64. fejezet - Ennél rosszabb már nem jöhet

Kellemes meleg van,a tüdőmet átjárja a sós tenger illata. A majdnem egy napos utazás után rettentő jó érzés újra mozogni. Ismét itthon. Reméltem,hogy ha megint haza jövök az nem szomorúság teli lesz… De nem így lett. Végül is ilyen az élet. Emberek ki és belépnek az életünkbe. Valaki könnyen,valaki bonyolultan,míg mások fájdalommal.

Lassan előkerítettem a csomagjaimat és hívtam egy taxit. Nem akartam szólni anyának,hogy haza jövök. Így legalább nagy meglepetésben lesz része. Legalábbis remélem.

Ahogy a hátsó ülésen ücsörgök feltörnek belőlem a régi sulis emlékek. Ginával,Robinnal,Alex-szal és Daviddel töltött napjaim csodálatosak voltak… Vissza sírom azt az időt. Azóta mindegyikünknek félresiklott az élete. Gina jelenleg is börtönben van,Alex lelkileg nulla,David… Hát arról fogalmam sincs,hogy vele mi van. Őszintén!? Nem is érdekel. Olyan szinten megalázott és összetörte a szívem,hogy már az sem érdekel,hogy él-e vagy hal… Jó,talán ez egy kicsit túlzás volt.

Megérkeztem Robinék házához. A két család drámája után ide költöztünk. És anya neveli Robint. Szép kis történet. De talán ez most nem fontos annyira. Hiszen itthon vagyok és helyre kell hoznom a családom és a saját életemet is. Nem lesz egyszerű,már előre látom,de küzdeni kell. Még akkor is,ha majd belehalsz a fájdalomba.

Benyitottam a hatalmas házba. Baba sírás és tányér csörömpölés fogadott. Beléptem a nappalaiba. Nikki a kanapén ült és próbálta lenyugtatni a kicsit.

-Sziasztok. – erőltettem ki egy halvány mosolyt,de legszívesebben inkább sírtam volna.

-Uramisten… Te hogy-hogy itt vagy?

-És ti? – kérdeztem vissza flegmán,kitérve a válasz elől. Nekem jogom van ahhoz hogy itt legyek,de neki nem. Ha volt pofája ahhoz,hogy elszökjön,összetörje a bátyám szívét és mindent eltitkoljon elől,akkor vállalja be a következményeket EGYEDÜL. Kicsit felhúztam magam,de végül otthagytam és kimentem a konyhába. Látni akartam anyát és Stewet. Épségben.

-Szia… Robin!?

-Jéééééééééézuuusom!!!!!!!!! – sikított és a nyakamba ugrott – Annyira hiányoztál és Harry is és a fiúk,London… MINDEN. Wááááááá. Hogy hogy haza jöttél? Meglepi!?

-Nem. Bárcsak az lenne.

-Mi történt?

-Szakítottam… Vagyis… Igazából nem mondtam ki,de így van.

-Nee… Miért!?

-Haza kellett jönnöm.

-Nem értelek…

-Nem volt munkám,kirúgtak. Máshová nem tudtam elmenni,mert nem vagyok még nagykorú és nem végeztem el a sulit. Ezért muszáj volt haza jönnöm 2 okból is: suli és a család. Tudom,hogy anyának szüksége van rám…

-De ott vannak a szünetek,Niallék meg turnézni indulnak 2 hét múlva. Nem kellett volna emiatt szakítanod vele.

-Minden összespórolt pénzemet a repülő jegyre költöttem. Meg amúgy is jobb lesz ez így azok után amiken keresztül mentünk… - észre sem vettem,de már megint sírtam – Anya?

-Nem tudom merre van.

-És Stewe?

Csak megrázta a fejét és megvonta a vállát. Hát jó. Felmentem a szobánkba. Közös szobánk van Robinnal. A szoba stílusa és hangulata egy az egybe Robint tükrözte. Színes és vidám… Pont az,ami most nagyon nem én vagyok.

*Niall szemszöge*

Szét hasad a fejem. Újságírók és riporterek bombáznak a kérdéseikkel,közel másfél órája. A telefonom percenként csörög és felkéréseket kapok különböző rádiókhoz,hogy meséljem el a történetünket. Hihetetlen,hogy követtek a reptérre. Szinte minden egyes mozdulatomról készítettek képet. A twitter,a facebook,a pletykalapok…. Mind rólunk szól.

-Elég volt. – mordultam fel és átvágtam magam a tömegen. Nagy nehezen bejutottam a lakásba. Borzalmas volt a hangulat. Adele távozása nem csak engem visel meg. Mindenki csak magába roskadva nézett ki a fejéből. Nem vettek észre - vagy csak nem akartak -,kihasználtam a lehetőséget és halkan felosontam a szobámba. Bedőltem az ágyba. Lehunytam a szemem és teljesen magával ragadott a képzelő erőm. Éreztem Adele parfümének illatát és hosszú,göndör tincseit,ahogy reggelente az arcomat csiklandozzák. Isteni érzés volt,de sajnos ez is elmúlt,mikor megpróbáltam megérinteni és csak a takarót találtam. 

Kinyitottam a szemem. Nem is a takaró volt,hanem Adele egyik pólója,amit tőlem kapott...

Az orromhoz emeltem és mélyen beszívtam kellemes illatát.
-Hiányzol édes... - suttogtam magam elé.

*Adele szemszöge*

Kipakoltam a cuccaimat és megpróbáltam felhívni Stewet. Nem sok sikerrel. Ki van kapcsolva. Utána hívtam anyát,de nem vette fel. Komolyan kezdtem aggódni,hogy mi történt velük…?

***

Egy gyors ebéd után összeszedtem magam… Ami tovább tartott,mint gondoltam. A szemeim még mindig vörösek voltak,alatta hatalmas fekete karikák. Az arcom beesett,mivel nem birok enni.

-Borzalmasan nézel ki. - mondtam a saját tükörképemnek.

Hosszas tépődés után végre rávettem magam,hogy bemenjek a suliba. Mire odaértem szerencsére becsengettek,így nem kellett összefutnom a régi ismerősökkel és elmesélni nekik mi minden történt velem.

Bizonytalanul kopogtam az igazgatói iroda ajtaján,majd beléptem. Mr. Rocio vetett rám egy pillantást,majd ridegen megszólalt.

-Minek köszönhetem a látogatását?

-Vissza jöttem az országba,és valószínüleg itt is maradok egy darabig. Szeretném folytatni a tanulmányaimat.

-Ennek semmi akadálya. De van valami,aminek bizonyára nem fog örülni. – hosszas szünetet tartott,átlapozott pár iratot az asztalán,majd ismét rám nézett és folytatta – Évet kell ismételnie.

Azt hittem rosszul hallok. Ott akkor,abban a pillanatban azt hittem,hogy ennél rosszabb már nem jöhet.