26. fejezet - London és csalódások

*Robin szemszöge*

Borzalmas volt az utazás. Egyszerűen képtelen vagyok Harry szemébe nézni. Tudom,ha megtenném ismét beleszeretnék. De miről beszélek? Hiszen én még most is szeretem. Meg tudnám neki bocsátani amit tett…de valahogy mégse megy. Minél előbb le kell lépnem. Nem is értem,hogy miért kellett eljönnöm. Tiszta hülye vagyok.

***

Lepakoltunk és Liam mindenkit a nappaliba parancsolt.

-Tudom,hogy elég gyászos a hangulat Hazza és Robin miatt. De örülnék neki,ha ez nem maradna így. – kezdte meg beszédét és tekintete hol rajtam,hol Harryn volt.

-Mi lenne,ha megbeszélnétek? – kérdezte Adele és elindult Niallel az emeletre.

-Tökéletes ötlet. – helyeselt Louis és kirángatta a többieket is. Ez remek. Ismét kettesben. Valahogy amikor utoljára így volt jobban tetszett…Hosszú percekig csak némán meredtem magam elé,de éreztem,hogy Harry engem néz. Nem bírtam tovább. Felkaptam a fejem és mélyen gyönyörű zöld szemeibe néztem.

-Miért? – szegeztem neki a kérdést rezzenéstelen arccal.

-Nem tudom… - lehajtotta a fejét és szokásához híven beletúrt a hajába és megigazította.

-Aha,jó. Ezzel most megint okosabb lettem. – csattantam ki.

-Ne haragudj. – sütötte le a szemét. Kezdtem úgy érezni,hogy őt jobban megviseli.

-Ezt már százszor hallottam. – halkítottam le magam.

-Tudom. De hogyan kérhetnék még ennél többször és szebben bocsánatot!? – felemelte fejét és tekintete az enyémet kereste. Félve ránéztem. Egy könnycsepp folyt végig az arcán.

Torkomban hatalmas gombóc volt,fájdalmas volt a nyelés. Elhomályosult a kép előttem. Becsuktam a szemem és akaratom ellenére nekem is szaporán potyogtak könnyeim. Most a legszívesebben magamhoz húztam volna és soha többet nem engedném el. De nem tehetem. Nem tudok megbízni benne. Mi lesz ha megint megcsal?

Nem bírtam ezt a drámát. Felrohantam az emeletre. Jézusom. Melyik szobába menjek? Legutóbb Harryvel voltam együtt,de ez most ki van zárva.

Berontottam az első ajtón. Zayn pislogott rám értetlenül. Nem gondolkoztam csak karjaiba vetettem magam és könnyeim szinte már vízesésként áradtak.

-Nyugi. Semmi baj. – próbált csitítani.

-De…én. Még mindig szeretem. Egyszerűen…nem lennék képes megbízni benne azzal a tudattal,hogy egyszer már átbaszott.

Zayn csak felvonta szemöldökét és félre tolt magától.

-Hagyd abba a sírást! Menj le hozzá és kérd meg,hogy meséljen el mindent. Utána te is elmeséled neki,hogy mit olvastál és láttál. Utána minden más lesz,mert szerintem te most teljesen félre értettél mindent. – utasított komolyan. Tényleg sikerült abba hagynom a sírást és kikerekedett szemekkel pislogtam Zaynre. Eszméletlen volt,mintha az apámat hallanám. Mélyen a szemébe néztem és elmosolyodtam. Egy szó nélkül mentem ki a szobából és egyenesen a nappaliba tartottam. Harry elfeküdt a kanapén és a plafont bámulta.

-Harry… - léptem oda hozzá. Felült és végig mért. Rövid időre a sírástól vörös szemeimet nézte,majd elkapta tekintetét. Leültem mellé. – Elmesélnéd a történteket?

Nagyot sóhajtott,majd belekezdett:

-Egy buliban ismertem meg a lányt. Mondjuk a megismerni kicsit túlzás. Na mindegy. Már kicsit sokat is ittam meg már rohadtul hiányzott a…

-Oké. – nevettem fel – Elég lesz ha nagy vonalakban felvázolod.

-Bocsi. Szóval. Igen,megcsaltalak,mert lefeküdtem egy lánnyal. Teljesen részegen. Már ezerszer megbántam. Hidd már el nekem.

Felpattantam és az előszobába siettem. Felkaptam a földről a táskám és kihalásztam belőle egy újságot. Visszasuhantam Harryhez és az ölébe dobtam.

-Ő az?

-Igen.

-Akkor még is,hogy a picsába akarod nekem bemesélni,hogy csak esti kaland volt?

-Csak le akartam rázni. Rám akadt a csaj teljesen. De ha nem hiszel nekem,akkor sajnos nem tudok mit tenni. – mondta ingerülten és elindult az udvarra – Csalódtam….

Vetett még rám egy pillantást és végül ott hagyott. Csalódtam. Ez az egy szó kavargott a fejemben. Nem voltam biztos az érzéseimben,de tudtam,hogy Ő sem.

Gondolataimat Louis szakította félbe.

-Na mi van? Nálatok ennyi a megbeszélés?

-Kérlek Louis,most ne.

-Miért? – akadékoskodott.

-Mert csak…kérlek. Nincs kedvem még többet lelkizni. Már bánom,hogy eljöttem.

-Jól van,akkor a kis hercegnőt magára hagyom. – gúnyolódott.

-Most meg mi bajod van!? – emeltem fel a hangom.

-Az istenért Robin! Nyisd már ki a szemed és vedd észre,hogy Harry halálosan szeret. Fel tudod fogni,hogy mennyire? Mert szerintem nem. Ezt egyedül csak én tudhatom. Én voltam vele amikor egész éjszaka miattad sírt a telefon beszélgetésetek után. Én mentem el vele anno megvenni azt karkötőt és én voltam az a hülye aki azt mondta neki,hogy Te is szereted őt ennyire.

-Én…

-Szerintem gondolkozz el ezen,és azon,hogy mit érzel iránta. Mert ha szereted - már pedig ezt a vak is látja-, ne játszd a sértődött picsát.

Egy mukkot sem tudtam szólni. Louis mindent jól a fejemre olvasott és ezek után jól ott is hagyott. Most mihez kezdjek?

Felmentem Adelékhoz. Nem mondtam el semmit a Louisal való „beszélgetésemből”,csak arra kértem,hogy had legyen saját szobám.

-Hát ez nem lesz egyszerű. – vakarta a fejét Niall – Van egy vendégszobánk,csak tele van minden kacattal.

-Nem baj. Nekem az is jó lesz.

-Felőlem. – megrántotta a szőkeség a vállát és elindultunk a leendő szobám felé.

Remek. Harry szobájával szemben. Ennél jobb helyen nem is lehetne. A szoba tényleg elég tré állapotban volt. A földön pár rekesz sör és üdítő sorakozott. A szekrényekből kiömlött a sok használatlan ruha és egy-egy gyerekes játékot is találtam. Az ágy elég jó állapotban volt,azt leszámítva,hogy tiszta por volt. Egy takarítónő – azt hiszem Emily – segítségével kitakarítottunk és pár óra múlva elfoglaltam a szobát.