53. fejezet - Robin!?

*Niall szemszöge*

Nem bírtam sokáig aludni. 7 óra körül átmentem Harryék szobájába. Robin szerencsére már fent volt.

-Szia! – suttogott,amikor meglátott.

-Szia… Kijössz?

-Persze. – lehámozta magáról Harryt,majd halkan kislisszoltunk.

-Az a helyzet,hogy még nem hívtam fel Mirandát. – közöltem vele,hátha átvállalja a terhet.

-Mi? Miért nem?

-Nem tudom,hogy hogy mondjam el neki kíméletesen…. És ez egyébként sem telefon téma.

Robin csak megrázta a fejét és leült a fotelba. Nem szólt semmit,csak a padlót bámulta.

Senki nem mond semmit. Senki nem tud segíteni.

Belenyugodtam,hogy a beszélgetésünknek vége és nem oldja meg helyettem a dolgot.

Kimentem a konyhába és elővettem pár kiflit,vajat és felvágottat. Rettentő éhes voltam. Körülbelül 5 perc alatt pusztítottam el 6 szendvicset. Jóllakottan tértem vissza Robinhoz,aki még mindig ugyan úgy ült,mint ahogy az előbb otthagytam.

-Minden rendben? – csak ez az egy hülye kérdés jutott az eszembe. Nem számítottam,hogy igent mond.

-Nem… Niall! Semmi sincs rendben! Látni akarom…

-Ma délután megyek vissza,de előtte még kérlek segíts nekem!

Végre rám nézett. Hosszú percekig bámult rám,már kezdtem kínosan érezni magam.

-Öhm…

-Ja persze… Segítek. – benyúlt a zsebébe és elővette a lila telefonját. Pötyögött egy kicsit,majd belenyomtam a kezembe. – Kicsöng.

-MI??? Azt hittem,hogy te…

-Szia Robin! – hallottam meg Miranda vidám hangját.

-Üdv,Miranda. Niall vagyok.

-Ó,szia. Valami baj van? Idegesnek tűnsz…

Vetettem egy pillantást Robinra. Összegömbölyödve ült és már az összes létező körmét lerágta. Megköszörültem a torkom.

-Az a helyzet,hogy…

-Azt akarod elmondani,hogy Adele kórházban van? – a hangja vidámról hirtelen szigorúra váltott.

-Igen,de…honnan?... Vagyis… - hebegtem össze-vissza.

-Internet! Gondolom te is használod. – éreztem a hangjában a haragot – De azért már tényleg szeretném tudni,hogy mi van a lányommal. Pontosan.

Szűk 3 percben eldaráltam neki a lényeget,persze a terhességről egy szót sem szóltam. Teljesen higgadt volt. Azt hittem,hogy hisztérikus lesz és leüvölti a fejem. Mondjuk lehet,hogy ez már megtörtént. Kinyomtam és vissza adtam a HTC-t Robinnak.

-Na? – nézett rám könnyes szemekkel.

-Szedd össze magad! 1 óra múlva indulunk. Sikerült megértetnetek velem mindent.

Nem szólt semmit,csak felrohant az emeletre.

*Robin szemszöge*

-Harry! – rontottam be a szobába. Felnyomtam a villanyt. Ijedten ült fel az ágyban.

-Mi történt? – dörzsölte szemeit.

-Niall beszélt Mirandával és nemsokára indulunk Mullingarba. És nem tudom,hogy mi legyen. Nem akarom olyan állapotban látni. De mégis úgy érzem,hogy mellette a helyem. És…

-Hé! Nyugi!

-De…

-Gyere ide! – lehúzott maga mellé. Könnyeim megállás nélkül folytak. Harry édesen cirógatta az arcomat,ami kicsit megnyugtatott.

-El menjek veled? – kérdezte hosszas csend után.

-Nem… Nem kell. Intézd az itteni dolgokat. Beszélj Ademmel is. – közel bújtam hozzá. Pár percig úgy maradtunk,majd készülődni kezdtem. Felöltöztem,aztán átmentem Niallhoz. Összeszedtünk Adele-nak pár cuccot. Tiszta ruha és pár személyes dolog. Lassan elindultunk.  A srácok ki kisírtek minket.

-Sziasztok! – intettem oda nekik.

-Szia Édes! – húzott magához Harry. Nyomtam egy gyors puszit a szájára. Nem engedett el,ismét elkapott és hevesen megcsókolt.

-Szia. – suttogtam,majd lefejtettem karjait a derekamról.

-Niall! Vigyázz rá kérlek! Nagyon maga alatt van. – suttogott Hazz,de nem eléggé. Csak megforgattam a szemeim,és beszálltam az Audiba. Nem sokára Niall is beszállt és elindultunk.

-Szerintem először ebédeljünk. – csak egy alig látható biccentéssel helyeseltem. Lassan kigördültünk az utcából és elindultunk a legközelebbi Nando’s felé.

*Niall szemszöge*

Teljesen lehangolt Robin. Se útközben,se ebéd közben nem beszélgettünk. Talán csak pár szót,de az is csak a sima sablon kérdések.

Örömömre szerencsésen elértük az 1 órási kompot. A változatosság kedvéért még mindig nem kommunikáltunk.

***

-Siess már! – rángattam magam után a szőkeséget.

-Magassarkúban nem olyan egyszerű. – nyafogott.

-Nem akarom,hogy botrány legyen. – lihegtem már a kórház recepciójánál. Bejelentkeztünk és elindultunk az első emeletre. Amikor elértünk 251-es kórteremhez megtorpantam.

-Bemész? – fordultam hátra – Robin!?

Ezt nem hiszem el… Eltűnt.