*Robin szemszöge*
Ez a két nap hihetetlen lassan telt,de már végre itt van
péntek délután. Este 6-kor indulunk. Addig még van két órám. Nem tudom,hogy
hogy szökjek el. Kinéztem az ablakon. Egy hatalmas bokor volt lent,és nem is
voltam olyan magasan. Kidobtam a bőröndöt az ablakon. Szerencsére nem puffant
nagyot. Gyorsan írtam pár sort.
Elmentem Londonba.
Látnom kellett Harryt. Bocsi,hogy nem szóltam,de így láttam jobbnak.
Puszi: Robin
Kitűztem a parafatáblámra. A telefonomat zsebre vágtam és az
ablakhoz siettem. Kicsit berezeltem,de leugrottam. Szerencsére nem lett semmi
bajom,csak kicsit lehorzsoltam a kezem. Gyorsan felkaptam a cuccaim és szaladni
kezdtem. Amikor befordultam Adelék utcájába kicsit lelassítottam.
Bekopogtam,pár perc várakozás után Niall nyitott ajtót. Köszöntünk egymásnak és
bementem. Siralmas volt a hangulat. Miranda a nappaliban ült,valami romantikus
sorozatot nézett. Adele és Stew valamiről beszélgettek az emeleten,gondolom még
mindig Nikki a téma. Kettesben maradtam Niallel. Bementünk a barátnőm
szobájába.
-Jobban vagy? – kérdezte és leült az ágyra.
-Úgy nézek ki!? – mutattam a mély karikákra és a sírástól
vöröses szememre.
-Robin,tudnod kell,hogy Harry mindennél jobban szeret.
-Igen!? Akkor miért csalt meg? Tudhattam volna,hogy ez a
távkapcsolat dolog nem fog működni.
-Ő is férfiből van…
-Ja,bocsánat! – nevettem fel gúnyosan – Akkor se az a megoldás,hogy
megcsal. De hagyjuk is. Nem akarok erről beszélni.
-Jól van. – megrázta a fejét és bedőlt az ágyba.
Egy ideig csak a szoba falait néztem… A nyár emlékei… Megint
kezdtem érezni,hogy nem bírok magammal és elsírom magam,de összeszorítottam a
szemem és így még csak esély se volt arra,hogy bőgjek. Végre Adele is
megérkezett.
-Szia! – üdvözölt vidáman és megölelt.
-Szia. – köszöntem én is.
-Akkor mehetünk? – ült fel Niall.
-Igen,Stew elvisz minket. Anya nem hajlandó eljönni…
-Miért!? – esett le az állam.
-Hosszú,de lényeg,hogy elég csúnyán összevesztünk.
Nem válaszoltam semmit. Annyira elegem van abból,hogy van
amikor minden tök jó,máskor meg szinte minden reményemet elvesztem…
*Adele szemszöge*
Megfogtuk a bőröndjeinket és elindultunk a földszintre. Anya
még mindig a TV előtt ült.
-Szia anya. Indulunk. – léptem oda hozzá.
-Szia. – köszönt el komoran. Megöleltem,majd amikor
eltávolodtam tőle,vártam az anyai jó tanácsokat: Vigyázz magadra! Okosan bánj majd a keresett pénzel! De semmi,csak
néztünk egymásra és egyikünk se szólt semmit.
Pár perc után teljesen könnybe
lábadt a szemem és pár könnycsepp gördült végig az arcomon. Vissza fogtam
magam,nem kezdtem el hisztérikusan bőgni. Hátrébb léptem és összekulcsoltam
Niallel ujjainkat. A tekintetem még mindig szorosan anyáéba fonódott. Egy hang
nélkül kezdtem el Niall és Robin után lépkedni. Kiértünk és Stew már az autónál
várt minket. Bepakoltuk a csomagokat és elindultunk a repülőtérre. Egész úton
bámultam kifelé az ablakon,akárcsak Robin. Niall és a bátyám nagyon jól
elszórakoztak elől. Stew szokásához híven csupa olyan történetet mesélt rólam,
amik nekem így visszagondolva elég cikik.
Na jó bevallom,tényleg csináltam pár röhejes dolgot,de most
nem tudtam nevetni ezen. Körülbelül egy óra utazás után megérkeztünk. Amint
kiszálltam megcsapott az üzemanyag és a sós tengeri levegő keveréke. Nagyon
rosszul éreztem magam,émelyegtem és szinte az ájulás szélén voltam.
-Jól vagy? – lépett oda Stew.
-Nem. – dőltem neki a kocsinak.
-Na! Mi van? Mi bajod? – kérdezősködött kétségbe esetten.
Nem tudtam válaszolni,lehunytam a szemem. Éreztem,hogy valami nincs rendben.
Nagy nehezen összeszedtem magam és kinyögtem egy nem túl bíztató választ.
-Jól vagyok. Mennünk kell. Szia Stew. Vigyázz anyára és
magadra is.
-Szia Hugi! – szorosan megölelt,már szinte fájt szorítása.
Amikor eltávolodtunk egymástól láttam,hogy letöröl egy könnycseppet.
-Hiányozni fogsz. – próbáltam mosolyogni.
-Te is nekem.
Még oda lépett Niallhöz és Robinhoz is.
-Végre,azt hittem sose indulunk már el. – jegyezte meg
Robin,amikor már a gép felé tartottunk.
-Mi bajod? – húzogattam a szemöldököm.
-Az,hogy elszöktem otthonról és anyámék már legalább 50-szer
hívtak. És…
-Jó,ne is folytasd tovább! – állítottam le,mert nem akartam
vele összeveszni. Felszálltunk a hatalmas és ámulatba ejtő magán gépre. Leesett
az állam.
-A szádat azért csukd be! – nevetett Niall.
Csak nevettem én is,de Robin ajkait még egy mosoly sem
hagyta el.
***
A gép leszállt és Niall óvatosan felkeltett.
-Kicsim,megérkeztünk. – simogatta meg a vállam.
A válaszom,csak egy hatalmas nyögés volt. Nagy nehezen
feltápászkodtam és megigazítottam a hajam. Csendben leszálltunk és egyből két
testőr állt mellettünk.
-Biztos,hogy szükség van erre? – súgtam Niallnek.
-Adem ragaszkodik hozzá.
Elérkeztünk egy limuzinhoz és a két szekrény nagyságú
biztonsági betessékelt minket a kocsiba,ezzel távol tartva a paparazzikat.
Beszálltam és megláttam a többi srácot.
-Úristen! – dobtam le magam visítva Louis mellé.
-Te is hiányoztál. – ölelt magához.
-Sziasztok! – ordítottam még mindig és megöleltem
mindegyikőjüket.
Harry iszonyatosan nézett ki. Karikásak voltak a szemei,a
haja csapzott,és egy idétlen rózsaszín sapka volt rajta.
-Hogy nézel ki!? – próbáltam viccelődni és a fejére
mutogattam.
Ő csak halványan elmosolyodott és az ajtó felé emelte
tekintetét. Amikor Robin beszállt szúrós pillantást vetett Harryre és leült közénk.
Megfagyott a levegő és megint beállt a kínos csönd.
-Tudod,Adele. Harrynél ez egy bevett szokás. – válaszolt
késleltetve előző kérdésemre Louis.
-Ezt hogy érted?
-Louis! Be se fejezd! – mordult rá Harry és óvatosan Robin
felé biccentett. Nem értetettem semmit,de nem is volt baj,mert megérkeztünk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése