*Adele szemszöge*
Nem tudom mennyi lehetet az idő,amikor Harry jelent meg
mellettem.
-Hát te? – ült le mellém.
-Nem tudtam aludni…
-Én sem… Kérdezhetek valamit?
-Persze.
-Tegnap mit mondott rólam Robin?
-Jajj,ne Harry. – megforgattam szemeimet – Szeret téged.
-Ez biztos? – harapdálta szája szélét.
-Igen. De ha nem hiszed,kérdezd meg tőle. – fejemmel az
üvegajtó felé biccentettem. Robin a nappaliban reggelizett.
-Jó,még egy próbát talán megér. – felállt és ismét egyedül
maradtam.
*Robin szemszöge*
Lelkesen tömtem magamba a müzlit egy vidám rajzfilm
társaságában. Adele és Harry kint ültek a teraszon. Próbáltam nem tudomást
venni róluk,de izgatott,hogy miről beszélnek. A tányérom még félig tele
volt,amikor nyitódott az üvegajtó. Harry lépett be rajta. Egyenesen felém
tartott. Megpróbáltam úgy tenni,mintha nem vettem volna észre,és tovább
kanalaztam a reggelimet. Leült mellém. Pár percig csak csöndben néztük a tévét.
-Robin…
Nem szóltam semmit. Rá se néztem.
-Szeretlek. – folytatta. Megállt a falat a számban. Most mi
legyen? Elmondjam,hogy én is? Időm nem volt tovább gondolkozni. Elvesztettem a
fejem. Fölemeltem a fejem,dobtam felé egy hatalmas mosolyt és közelebb húzódtam
hozzá. Kivette a kezemből a tányért,az asztalra tette és visszafordult hozzám.
Halkan és kicsit bizonytalanul sikerült megszólalnom:
-Öhmmm…jó.
-JÓ!!??? – esett le az álla – Ennyi? Akkor jó. - felállt és
csalódottan visszament Adelehoz.
-Harry várj… - csak legyintett egyet,hogy nem érdeklem.
Most komolyan azt válaszoltam,hogy jó!? Nem vagyok normális.
Itt volt a lehetőség,hogy esetleg minden a régi legyen,erre elcseszek mindent.
Idegességemben a földhöz vágtam a müzlis tányért. A parkettán szétfolyt a tej,a
müzli és a tányérdarabok szanaszét repültek. Felrohantam az emeletre és
bezárkóztam a szobámba.
*Adele szemszöge*
-Na? – kérdeztem amikor Harry ismét mellettem ült.
-Reménytelen…
-Mégis miért?
-Elmondtam neki,hogy szeretem. Erre egy „JÓ” volt a válasza.
Reagálni nem tudtam,ugyanis egy elég nagy csattanás rázott
meg. Robin hisztizett a nappaliban. Összenéztünk Harryvel. Ő csak megrázta a
fejét,hogy már semmit nem ért ebből az egészből. Hatalmasat sóhajtott és hátra
ment a hátsókertbe. Én bementem,de addigra már mind a négy srác lent volt.
-Mi a tököm volt ez? – morgolódott álmos fejjel Zayn.
-Csak Robin kicsit ideges. – állapította meg Louis,ismét
elég flegmán és gúnyosan.
-Csinaljak valami reggelit? – tereltem el a témát.
-Igen,és utána végre mindent helyre teszünk,mert elegem van
belőletek. – válaszolt csípősen Liam.
Leültek az asztalhoz,én pedig gyorsan csináltam nekik tojásrántottát.
Én is ettem egy kicsit,aztán összetakarítottam Robin után. Leültünk a
nappaliban. Ismét rám maradt a feladat,hogy szóljak Robinnak. Kelletlenül
felmentem hozzá és lehívtam. Meglepő módon hamar beleegyezett,nem kellett
kérlelni. Már csak Harry hiányzott. Hátra mentem az udvarra,ahova az előbb
ment. Nem volt sehol. Hogy lehet? Az egyetlen fa alatt - ami kertben volt –
megpillantottam egy sárga cetlit.
Elmentem. Ne
keressetek,kérlek. Ne aggódjatok nem csinálok hülyeséget…
Harry xx
Zsebre vágtam a rövid üzenetet és berohantam a házba.
-Harry elment,vagyis eltűnt! – közöltem gyorsan velük.
-Mi van? – értetlenkedett mindenki.
Oda adtam a sárga papírdarabot Louisnak. Hosszasan
nézte,gondolkodást játszva vakargatta a fejét.
-Tudom hol van. – mosolygott.
-Add már ide! – idegeskedett Liam és kikapta Loui kezéből a
lapot.
-Nyugalom. Azt írta,hogy nem csinál semmi hülyeséget.
-Jó,bocs. Kezdek becsavarodni.
-Akkor menjünk el valahova. – szólalt meg a háttérből Zayn.
-Oké,benne vagyok. – helyeseltem.
-Jó,oké. Ez így tök jó meg minden,de mi van,ha nem kerül
elő…Harry. – akadékoskodott Robin.
-Haza fog jönni. – rázta le gyorsan Louis.
-Akkor most megyünk,vagy maradunk és szétunjuk a fejünket!?
– erőszakoskodott Zayn.
-Én elmegyek Daniellehez.
-Én meg Eleanorhoz.
-Én megkeresem Harryt.
-Mi meg elmegyünk Ademhez.
Sorolta mindenki az „előre” betervezett programját.
-Jó,semmi gond. Elleszek egyedül. – morogott Zayn,és egyedül
maradt.
***
-Hova megyünk?
-Még nem tudom. Csak meg akartam szabadulni a többiektől.
Elsétáltunk a kedvenc parkunkig,ahol először randiztunk. Két
értelmes mondatot nem tudtunk váltani. Megrohamoztak minket az őrült tini
csajok.
-Olyan édesek vagytok együtt.
-Jajjj,úristen. Niall nagyon szeretlek,te vagy a kedvencem.
- Közös képet is csinálunk?
Ezek a mondatok másfél óra után megszokottak és unalmassá
váltak. Niall nagyon türelmes,és kedves volt az összes lánnyal ; velem
ellentétben. Körülbelül az ötvenedik csajt legszívesebben elküldtem volna a
picsába. Nagy nehezen sikerült kijutnunk a parkból.
-Ne haragudj,de…
-Semmi baj. – vágtam közbe mosolyogva.
-Ez kicsit erőltetett volt. – ujjaival finoman
végigsimította ajkaimat.
-Hmmm. – nevettem.
-Ez már jobban tetszik.
-Meddig kaptatok pihenőt?
-Ez az utolsó nap. Holnap délelőtt egy rádióhoz megyünk
adást és interjút adni.
-Ne mááár! Akkor én mit csinálok majd egyedül?
-Jössz velünk. Adem még nem hívott?
-Nem…De akkor mond el te!
-Úgy lenne,hogy eljössz velünk a rádió stúdiójába. Amíg mi
lökjük a dumát,te elmész vele az ő stúdiójába,ahol mindent megbeszéltek.
-Oké. És mikor megyünk majd?
-Nem tudom. – elővette a telefonját és valamit nagyon
keresett rajta – Áh,meg is van. Délután egyre megyünk. Reggel meg dedikálás a
plázában.
-Húhaaa. Látom nagyon lelkes vagy. – nevettem.
-Megmondom őszintén már kicsit kezdek elfáradni. Még jó,hogy
jönnek az ünnepek. Akkor legalább lesz egy hónap szabadságunk.
-Tökéletes lesz az első karácsonyunk.
-Biztos vagyok benne. – válaszolt,de tekintete megakadt egy
nekem is ismerős lányon. Messze volt tőlünk,nem láttam rendesen az arcát. Egy
padon ült a telefonfülke mellet. Lábát egy zöld bőröndön pihentette.
-Az ott Robin?
-Nekem nagyon úgy tűnik.
-Gyere! – elkezdtem szaladni. Amikor már közelebb értünk
lelassítottunk. Jól láttam,tényleg ő volt az. Kérdő tekintetem
rászegeztem,amikor megálltunk előtte.
-Te meg mit művelsz? – kérdeztem csodálkozva.
-Haza megyek. Nem egyértelmű?
-De miért? Mi lesz Harryvel? Hiszen szereted őt…
-Miatta megyek el... Nem akarom többé szeretni. El akarom
felejteni. És minek maradjak? Te holnaptól kezdve – gondolom én – dolgozni
fogsz. A srácok úgy szintén. Nem fogok egyedül maradni egy számomra ismeretlen
városba. Ne haragudj rám kérlek. El kell mennem. Így látom a legjobbnak. Nem
akartam szólni,de most már mindegy…
-Ugye tudod,hogy most teszed meg élet legnagyobb ballépését?
-Lehet… Itt a taxim.
-Ezt nem hiszem el…
-Sajnálom,de mennem kell. Szia.
-Vigyázz magadra. – átöleltem és erősen magamhoz szorítottam.
-Szia Niall. – odalépett hozzá és őt is megölelte.
-Szia. – köszönt el tőle.
Robin még megigazította rakoncátlan szőke haját és beszállt
az autóba. Gyorsan elhajtotta taxi,de még egy gyors integetés belefért.
Nem
tudtam felfogni,hogy hogy lehet valaki ennyire bolond. Hazafelé még bementünk a
Nando’s-ba ebédelni. Természetesen itt sem hagytak békén minket a rajongók. Ezt
még meg kell,hogy szokjam. Amint kiléptünk a kajáldából megcsörrent a
telefonom. Nagy nehezen sikerült kiszednem a zsebemből.
-Szia Adem. – köszöntem vidáman.
-Szia drágám. Mi újság? Várj,kitalálom semmi különös. Na
mindegy. Csak azért hívtalak,hogy holnap lenne egy találkád velem.
-Igen,tudok róla. Niall szólt,mivel te majdnem
elfelejtetted.
-Akkor jó. És ne haragudj,csak kicsit szét vagyok
hullva,majd holnap elmesélem miért. Na puszi. Rohanok.
Válaszolni ismét nem volt időm. Kinyomta a telefont.
-Olyan fura nekem ez az Adem…
-Ne aggódj,majd megszokod. És tudom,hogy mi jár fejedben. A
kérdésedre a válasz nem. – nevetett.
-Ennyire ismersz?
-Igen.
-Szóval akkor biztos,hogy nem meleg?
-Biztos…van családja. Feléség, három gyerekkel.
-Akkor jó. – nevettem én is. A haza vezető út némán telt.
Csak csodáltam London utcáit. Tudom furcsa,hiszen nem először járok itt,de
mégis magával ragadott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése