30. fejezet - Az első kihívás

Valami puha,meleg dolog simította végig az arcom. Elmosolyodtam,majd kinyitottam a szemem.

-Jó reggelt! – simogatta még mindig az arcom Niall.

-Tudod milyen jó így kelni?

-Hümmm. Talán. – nevetett,de hamar le is fagyott az arcáról a mosoly.

-Szeretlek. – hozzábújtam és fejemet a mellkasába fúrtam.

- Én is! – sóhajtott,majd folytatta – Ugye nem felejtetted el a mai napot?

Ekkor esett le,hogy ma lesz a nagy nap. Kiderül,hogy van-e jövőm a zeneírás terén. Kezdtem kétségbe esni. Ilyen állapotban hogy tudnék dolgozni!?

-Nyugi,ne izgulj már most!

-De…ajjj. Ez nem fog menni!

-Ha így állsz hozzá,akkor tényleg nem…te kis hülye. Menni fog. És majd most már minden rendben lesz. – borzolta össze a hajam.

-Azt hiszem igazad van. Össze kell szednem magam. – azzal a lendülettel lerúgtam magamról a takarót és az íróasztalhoz siettem. Felnyitottam a laptopomat. Bejelentkeztem facebookra. Kikerestem Robin nevét és írtam az üzenőfalára:

Remélem minden rendben van! :S Amint tudsz hívj! Nagyon aggódunk… <3

Ezt kimásoltam és üzenetben is elküldtem neki ; sőt még SMS-t is írtam. Niall csak csóválta a fejét. Nem érti,hogy miért reagálom túl. Mondjuk ezt senki nem érti rajtam kívül…

-Harry mikor jött haza? – törtem meg a csendet.

-Valamikor hajnalban.

-És…tudja,hogy Robin…

-Igen. Ő is hívta,de kinyomta. Szóval életben van. Legalábbis szerintünk.

-Mi? Mi?? Mii???

-Jól hallottad.

-De…ezt nem értem. Elegem van a hisztijéből. Nem gondol ránk,hogy mit érzünk? Hogy mennyire aggódunk érte!? Istenem…. – ismét visszahuppantam a franciaágyra.

-Majd délután megpróbáljuk felhívni. De ne rágd magad tovább rajta. Ezek szerint jól van. Inkább siess öltözni!

-Olyan jó,hogy itt vagy… - felemeltem a fejem és elvarázsoltak kék szemei.

-Miért is? – játszotta az értetlent.

-Most komolyan elkezdjem sorolni!?

-Légyszíííííí! – rebegtette szempilláit.

-Jajj ne! Tudod,hogy ennek nem tudok ellenállni.

-Most már tudom. – nevetett és egy lágy csókot lehelt az ajkaimra.

***

A hideg ellenére szoknyába és magassarkúba indultam el. Normális vagyok? Hát nem… Mindegy. Az első benyomás a legfontosabb. Ezért döntöttem egy fekete,térdig érő,szűk szoknya egy halványrózsaszín fodros blúzzal szett mellet. A hajamat kivételesen kivasaltam. Először fura volt,de megtetszett. Egy óra körül indultunk el a stúdióba.

A limuzinban hatalmas volt a csend. Harry arca meggyötört volt. Látszott,hogy semmit nem aludt. Louis és Liam kicsit úgy viselkedtek,mintha haragudnának rám. Zayn végig a száját harapdálta,míg Niall mellettem ült és a hajamat simogatta. Kínos volt a dolog…

Fél óra után – ami legalább tíz évnek tűnt – megérkeztünk a stúdió elé. Két testőr nyitott ajtót nekünk. A bejáratig alig tudtunk eljutni. Mindenhol őrült rajongók… A fiúk nem nagyon zavartatták magukat,gyors léptekkel haladtak a két nagydarab férfi után. Niall megragadta a karom és húzni kezdett.

-Siess már!

-Jó bocsi. Tudod,hogy… - a mondatomat éles villanások szakították meg. Pár pillanatig úgy éreztem magam,mint aki megvakult. Niall nem foglalkozott vele,csak ment előre,én meg kénytelen voltam követni. Végre beértünk az épületbe.

-Ti ezt,hogy bírjátok? – dörzsöltem a szemem.

-Megszoktuk. – nevetett fel Zayn –De azért annyi eszed lehetne,hogy nem nézel bele a vakuba.

-Jól van na. – nevettem én is magamon.

-Mi ez a jókedv fiatalság? – loholt felénk egy harmincas férfi.

-Á,semmi. – legyintett Liam.

-Szia Adele! Hű de csinos vagy. – vonogatta a szemöldökét és megölelt.

-Gondolom te vagy Adem. – mosolyogtam kedvesen.

-Ja,persze még nem találkoztunk. Igen,én vagyok. Na srácok ti menjetek fel Markkal az emeletre én meg elrabolom a barátosnétokat.

-Jól van. – válaszoltak egyszerre. Adtam egy gyors puszit Niallnek és elindultunk a hosszú folyosón. Egy tárgyalóteremhez hasonló helyiségbe mentünk. Középen hatalmas asztal,oldalt székekkel. Volt két laptop és egy kivetítő.

-Foglalj helyet! – húzott ki nekem egy széket Adem és leültetett. Ő velem szemben ült le és az arcomat fürgézte. 

-Nos? Miről is lenne szó?

-Öhmm… - megvakarta kopasz fejét – Péntekre kéne írni egy dalt. Szöveggel együtt.

-Hogy mi!? Péntekre!?

-Igen. Emiatt vagyok kiakadva én is. Kell még egy szám a karácsonyi albumra,mert másképp nem jelenteti meg a kiadó. Valami nagyon ütősre lenne szükségem. Ez lenne a CD-n az utolsó szám,szóval valami érzelmesre gondoltam. Vagy esetleg te is énekelhetnél…

-Én és az éneklés? – nevettem.

-Miért ne? Énekelj valamit! Kíváncsi vagyok a hangodra.

-Az ki van zárva! Nem éneklek,a te érdekedben.

-Jó…akkor ne. De a dalt mindenképpen meg kell írnod!!! Ezt olvasd végig! Szerződést ajánlok neked. Biztos állás,és rendes fizetést kapnál. Tudom,hogy nem utasítod vissza,szóval itt írd alá. – mutatott a lap aljára.

-Jól hangzik. De még csak 17 vagyok. Nem lesz ebből probléma?

-Jogos a kérdés. Ne aggódj. Már mindent elintéztem.

-Akkor jó. – mosolyogtam egy nagyot és aláírtam a szerződést.

-Üdv a csapatban. – ölelt magához Adem. Sokat beszélgettünk,megismertük egymást. Nagyon szimpatikus volt. Órákon át dumáltunk mindenről. Szóba került a nyaralás és a Zaynes eset is.

-Úgye tudod,hogy amikor megláttam a kékepeket nekem kellett mindent kimagyarázni?

-Gondolotam.

-Én már akkor tudtam,hogy van benned valami.

Csak nevettem egyet. Van bennem valami?

***

-Na mi volt? – ült le mellém egy székre Niall.

-Leszerződtem vele és megismertük egymást. Nagyon jó fej.

-Jajj de jó. – nyomott egy puszit a homlokomra.

-Már ötleteim is vannak. Sietnem kell,péntekig nincs sok időm.

-Segítsek valamit?

-Taníts meg gitározni! Légyszíí. – elővettem a kiskutya szemeimet.

-Nem elég neked a zongora? – nevetett és eltakarta hatalmas kék szemeimet.

-Na jó de… Ma már úgysem csinálok semmit.

-Mégis a zongora előtt ülsz.

-Jól van na…

-Nem piszkállak.

-Szerencséd. – felálltam és összeborzoltam a haját.

Az estétét együtt töltöttük. Megbeszéltük,hogy kinek mi a kívánsága a dalban. Kezdtem felpörögni és csak arra tudtam gondolni,hogy hogy oldom meg egyedül ezt a hatalmas feladatot. Még jó,hogy szeretem a kihívásokat.