47. fejezet - Egy új élet kezdete

 *Adele szemszöge*

A mosdó kagylónak támaszkodva néztem a tükörképem.

-Mit csináltam? Mit csináltam? – ismételgettem suttogva. A tesztet mérgemben a földhöz vágtam. Nem tudtam mit kezdeni a ténnyel,hogy körülbelül 3 hete egy új élet vette kezdetét… Bennem. Nem tudtam,hogy mi lesz most. Mi lesz velem és Niallal? A karrierje az első. Ahogy most nekem is. És még csak 17 éves vagyok. Mégis mit fogok kezdeni egy csecsemővel? Rettenetesen önző vagyok. Hogy lesz belőlem így jó anya? És Niall? Egyáltalán örülni fog? Úristen… Végtelen számú kérdés és válasz egyse.

Leültem a hideg járó lapra. Ismét sírni kezdtem. Hogy miért? Én sem tudom. Talán féltem a felelősségtől,ami ebben a pár percben rám nehezedett.

-Kicsim? Minden oké? Bejöhetek? – kopogott Niall és már lenyomta a kilincset.

-NE!!! Vagyis,egy pillanat. – visszafojtottam a zokogást. Megmostam az arcomat jéghideg vízzel. A tesztet a kukába hajítottam. Oda léptem az ajtóhoz. Niall csodálkozva és aggódva nézett rám. Nem szóltam semmit. Lehajtottam a fejemet és megragadtam a kezét. Gyorsan bementünk a szobájába.

-Ülj le! Beszélnünk kell. – becsuktam az ajtót és bezártam.

-Uhh… elég komolyan hangzik. – hangja kicsit rekedtes volt.

-Mert az is. – leültem mellé és szembe néztem gyönyörű,kék tekintetével. – Remélem nem fogsz kiborulni vagy ilyesmi. És azt sem szeretném,ha tönkre menne a kapcsolatunk. Elég nagy hibát követtem el,de azt hiszem ez a dolog nem csak az én hibám.

-Adele! Te meg miről beszélsz? Megint… megint megcsaltál?

-Nem,dehogyis. Ez teljesen más. Ez a kettőnk hibája. Amit most nekünk,kettőnknek kell megoldanunk. Az elmúlt pár napban mindenki azt kérdezte tőlem,hogy jól vagyok-e. Ami jogos is volt,hiszen elég sokszor rád ijesztettem a rosszulléteimmel. Nem vettem komolyan ezeket. Azt hittem,csak vírus. Egészen a mai napig. – vettem egy mély levegőt és kimondtam – Niall,én terhes vagyok.

Kikerekedtek a szemei. Nem hitte el amit mondtam neki. Arcát tenyereibe temette,majd beletúrt a hajába. Arc kifejezése dühödt volt. Két perc alatt vérvörös lett az arca.

*Niall szemszöge*

-Kérlek menj ki! – mondtam rekedten és próbáltam nem felrobbanni.

-De… Most mi lesz? Elküldesz? Niall!!! – könnyezett Adele.

-Basszus csak menny ki!!! – üvöltöttem vele. Szegény teljesen összerezzent. Sírva tépte ki az ajtót,majd távozott rajta. Nem tudom mi ütött belém. Nem akartam el hinni. Ez nem történhetett meg. Mindenre oda figyeltem.

-Bassza meg! – kiabáltam és felborítottam a széket. Leborítottam a könyveket a polcról és félbetörtem néhány tollat és CD-t.

Nem voltam büszke magamra,hogy ilyen szinten elborult az agyam,de jó érzés volt.

Röpke fél óra dühöngés után teljesen higgadtan mentem Adele után. Letisztáztam magamban a dolgokat. Szeretem őt annyira,hogy működjön ez a baba dolog. Lehet,hogy még nagyon fiatalok vagyunk,de szerintem menni fog.

-Adele? – vágtattam le a lépcsőn.

-A bátyáddal van. De valami nagy gondnak tűnik a dolog.

-Csak egy kicsit összekaptunk. Semmi komoly. – ráztam le apámat.

Visszarohantam az emeletre. Greg szobájához érve lelassítottam. Tudom,nem szép dolog,de kíváncsi voltam. Megálltam a nyílás záró előtt és a fülemet a lehető legközelebb tettem hozzá. Pont elcsíptem Adele szavait.

-Igen,mindenképp. Szegény most nagyon kiakadt. Őszintén szólva nem erre számítottam. Azt hittem meg tudjuk majd beszélni. Normálisan,emberek módjára.

Hát oké… Ennyii elég volt. Kopogás nélkül benyitottam. A bátyám az ágyon ült. Adele pedig az ölében feküdt. Lehet,hogy ezt nem kellett volna látnom…

-Adele… Szerintem lenne miről beszélnünk. – nem vártam meg,hogy válaszoljon. Azonnal kimentem.

*Adele szemszöge*

Niall hamar kiviharzott a szobából. Gyorsan utána mentem. 

-Itt vagyok. – szólaltam meg halkan és elé álltam. Lesz ami lesz...

-Sajnálom. – odajött és átölelt. Hosszú percekig úgy maradtunk. Teljesen higgadt volt.

-Most mi lesz?

-A te kezedben van a döntés. De két dolgot tudnod kell! Én mindig is szeretni foglak és nem hagylak el. Megoldunk mindent.

-Köszönöm. – könnyeim ismét folyni kezdtek. De ez most más volt… Boldog voltam.