelen vagyok tovább kommunikálni. Pár nyugtató szó után kinyomott. Niall mellé feküdtem. Szorosan magamhoz öleltem és a nyakába fúrtam a fejem. A nagy bömbölés most elmaradt,de pár könnycsepp mégis nyomott hagyott a vállán.

***

-És most mi lesz?

-Mi lenne?

-Loui,Zayn elég! Van esély arra,hogy visszajön és újra láthatom? – csillogott Harry szeme.

-Nem tudom,még nem beszéltem vele.

-Ajjj Rómeó. A Júliádnak már nem kellesz. Ő maga mondta.

-Louis te csak folyton kritizálni tudsz!? Az egy dolog,hogy neked nem szimpi,de én szeretem. Én se szólók be,mert Eleanorral vagy.

-Ez azért már tényleg sok… - szállt be Niall is.

-Srácok! Ejtsük a témát. Oké?

-Rendben. – beleegyezetek és leültünk a nappaliba kockulni. Harry és Zayn videojátékoztak. Loui és én pedig a laptoppal az ölünkben böngésztünk.

-Ne már! Ez mi??? Ezek nem normálisak.

-Mi az? – húzódtam közelebb Louishoz.

-Tessék! Nézd meg. – kicserélte a laptopokat. Egy kép volt facebookon,rólam és Niallról. Hajnalban készült a kép. A csónakban…  És persze a sok féltékeny rajongótól megkaptam,hogy milyen egy utolsó k***a vagyok. Na szép. Csak azért,mert szeretek valakit. Gratulálok. De voltak fenyegetések is bőven. Sose veszem őket komolyan,de ezek most tényleg durvák voltak. Nem vettem róluk tudomást,visszaadtam a hófehér laptopot Louinak. A délelőttöt Zaynnel töltöttem,mivel Harry és Loui főztek, Niall és Liam meg leléptek valahova.

-Halihó,sziasztok! – lépett be Liam és Niall.

-Sziasztok! – megöleltem Liamet,Niallnek meg adtam egy puszit.

-Gyertek,kész az ebéd. – kiabált Harry.

-Úhaaa.

-Nyugi,nagyon jól főznek. Minden vasárnap övéké a meló.

Csak bólintottam. Kicsit féltem,hogy mit műveltek ők ketten a konyhában. Louis megjelent egy nagy lábossal. Haryy követte,kezében egy merőkanállal. Leültünk és mindenki szedett magának. A hagymakrémleves isteni volt. A főétel már nem volt ennyire tökéletes,de finom volt. Louis büszke is volt magára,hogy az első  marhasültjét yorkshire pudinggal nem rontotta el (annyira). A desszert különleges volt. Harry féle répatorta.

-Már kezdtem hiányolni a répát. – piszkáltam Louit.

-Inkább egyél! Addig se jár a szád.

-Na szép… - játszottam a sértődöttet. Mindenkinek megállt a villa a kezében,amikor az első falat a számhoz ért. Tudtam,hogy készülnek valamire. Egy darabig ízlelgettem,forgattam a számban,és nagy nehezen lenyeltem.

-Ez borzalmas. – ekkor Harry és Louis hatalmasat pacsiztak és szakadtak a röhögéstől.

-Finom volt a só? – érdeklődött Zayn.

-Menjtek a tudjátok hová!!! – nevettem én is. Ittam egy nagy pohár vizet és megköszöntem az ebédet. Összeszedtem a tányérokat és a konyhába indultam. Csak gyorsan bedobáltam őket a mosogatógépbe és elindítottam. Bementem a nappaliba. Sehol senki. Túl nagy a csönd. Megint készülnek valamire… Komolyan mondom olyanok,mint az ovisok.

-Tudom,hogy itt vagytok. Nem ijedek meg!

-Jól el vagy magaddal? – nézett rám értetlenül Niall.

-Szóval… benéztem és nem fogtok megijeszteni!? – húzogattam a szemöldököm.

-Most nem. Mit csináljunk? Mindenki lelépett. – közelebb lépett és mélyen a szemembe nézett.

-Uhhh!!! Együnk valami finomat. Liammel úgyis vásárolni voltatok.

-Oké. Foglalj helyet,tegyél be valami filmet és hozom a kedvencedet.

-Hmmm. Jól hangzik.

Kirohant a konyhába,én meg levetettem magam a kanapéra. Végig néztem a DVD-ket és végül az Amerikai pite mellett döntöttem. Betettem és elindítottam. Niall is megérkezett kezében egy tál eperrel és egy üveg nutellával.

-Mond,hogy ÁÁÁ. – nagyra nyitottam a szám és jutalomból kaptam egy nutellás epret.

-Köszi Manó. – mosolyogtam és most én adtam egyet neki.

-Milyen rég mondtad ezt. – csámcsogott teli szájjal.

-Azt,hogy Manó!?

-Ühüm.

-Szeretlek Manó. – tömtem egy újabb gyümölcsöt a szájába.

32. fejezet - Minden tökéletes

Reggeli – de inkább már ebéd – után elindultunk Ademhez. A kész dalt ma kell bemutatnom. Ettől kicsit félek,de remélem minden rendben lesz. Az út jó hangulatban telt. Mindenki vigyorgott,amit szóvá is tettem.

-Van valami,amiről te még nem tudsz. – tördelte kezeit Louis.

-Igen!? És mi az? – kértem számon.

-Háát…tudod…

-Louis ne már! Adele,lehet,hogy nem fogsz örülni,hogy csak most szólunk,de… - vette át a szót Liam.

-Robin tegnap este írt nekem. – nyögte végre ki Harry.

-Mi???? – az állam valahol a földet súrolta a döbbenttől. A barátnőm,akiről azt hittem,hogy meghalt és aki miatt teljesen depressziós lettem az exével cseveg – akit állítólag el akar felejteni - ,de engem nem képes felhívni. Nem szóltam semmit. Erre nem lehetett válaszolni. Csak néztem ki a fejemből. Miért nem hívott fel? Mi baja van? Mi történt azon a bizonyos napon? Számtalan kérdés kavargott a fejemben,amire még nem kaptam választ.

A stúdióba érve egyre nagyobb volt rajtam a feszültség. Szerencsére a fiúk megértőek voltak és inkább nem szóltak hozzám. Amikor beléptünk a terembe minden szem ránk szegeződött. Adem intézett felém egy megnyugtató pillantás. Egy másik férfi is volt bent,öltönyben és nyakkendőben. Szigorú tekintettel mért végig. A hosszú asztal széksorai között megpillantottam egy idősebb nőt is. Nem volt szimpatikus; se ő,se az a pasi. Na mindegy…Lesz ami lesz. A srácokkal helyet foglaltunk. Rajtam volt a sor,hogy elkezdjem a dalt elemezni. Felálltam,végigsimítottam a nadrágom,majd a zsebéből elővettem a jegyzetfüzetemet. Amíg szinte a semmiről beszéltem folyton Adem arckifejezését lestem. Lehajtott fejjel hallgatta –szerintem értelmetlen – szövegemet. Kétségbe esve Niallra néztem.

-Elég lesz. Menjünk. – tátogott.

-Nos…azt hiszem mindent elmondtam. Mi lenne,ha meghallgatnánk…

-Remek ötlet. Kérem jöjjenek utánam! – pattant fel Adem és a két idegent a kijárat felé kezdte terelni.

-Ennyire borzalmas voltam? – kérdeztem,amikor már ők hárman kint voltak.

-Háát…kicsit össze-vissza beszéltél. De ne aggódj! Nem ezen fog múlni. – bíztatott Liam.

Megöleltem őket – hátha jobb kedvem lesz – és elindultak a többiek után,hogy elénekeljék. Szerencsére ehhez nem kellettem,mert Louis megtanulta a zongora részt is. Egyedül maradtam,tehát kihasználtam az alkalmat és felhívtam Robint.

-Őőőő. Szia. – szólt bele meglepődötten.

-Szia. Miújság? Hallom jól vagy. – mondtam kicsit cinikusan – Miért nem hívtál vagy írtál? Tudod mennyire aggódtam!? Azt hittem,hogy… - nem tudtam folytatni,könnyeim nem engedték.

-Ne! Ne sírj! Jól vagyok. Tudod… Nem voltam azon a gépen.

-Mi?

-Dugóba kerültünk és lekéstem. Egy másfél órával később induló járattal jutottam haza.

-De akkor miért nem tudtunk elérni?

-Mert kórházban voltam…

-Jézusom. Miért? Mi történt?

-Megint előtört a nyári dolog…

-De megígérted,hogy nem teszel kárt magadban.

-Igen,tudom. Nem is tettem. Most ennél sokkal rosszabb volt. Teljesen magamba fordultam. Mély depresszióban voltam 4-5 napig. Az orvosok nem engedték,hogy kommunikáljak veletek,amitől csak rosszabb lett az állapotom. Anyának végre sikerült elérni,hogy internet és térerő közelbe kerüljek. – nevetett fájdalmasan – De most már minden rendben van. Beszéltem Harryvel is….és hát… Nem is tudom. Olyan kedves és megértő volt. Nem tudom őt elfelejteni.

Csak némán hallgattam barátnőmet. Könnyeim egyre jobban folytak,de most már örömkönnyek formájában. Hihetetlen jó érzés volt tudni,hogy jól van. Lelkileg lehet,hogy nem teljesen,de él. És most vele beszélek. Szűk negyed óra után elköszöntünk és megbeszéltük,hogy amint lehet meglátogatjuk egymást.

Még 10 perc hosszas várakozás után végre kinyílt az ajtó. Adem oda rohant hozzám és felkapott. Megpörgetett a levegőben.

-Fantasztikus vagy kislány.

-Akkor ez azt jelenti,hogy a borzalmas dumám ellenére tetszett nekik a dolog?

-Igen. Elvannak ragadtatva. – mosolygott szélesen.

Sikítozva ugrottam a nyakába. Ez hihetetlen. Ez az első igazán nagy sikerem. Hosszas tombolás után végre sikerült lenyugodnom és megbeszélni a továbbiakat.

***

-Öltözz fel! Siess már!

-Mi…hol…ki?

-Ne máár! Adele!

-Tudod,hogy hajnali 2 óra van?

-Igen. De mutatni akarok valamit.

-Nem várhat reggelig?

-Nem! Légy szíves! – lerántotta rólam a takarót és az ölembe dobta a ruháimat. Kelletlenül felöltöztem. Kint várt rám a ház előtt. Kiléptem az ajtón és megragadta a kezem. Elindultunk London sötét utcáin.

-Hova megyünk? Megint elrabolsz?

-Mi az,hogy megint!? Amúgy…csak be szeretném pótolni az elmúlt egy hetet.

-Na persze… mindezt hajnalban.

-Jól van. Lebuktam. Nem csak ez a tervezem. – nevetett.

Az út további részét csendben töltöttük. Elértünk a Temze partjára.

Szembe velünk a gyönyörűen kivilágított London Eye. Egy darabig álltunk a korlát mellett és a várost figyeltük. A folyó vize hullámzott és csillogott rajta a színes fény. Amíg belemerültem a nézelődésbe Niall mögém állt és hátulról átkarolta a derekamat.

-Tetszik? – suttogta.

-Gyönyörű…ezért érdemes volt felkelni. – mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára.

-Na gyere! – felkapott és elindultunk egy lépcsőn lefelé. Egyenesen a kavicsos folyópartra. Óvatosan beültetett egy csónakba,majd ő is beszállt és elkezdett evezni. Nem szóltam semmit,csak mosolyogva néztem evező karjait. Olyan hihetetlen pillanatok voltak ezek,amiket sose fogok elfelejteni.

Pár perc múlva már a London Eye előtt sétáltunk. Szerencsére egy lélek sem volt itt. Leültünk egy padra és hosszan beszélgetünk és hülyéskedtünk. Már a Nap is felkelt és a város életre kelt.

-Szerintem induljunk.

-Jól van. – egyezett bele hamar.

-Szeretlek. – suttogta evezés közben.

-Én is. – mosolyogtam és lassan közeledni kezdtem felé. Arcunk csak pár centire volt egymástól. Ajkaink összeértek és édesen megcsókoltam.