61. fejezet - Képszakadás~Stewe

*Robin szemszöge*

Mióta haza jöttem Amerikába minden a feje tetejére állt. Harry minden nap hív és elmondja,hogy mennyire szeret és hiányzom neki. A suliban elvesztettem a jó tanulói státuszomat,mivel egymás után 3-szor késtem és vagy 15-ször csörrent meg a telefonom órán. Hol Adele,hol Harry hívogatott és küldözgetett SMS-t. Na mind egy. Ennek már vagy két hete.

Most itt ülök a szobámban egy pár hetes újszülöttel és Nikkivel. Miranda teljesen sokkot kapott,amikor az ajtóban meglátta Őket. Stewe…hát…Ő nagyon kiborult. Nem hitte,hogy ez a valóság. Először nyomott egy hosszú csókot Nikki szájára,utána dühöngött,majd idő kérés után elviharzott. Bele sem telt 5 percbe,de már kaptam is a hívást Adele-tól. Még most is vele beszélek,de megszólalni nincs lehetőségem. Csak mondja,mondja és mondja.

-Jó oké. Vigyázok rá. Igen. Rá is. Ne aggódj,minden rendben lesz. Szia. Én is.

Körülbelül ennyit sikerült kinyögnöm 20 perc után. Ránéztem a mellettem ülő meggyötört lányra.

-Nikki! – rám nézett – Minden rendben lesz.

-Annyira nagy hülyeség volt ide jönni. Mindenkinek jobb lett volna…

-Most már mindegy. Ne rágódj ezen.

-Akkor mi legyen?

-Nem tudom…

És ezzel véget is ért a beszélgetésünk. Nikkinél eltört a mécses. Nem tudtam,hogy most mit csináljak. Adtam neki egy csomag zsepit és kivettem a karjából a babát. Kimentem vele a nappaliba. Szerencsére Miranda nem volt ott. Szerintem ki is rakott volna minket. Nem bír ránézni szerencsétlen gyerekre. El se merem képzelni milyen jövő vár rá…

*Stewe szemszöge*

Összedőlt körülöttem minden. A volt barátnőm,akiről lassan egy éve semmit nem tudtam most előkerült a gyerekemmel. Nekem ez sok. Nem tudom épp ésszel felfogni,hogy Nikki ilyen helyzetbe hozta saját magát,engem és a családjainkat.

Mind egy. Most nem akarok semmire se gondolni és emlékezni. Újra boldog akarok lenni és szállni…

Ideges léptekkel haladok végig az utcákon,egészen egy sikátorig. Befordulok. A kuka mellett ücsörgő,hajléktalan kinézetű fickóhoz lépek. Zsebembe túrok és oda dobok neki pár papírpénzt. Nem tudom mennyit. Ő csak megszámolja és átadja a fehér port. Ez kész. A következő hely,ahol megfordultam egy kisbolt volt. Megvettem mindent,ami kell: vodka,whiskey és még több vodka. A biztonság kedvéért még vettem öngyújtót és egy doboz cigit. Szatyorral a kezemben lépkedem egy kis motel irányába. Tudtam,hogy szinte mindig üres. Alkalmazottak sincsenek. Egyedül a tulaj.

-Egy szobát kérnék. 2 éjszakára. – ennyivel elintéztem. A pultra tettem pénzt és elvettem a kulcsot. Bementem a 13-as szobába és magamra zártam. Egyből felbontottam a vodkát. Hatalmasat kortyoltam belőle. Elsőre – mint mindig – szar volt. Aztán szippantottam egy kicsit a porból és már is boldogabbnak éreztem magam. Elindult az a bizonyos hullámvasút,aztán jött Mickey egér és hasonlók. Jó érzés volt. Aztán még egy kis vodka,utána talán whiskey. Hogy mik történtek ez után…? Fogalmam sincs. Képszakadás az egész. Az utolsó emlékem az,hogy elszívok egy füves cigit és kiesik a kezemből az üveg…

*Adele szemszöge*

Ideg beteg módjára téptem ki az ajtót és mentem vissza Niallhöz. Összerezzent és rám nézett. Akkor már nem tudtam magamban tartani. Sírni kezdtem. Ennyire még sose voltam kétségbe esve. És még soha nem éreztem azt,hogy most ott lenne a helyem mellette és „fogni a kezét”. Levegő után kapkodva rogytam le a földre. Ököllel ütöttem a padlót és csak sírtam. Niall nagy nehezen felrángatott magához. Nem néztem rá.

-Adele! Nézz rám! Hallod? – felemelte a fejem – Nyugodj meg. Kérlek.

Csak kitéptem magam az öleléséből és leültem az ágyra. A sírást már abba hagytam. A szívem majdnem kiszakadt a helyéről,szédültem és alig kaptam levegőt. Nem értem,hogy ez a dolog hogy tudott ilyen reakciót kiváltani belőlem…

Niall csak ott ült mellettem és nézett.

-Kérlek keress nekem valami nyugtatót,mert esküszöm itt kapok agy vérzést. – nyöszörögtem.

Niall szó nélkül felállt,megfogta mind a két kezemet.

-Csukd be a szemed!

-Miért?

-Ne kérdezz! Csak csináld!

Úgy tettem,ahogy kérte.

-Gondolj valami boldog dologra. Valami olyasmire,amit soha nem fogsz elfelejteni.

Eszembe jutott a repülőút. Akaratlanul is elmosolyodtam,ahogy egymást követték a kép kockák a fejemben.

-És most… - suttogott és ajkai súrolták az enyémet. Pár másodperc múlva ajkait az enyémre nyomta. Nem csókolt. Csak egy kis szájra puszi volt. - …Ki nyithatod!

-Jobb volt,mint egy xanax. – mosolyogtam.

-Akkor most nekem is el kell mondanom valamit…

-Mondjad! – hátra dőltem az ágyon,mert tudtam,hogy ismét valami rossz fog történni.

-Adem hívott. A holnapi stúdiózás miatt. Azt üzeni neked,hogy ne gyere. És,ha lehet ne is írj nekünk új dalokat,mert talált mást. Ne akadj ki kérlek…. Megpróbáltam lebeszélni erről,de nem tudtam. De van még egy lehetőség,holnap…

-NIALL! Elég lesz. Köszi. Felfogtam,hogy ki lettem rúgva.

-Sajnálom.

-Nem kell.

A következő percek – lehet,hogy órák – némán teltek. Én magamba fordulva feküdtem az ágyon,Niall pedig végig engem nézett. Egy percre se volt hajlandó kimenni. Biztos attól félt,hogy kinyírom magam. Vicces...

Adem döntése volt az,ami megadta a végső döfést. Teljesen értéktelennek,egy senkinek éreztem magam. Eddig szárnyaltam,a fellegekben éreztem magam,most pedig - egy szem pillantás alatt - a padlón vagyok. Hihetetlenül fáj a puffanás,ahogy az égből ismét a földre kerülök. Rettentő döntést hoztam,amit muszáj lesz megvalósítanom... Bármennyire is fájni fog…