*Adele szemszöge*
Teljesen kész vagyok. Nem igazodok ki Robinon. Muszáj
beszélnem vele. Mondjuk,ha velem történne ez biztos,hogy ugyan így kiakadnék,de
Ő nem veszi észre,hogy Harry tényleg megbánta a dolgot.
-Átmegyek Robinhoz. – sóhajtottam egyet és kikeltem az
ágyból.
-Beszélsz vele? – nézett fel Niall a laptopja mögül.
- Muszáj. Teljesen magába fordult. – motyogtam és kifelé
menet összeborzoltam a haját.
-Hééé! Ezért még kapsz! – nevetett,de már nem válaszoltam
semmit.
A folyosó végére érve bekopogtam a jobb oldali ajtón.
-Gyere! – nyöszörögte alig érthetően Robin.
-Szia. – mosolyogtam – Beszélhetnénk?
-Ha Harryről van szó akkor nem. Louis épp elég hatással volt
rám. – forgatta szemeit.
-Ezt hogy érted?
-Úgy hogy elég rendesen kioktatott,ami nem esett valami jól.
– felült és végre rám nézett. Közelebb mentem és leültem mellé az ágyra.
-Figyelj,nekem bármit elmondhatsz. Tudod jól.
-Tudom… - sütötte le szemeit,majd folytatta:
-Úgy érzem még mindig szeretem. És ezek szerint ezt titkolni
se tudom… Louis szavaival élve „a vak is látja”,hogy odáig vagyok érte.
-Akkor mire vársz?
-Nem tudom…Talán arra,hogy ez az érzés megváltozzon.
Adele,nekem ez túlságosan fáj. Mondhat bárki,bármit akkor is megcsalt. – ahogy
mondandója végére ért ismét előtörtek könnyei. Próbáltam
csitítani,vigasztalni,de mind hiába. A sírástól remegve nyögte ki:
-Menj el!
Egy szó nélkül felálltam és magára hagytam. A folyosón
összefutottam Louisval.
-Na? Még mindig teszi magát? – kérdezte egy gúnyos vigyor
kíséretében.
-Nem tudom,hogy neked ebben mi a vicces. – sziszegtem és a
karjánál fogva arrébb húztam az ajtó elől.
-Az,hogy mind a ketten szeretik egymást,de itt tökölnek,hogy
„nem bízok meg benned”. – vitte fel a hangját és idézőjelet mutatott a kezével.
Váratlanul Harry haladt el mellettünk és dühösen becsapta maga mögött az ajtót.
Valószínűleg mindent hallott. Amikor ez Louinak is leesett rám nézett és az
ajtóhoz sietett.
-Harry drágám. Ne már. Ne csináld ezt. – kérlelte barátját.
-Louis húzz a picsába! Rohadtul nincs kedvem hozzád. –
üvöltött Harry és hatalmas csattanás hallatszott. Tudomásul vette,hogy
esélytelen beszélgetésre bírni és egy lépést hátra lépett. Többet nem is tudott
volna,mivel Liam a hangoskodásra kijött a szobájából és rosszalló pillantásokat
vetett Louisra. Egy percig farkas szemet néztek,majd Loui kikerülte Liamet és
leviharzott a földszintre. Csak döbbentem álltam. Néztem a körülöttem zajló
drámát és nem akartam elhinni… Régen minden rendben volt. Nem akarok minden nap
veszekedést és ajtóbaszkodást. Liammel összenéztünk.
-Majd holnap. – jelentette ki és visszament a szobájába.
Én is visszaindultam Niallhöz. Lassú léptekkel ugyan,de
elértem az ajtóig. Amikor beléptem Niall kikerekedett szemekkel nézett rám. Úgy
látszik ebben a házban papírból vannak a falak. Nem szóltunk egymáshoz,csak
bedőltem mellé az ágyba és fájdalmasan elkezdtem nyöszörögni.
-Ne szenvedj ennyire! – nevetett fel.
-De már az idegeimre mennek! Kész vagyok tőlük. – nevettem
el a mondat végét.
-Akkor üdvözöllek a Niall Horan féle idegszanatóriumban.
-Hülyeee. – nevettem és fejbe vágtam egy párnával.
-Engedek neked egy kád vizet. – motyogott a párna alól –
Kapcsolj ki egy kicsit.
Leszedtem a fejéről a párnát. Huncutul rám vigyorgott és
kipattant az ágyból.
-Mire készülsz?
-Majd meglátod. – kacsintott egyet és maga után húzott. Tele
engedte a kádat és teleöntötte habfürdővel. Oda lépett a sarokban álló
szekrényhez. Kihúzta a legfelső fiókot és egy kis dobozt vett elő. Felnyitotta
a teteét és a tartalmát a földre szórta. Óvatosan lépkedtem a rózsaszirmokban.
Egymással szemben álltunk. Csak gyönyörködtem a kék szemeiben. Ajkainkat egy
centi választotta el egymástól. Lassan megszűnt minden távolság.
Amikor ajkaink eltávolodtak egy kicsit egymástól halkan
megszólalt:
-Vetkőzz le!
-Már itt tartunk? – nevettem.
-Ne aggódj nem tervezem,hogy megszexuállak.
-Úristen,de beteg vagy!
Vigyorogva vállat vont és felkapott. Megpróbáltam
visszatartani,de semmi esélyem nem volt. Ruhástul csobbantunk mind a ketten a
kádban.
-Nem erre számítottam,de nekem így is jó. – nevetett és
elkezdte lehámozni a csurom vizes pólóját.
-Imádom,hogy ilyen bolond vagy. – én is elkezdtem leszedni
magamról a ruhákat.
***
-Szeretlek. – suttogta és bebújt mellém az ágyba.
-Én is. Szerinted mi lesz Robinnal és Harryvel?
-Figyelj,én biztos vagyok benne,hogy 1 hónapon belül ismét
együtt lesznek. Harry nekem ódákat zengett róla,hogy mennyire szereti. Amikor
meg megcsalta… - sóhajtott egy nagyot – …egész éjszaka sírt miatta. Louis
próbált rajta segíteni,de nem nagyon ment neki… Ha ezt Robin tudná – márpedig
tudja - ,akkor tuti megbocsátana neki.
-Nagyon remélem,mert ez így senkinek nem jó.
Ezt már csak egy ühümmel nyugtázta. A mellkasára húzott és
pár perc múlva már aludt is.
-Jó éjt Manó. – suttogtam,de ő már nem hallotta.
Reggel korán keltünk,6
óra lehetett. A nap még csak most kelt,de gyönyörűen szikrázott. Novemberhez
képest meglepően meleg volt.
Összefogtam a hajam és
felöltöztem. Felvettem a kedven sárga tornacipőmet egy sötétkék farmerrel és
egy mintás pulcsival. Niall is hamar elkészült. Kézen fogott és elindultunk a
belvárosba.
-Hova viszel? –
kérdeztem mosolyogva.
-Starbucks kávézóba.
Tudom,hogy imádod.
Csak mosolyogtam. Nem
tudom miért,de furcsa érzésem volt. A város reggel 8 órához képest kihalt volt.
Lassan sétáltunk az utcán. Nem kellett rohannunk sehová. Megálltam egy
újságbolt előtt. Azt hittem rosszul látok. Közelebb léptem és úgy figyeltem az
egyik pletykalap főoldalát.
„Harry Styles és
egykori barátnője Robin hatalmas botrányt kavartak egy bevásárlóközpontban.”
-Ez meg mi? Igaz ez
egyáltalán? – hitetlenkedtem.
-Nem tudom…Nem
hallottam semmit.
Bementem az üzletbe.
Meg akartam venni az újságot,de hirtelen egy erdőben találtam magam. Eltűnt
minden. Az újságos,Niall,London utcái,sőt még a gyönyörű napsütés is. Egyedül
álltam a nagy semmi közepén,az égen hatalmas esőfelhők úsztak.
-Hahó! Valaki! –
kiabáltam,hátha meghallja valaki. Nem kaptam választ. A rengeteg tölgyfa között
megpillantottam egy kis ösvényt. Követtem,de nem vitt sehová. Kezdtem úgy
érezni,hogy körbe-körbe haladok. Egyszer csak futó lépéseket hallottam.
A földre hullott
száraz levelek susogása kicsit megijesztett. Harry rohant felém. Ruhái
szétszakadtak,egyik pár cipőjét valahol elhagyta. Orrából erősen ömlött a
vér,arcán és karjain sebek és horzsolások éktelenkedtek.
-Adele! Kérlek segíts!
– üvöltött elhaló hangon és összeesett.
-Jézusom,mi történt!?
– sikítottam egy nagyot.
-Robin…balesetünk
volt. Nem kellett volna ilyen állapotban vezetnie.
-Hol van????
Amint ezt kimondtam
egy autópályán találtam magam. Harry már nem az erdőben,hanem az aszfalton
feküdt. Egy kocsi a szalagkorlátra csavarodott és a roncsot érdeklődők vették
körül. Elhajtottam az embereket és oda rohantam,remélve,hogy Robin még él.
Az arca elégedett
volt. Homlokáról lassan csordogált a vér. Nagy nehezen kiszabadítottam a
biztonsági öv szorításából. Amikor már ő is a földön feküdt csak akkor vettem
észre,hogy egy hatalmas vas darab áll ki a lábából. Könnybe lábadt a szemem.
Nem tudtam mit csináljak. Elkezdtem rázni,hátha magához tér.
-Robin! – mondogattam
nevét,de hiába. Oda léptem Harryhez. Átfordítottam a hátára és őt is megráztam.
-Jól vagyok… -
nyöszörgött és fájdalmasan vért köhögött fel. Teljesen sokkos állapotban a
földre rogytam. Harry és Robin között térdeltem. Egyik kezemet barátnőm
mellkasára tettem. Kihűlt teste lefagyasztotta a kezem. Szívének hangos
dobogását sem hallottam már. Nem lehet vége! Nem lehet ennyire igazságtalan az
élet.
A forró aszfalt szinte
sebet égetett a térdemen. Átöleltem Robint és szorosan magamhoz húztam.
-Semmi baj! Minden
rendben lesz! - suttogtam a fülébe, de
válasz nem jött. Ekkor értettem meg,hogy most már elveszett minden. Vége…
Elengedtem és ő élettelnül
visszazuhant az aszfaltra.
Szaporán lélegeztem. Kivert a víz. Felültem és az éjjeliszekrényen
álló órára néztem. 04:48,remek.
Niall még aludt,ezért
halkan belebújtam egy kabátba és elindultam az udvarra. Még mindenki az igazak
álmát aludta,kivéve engem. Borzalmas rémálom volt. Már nem tudtam vissza
aludni,reggelig kint ültem és az álmomat firtattam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése