39. fejezet - Játék,nyertes nélkül

*Egy héttel később*

Nem történt semmi különös az elmúlt napokban… Harryvel még párszor megtörtént a dolog,és kiderült,hogy Louival nem is volt semmi - csak a szokásos.

Rettenetesen érzem magam.  Nem bírok Niall szemébe nézni azzal a tudattal,hogy közben Harry ágyában végzem… szinte minden nap. Bűntudatom van és úgy érzem nem mehet ez így tovább. Megszakad a szívem,ha csak arra gondolok,hogy szakítsak vele. Nem lennék képes összetörni a szívét. Főleg most,hogy két nap múlva karácsony és Louis szülinapja. És persze három nap múlva indulunk Írországba a családjához.

Meg ha úgy is döntenék,hogy vége;együtt kéne dolgoznunk… Most is kaptam egy feladatot,amit februárig be kell fejeznem.

Harryre visszatérve… azt hiszem nem szeretem. De valahogy jobb vele… Nem tudom ki iránt mit érzek. Teljesen össze vagyok zavarodva. Legszívesebben eltűnnék innen pár napra.

-Jobban vagy? – lépett be Niall a kezében egy bögrével.

-Nem nagyon. – szipogtam.

-Nem kéne orvoshoz menni? Nagyon szarul nézel ki.

-Köszi,kedves vagy. De nyugi ez csak megfázás. Túlélem.

Nem válaszolt semmit,csak a kezembe nyomta a teát. Utálom,hogy mindent túlreagál. Mondjuk lehet,hogy azért van,mert ennyire szeret és félt. Lehet,hogy én már soha nem fogom tudni ennyire viszont szeretni…

-Adele! Ne legyél már ilyen makacs… másfél hete ki sem kelsz az ágyból. Nézz már magadra! Vedd már észre,hogy ez több,mint egy kis megfázás. Szedd össze magad! Van 10 perced és indulunk. – felemelte a hangját,szinte már kiabált velem. Nem értettem mi baja van. Régen mindig mindent meg tudtunk beszélni. Most meg!? Mindenért leordítja a fejem és kioktat. Nagyon meglepődtem ezen és kicsit rosszul is esett,hogy így beszél velem. Gondolom ez az arcomra volt írva…

-Ne haragudj… nem akarok összeveszni veled. De ez nem mehet így tovább. – lágyított a hangján és leült mellém. Megsimogatta a lábam,majd arcomat a kezei közé vette. – Kérlek gyere! – suttogott. Elmosolyodtam és lassan közeledni kezdtem felé. Már a szemem is csukva volt. Niall elfordította a fejét és csak egy arcra puszit sikerült adnom neki. Mire is számítottam!? Teljesen kihűltek az érzelmei. Egyik napról a másikra. Már annak örülök,hogy ha este kapok egy rövid csókot… Csak azt nem értem miért ilyen? Nem tud Harryről… Nem tudhatja!

Nehezemre esett minden mozdulat,de azért sikerült felöltöznöm. Niall is elkészült és elindultunk a legközelebbi kórházba.

*Niall szemszöge*

Rettenetes játékot játszunk Adele-al már egy hete. Ugyan Ő vesztett,de én még sem érzem magam nyertesnek.

A kórházba vezető út némán telt. Nem tudtam mit is mondhatnék neki… Még nem akarom elmondani neki,hogy mindent tudok. Hogy tudok minden egyes Harryvel töltött mocskos éjszakájáról. Még nem… Rettenetesen fáj,hogy megcsalt. Nem is egyszer. Mondjuk én vagyok a hülye,hogy belementem Harry beteg tervébe. Nem kellett volna beleegyeznem. De én kis naiv azt hittem,hogy Adele nemet tud mondani. Sajnos csalódnom kellett. Eljátszotta a bizalmamat…

-Itt vagyunk. – szólalt meg halkan mellettem Adele.

-Látom. – sóhajtottam,majd behajtottam a hatalmas parkolóba. Leállítottam az autót és kiszálltunk. Megfogtam a kezét… annyi érzelmet kelt bennem a közelsége. Kimondhatatlanul szeretem. Még mindig.

Beléptünk a hatalmas üveg ajtón és a recepcióhoz sétáltunk.

-Jó napot! Niall Horan vagyok. A barátnőm elég beteg már egy ideje. Hol tudnák minél előbb megvizsgálni? – tértem egyből a lényegre.

-Első emelten,sürgősségi osztály.

Nem válaszoltam semmit. Nem láttam értelmét. Karon ragadtam Adelet és elindultunk a lifthez.

-Jól vagy? – kérdeztem mikor elindult a felvonó.

-Nem. Borzasztóan szédülök. – amint ezt kimondta már a padlón feküdt teljesen tehetetlenül. Gyorsan felkaptam és kiszálltam vele a liftből. Oda rohantam a legelső orvoshoz és szinte ordítottam vele.

-Segítsenek! Valaki segítsen már rajta! Nem halhat meg! Adele!

Kivették a kezemből és egy ágyra fektették. Engem kivezettek a szobából,amit nem nagyon hagytam. Ott akartam lenni mellette és fogni a kezét. Az egyik nővér lenyomott a székre és benyugtatózott. Nem értettem mi szükség van erre,de kicsit jobb lett. Elálmosodtam,de nem akartam aludni.

***

-Mr. Horan! Hahó! Ébren van? – lassan kinyitottam a szemem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok.

-Adele… - nyöszörögtem.

-Nos igen… Megvizsgáltuk és lefutattunk pár tesztet. Nincs semmi komolyabb baja,csak kiszáradt és enyhe tudő és torok gyulladása van. Írtam fel neki antibiotikumot. Pár óra múlva haza is mehetnek. – közölte velem érzelem menetesen egy fehér köpenyes férfi. Csak bólogattam és újból elnyomott az álom.

*Adele szemszöge*

Fejfájással keltem egy rideg,ijesztően fehér szobában. A kórházi ágy nagyon kényelmetlen volt. Legszívesebben kimentem volna Niallhoz. Mi értelme van,hogy itt maradjak? Nincs semmi bajom. Azon kívül,hogy meg itattak velem 2 liter vizet,ami majdnem vissza is jött,de sikerült magamban tartanom.

Bevettem a kikészített gyógyszer adagomat és bámultam a plafont. Nem akartam semmire gondolni,de egyre több kérdés és érzelem kavargott bennem.

***

-Szia kicsim. – dugta be a fejét az ajtón Niall.

-Szia. – mosolyogtam.

-Mehetünk… – oda jött,megfogta a kezem és megpuszilta – Annyira megijesztettél.

-De itt vagyok,élek és virulok. Ez a lényeg nem? – próbáltam oldani a feszültséget.

-De. – válaszolt halkan és egy kis mosoly bújt meg a szája szélén.

-Akkor menjünk. – felálltam,levettem magamról az ocsmány kórházi ruhát és felöltöztem. A recepción még aláírtam a záró jelentést és már mentünk is. Haza fele még megálltunk egy patikánál és kiváltottuk a gyógyszereket. Este 10-kor értünk haza. Hulla fáradtan dőltem be az ágyba,ezúttal Niall nélkül…