45. fejezet - Kis karácsony,nagy szerelmek

*Adele szemszöge*

Reggel korán keltünk és kocsiba vágtuk magunkat. Niall anyukájához vagyunk hivatalosak ebédre. Remélem ő is olyan kedves,mint Bobby.

-Jól vagy? – kérdezte Niall és becsapta a kocsi ajtaját.

-Persze. – haboztam egy kicsit,mert én se tudtam mi van. Megint elkapott a szédülés és kivert a víz. Felgyalogoltunk a 3. emeletre. Azt hittem meghalok,mire megtettem az utolsó lépcsőfokot is. Niall kopogás nélkül benyitott a belvárosi kis lakásba.

-Szia anya! Megjöttünk. – kiáltott és ledobta a cipőjét az előszobában.

-Sziasztok! – ölelt át mind kettőnket egyszerre Maura. Nagyon csinos volt. Egész jól nézett ki a korához képest.

Ugyan úgy,mint tegnap degeszre ettük magunkat és elmeséltük a közös életünket. Maura mindent kommentált és szinte szóhoz sem jutottam. Egész idő alatt csak némán ültem és néha bólogottam…

*Harry szemszöge*

Tegnap érkeztem haza. Végre ez a jól megszokott kisvárosi nyugalom. Elegem volt London nyüzsgéséből. Itt végre meghúzhatjuk magunkat egy kicsit. Igen… többes számban. Robint is magammal hoztam. Nem hagyhattam egyedül karácsonykor. A londoni lakást ugyanis mindenki elhagyta egy-két napra.

Holmes Chapel

Egyenlőre még nem a barátnőmként van velem,hanem mint az exem és a „megsajnált barátom”. Legalábbis Ő azt hiszi… Anyám előtt semmit nem tudok eltitkolni. Amikor beléptünk már akkor levágta,hogy mi a helyzet.

-Harry! – rontott be Gemma a szobámba.

-Mond!

-Esetleg… Egész véletlenül… Nincs kedved levonszolni a formás kis fenekedet a konyhába és segíteni?

-Tényleg formás? – próbáltam nézegetni…csak hülyeségből.

-Gyere már! – nevetett a nővérem és rácsapott a fenekemre. 

Versenyt futottunk az étkezőig. Robin terített,anya meg valahol a konyhában volt. Segítettem a szőkeségnek,aki ismét elvarázsolt,de közben még mindig a gyerekes harcunkat vívtuk Gemmával. Iszonyat sok nevetés után végre asztalhoz ültünk. Joe hajnalban elutazott,szóval négyesben maradtunk.

Hogy növeljem az esélyemet Robin mellé ültem. A desszert végén célozgatás képpen végig simítottam a combján. Elég érdekes arc kifejezéssel nézett rám,majd felállt.

-Köszönöm Anne. Tényleg… Mindent. – mosolygott az anyámra,aki szinte leesett a székről szavaitól… Csak tudnám miért. Még váltottak pár szót,aztán Robin fölviharzott a vendégszobába. Gemma lelépett a vőlegényéhez,szóval úgy érzem beszélnem kell Vele. Most legalább nem zavar be senki.

-Edward! – hallottam anya hangját a hátam mögül. Remek,erről ennyit. Csak akkor hív így,amikor dühös rám.

-Igen anya!? – néztem rá szemöldök vonogatva.

-Ülj le! – úgy tettem ahogy kért. Letelepedtem a kanapéra és vártam. Hosszú csönd után kezdett csak bele.

-Meddig akarsz még ezzel a szerencsétlen lánnyal játszadozni? Első pillanattól kezdve látszott rajtatok,hogy odáig vagytok egymásért. Olyan kedves. Tünemény ez a lány. Ne hagyd elveszni még egyszer. Nem akarom,hogy megint az legyen,mint múltkor. Kérlek. Próbáld meg.

-De én…

-Semmi de! Légy vele őszinte. – azzal felállt és otthagyott.

Nem voltak a csajozással gondjaim,mert hát helyes vagyok meg minden. Na meg persze szerény is. Tudom. (:D) De most valahogy féltem. Mert ezt a lányt most másodjára kell meghódítanom…

Erőt vettem magamon. Felmásztam a lépcsőkön és kopogtattam Robin ajtaján.

-Búj be! – benyitottam. Az ágyon ült és olvasott. Lassan oda lépkedtem mellé. Nem nézett fel;mintha észre sem vett volna. Pár perc után hirtelen összecsapta a könyvet és hozzám vágta.

-Harry! Mégis mi volt az az előbb? Mit művelsz?

Konkrétan köpni-nyelni nem tudtam,olyan szinten meglepődtem.

-Robin…én…

-Hogy lehetsz ennyire töketlen!? – sóhajtott,majd ajkait szorosan az enyémekre nyomta. Ezen még jobban meglepődtem. Átfogtam derekát és magamhoz húztam. Teljesen elveszi ez a lány az eszem.

-Szeretlek. – motyogtam,amikor már elengedtük egymást.

-El tudod képzelni,hogy milyen régóta várok erre?

Csak egy szájra puszival válaszoltam,amiből persze ismét csókcsata lett. Azt hiszem összejött.

*Adele szemszöge*

Iszonyat lassan telt az idő. Egyre rosszabbul éreztem magam – nem csak Niall anyja miatt.

4 órakor nagy nehezen sikerült elszabadulnunk.

-Na? – nézett rám Niall a kocsiban.

-Nem is tudom… Kedves meg minden,de egy idegennek éreztem magam. Nem pedig a családod részeként. Bobby és Greg mellett teljesen más.

-Tudom… Anya már csak ilyen. Az eddigi barátnőimet mind elijesztette. – nevetett.

-Engem nem fog tudni. – húztam széles mosolyra a számat és megpusziltam.

Gyorsan haza értünk,összeszedtük magunkat és Greget. Neki vágtunk az embertelenül hideg utcáknak. A talpunk alatt ropogott a hó. Imádtam ezt a hangot.

Megérkeztünk a város egyetlen parkjába. Szinte senki nem volt rajtunk kívül.

-Hát akkor nyomás! – üvöltött Greg és maga után ráncigálta a szánkót. Niall is utána futott. Én csak álltam ott egy ideig és őket néztem. Két barom…

-Te se úszod meg. – rohant felém Niall. Felkapott és egyenesen a hó kupacba dobott.

-Bosszú!!! – nevettem és kihúztam lábait. „Szerencsésen” rám esett. Kihasználtam a lehetőséget és egy nagy adag havat gyűrtem a kabátja alá. Fájdalmasan felszisszent a hidegtől,ami végig folyt a hátán.

-Te kis szemét!

-Kölcsön kenyér visszajár! – nevettem és lerúgtam magamról. Nem volt egyszerű. Ragaszkodott hozzám.

-Egy pusziért cserébe leszállok rólad. – mosolygott sejtelmesen.

-Háát nem is tudom… Megéri? Nem hiszem,hogy jó üzlet lenne. – játszottam a jó kislányt.

-Ezért bünti jár! – vigyorgott és leszállt rólam. Csak nevettem és elkezdtem hóembert építeni. Hihetetlenül szerencsétlen vagyok. Ezt Greg is megállapította,amikor a saját lábamba elestem és a „hómanómon” fetrengtem.

-Segítsek? – kérdezte két nevetés között.

-Nem kössz. – nevettem már én is magamon. Hamar besötétedett,így elindultunk vissza. Greg előttünk ment,mi lassan követtük őt. Ujjainkat összekulcsolva sétáltunk a havas utcákon,a félhomályban. Nem vagyok nyálas típus,de ez tényleg romantikus volt; így karácsony este.