Reggel arra keltem,hogy Niall engem néz és az arcomat
simogatja.
-Mióta csinálod ezt? – nyitottam ki a szemem.
-Nem tudom… - suttogott és az arcomat fürgézte – Emlékszel
még a dalra?
-Melyikre?
-A DALRA. – hangsúlyozta.
-Ja…arra,igen. De miért kérdezed?
-Megmutattam a menedzserünknek,egyet értett velem. Azt üzeni
neked,hogy feltétlenül beszélj vele.
-Ez most komoly? – szemeim hatalmasra kerekedtek és leesett
az állam.
-Igen,az. – nevetett – Lehet tudna munkát adni,és nem kell
az iskolapadot koptatnod.
-Mi a száma? – nyúltam a telefonomért.
-Állj már le! – nevetve elhúzta a karom.
-De tudod milyen vagyok… - nevettem én is.
-Rá ér reggeli után.
-Jól van. – sóhajtottam egyet és megcsókoltam.
-Visszajátszást lehet kérni?
-Bolond! – nevettem és a mellkasára csaptam. Kimásztam a
takaró alól és a fürdőbe vettem az irányt.
Gyorsan elkészültünk mind a ketten és lementünk reggelizni.
Anya és a bátyám már az asztalnál ültek.
-Jó reggelt! – húzta széles mosolyra a száját anya.
-Nektek is! –
válaszoltunk szinte egyszerre.
-És milyen volt a tegnap este? – kacsintott Stew. Én csak
vigyorogtam,mint a tejbetök és szerintem levágta a dolgot…
-Mit esztek? – sürgölődött anya a pultnál.
-Mindegy csak jó sok legyen. – nevetett fel Niall.
Anya gyorsan csinált egy nagy adag rántottát. Amilyen
gyorsan készen lett,olyan gyorsan is fogyott el.
-Szeretnék valami fontosat mondani. – kezdett bele Niall.
Mindenki kíváncsian nézett rá,majd folytatta. – Nagyon örülnék neki,ha Adele és
Robin megint eljöhetne hozzánk Londonba. Tudom,hogy nemsokára itt vannak az
ünnepek…
-Nem is tudom,Niall. Nem lenne teljes a karácsony Adele
nélkül. – mondta anya komoran.
-Persze,megértem…
Ekkor életmentően megcsörrent a telefonom. A kijelzőn egy
ismeretlen szám állt. Csak kisétáltam a kínos beszélgetésből és felvettem.
-Helló,remélem Adele-al beszélek. – szólt egy igen vidám
férfihang.
-Igen,én vagyok.
-Csodás,én Adem Jedwardy vagyok. A fiúk menedzsere. Lenne
számodra egy hatalmas lehetőség. Írhatnál új dalokat a One Directionnak és sok
más híres előadónak. Ehhez viszont komoly feltételek kellenek… Londonba kellene
jönnöd és utána a srácaimmal együtt dolgozni. Mondjuk az utóbbival nem lenne
baj. Kérlek gondolod át és adj valami egyértelmű választ. – hadarta el gyorsan.
-IGEN! Elfogadom az ajánlatott. – válaszoltam,szinte nem is
gondolkodtam. Nem akartam egy ekkora lehetőséget elszalasztani.
-Nagyszerű. Majd még hívlak. Szia szivi. – nem láttam,de
tudtam,hogy mosolyog.
-Öhmmm… viszhall.
-Ne már! Tegezz nyugodtan. Még csak 32 vagyok. – nevetett.
-Oké,bocsi. Szia. – tettem le gyorsan a telefont. Szinte
kicsattantam az örömtől. Visszasiettem a többiekhez,hogy elmondjam nekik.
Amikor beléptem a helyiségbe megfagyott a levegő. Niall felhúzott szemöldökkel figyelt.
-Ez meg mi a….mi a fene volt? – nyelt el anya egy hatalmas
káromkodást.
-Állást kaptam! – válaszoltam,de hirtelen elszállt az örömöm
– Most mi van? Valami rosszat tettem ezzel?
-Igen. Azért megkérdezhettél volna róla,hogy megengedem-e.
Mi az,hogy nélkülem hozol meg ilyen fontos döntést? És egyáltalán milyen munka
ez!? – emelte fel a hangját.
-Tudod ez olyan állás amire mindig is vágytam. Zeneszerző
lehetek! Anya! Te ezt fel tudod fogni? Soha az életben nem utasítanék vissza
ilyesmit.
-Jól van. Nagyon örülök. Mikorra tervezed,hogy itt hagysz
minket és az egész életedet?
-Jézusom anya! – gördült le az első könnycsepp az arcomon –
Hallod magad egyáltalán?
Felrohantam a szobámba és elég erőteljesen vágtam be az
ajtót. Bedőltem az ágyba,fejemre szorítottam a párnát és úgy zokogtam. Mi
történt anyával? Sose volt ilyen,mindig támogatta a terveimet. Amikor 9 évesen
elkezdtem zongorázni annyira boldog volt,mindig mondta,hogy egyszer még híres
leszek. Most meg,hogy itt van a nagy lehetőség,előttem az egész világ számon
kér és letépi a fejemet. Ez hihetetlen…
Óvatosan kinyílt az ajtóm. Megismertem ; Niall lépkedett
felém. Rá se néztem,tudtam,hogy ő az. Csak megsimogatta a vállam és maga felé
fordított. Végig simította az arcom,ezzel még jobban szétkenve a sminkem.
-Jól döntöttél. – próbált bíztatni és egy apró mosolyt
erőltetett ki.
-De belehalok,ha így kell itt hagynom mindent. – rázkódtam a
karjaiban a sírástól.
-Ne aggódj. Nem dől össze a világ,csak egy új fejezet
kezdődik az életedben.
-Nem érdekel. Én ezt akarom és senki nem akadályoz meg.
Lehet,hogy önző vagyok,de el akarok menni. Dolgozni akarok ; veletek. – mondtam
már teljesen hisztérikusan.
-Én megértelek. Csak nyugi. – simogatta a hajam.
Valahogy ettől tényleg sikerült lecsillapodnom. Megtöröltem
az arcom és erőt vettem magamon,hogy lemenjek Stewhez és anyához. Anya
idegbeteg módjára pattogtatta a körmeit. Stew az udvaron ült,láttam az
ablakból. Leültem anyával szembe a fotelba. Rám emelte tekintetét.
-Ha téged ez tesz boldoggá,hagylak menni. – mondta
érzelemmentes arccal. Csak bólintottam egyet és elindultam az udvarra. Leültem
a bátyám mellé a hintaágyba.
-Neked is az a véleményed mint anyának? – harapdáltam a szám
szélét.
-Nem. Szerintem hülye vagy,ha most emiatt nem fogadod el az
ajánlatot. De egyáltalán ki ez?
-Adem Jedwardy,a fiúk menedzsere. Niall mutatott neki egy
dalt,amit én írtam.
-Csináld végig,Hugi. – átölelt és megpuszilt.
-Szeretlek. – mosolyogtam. Rettenetesen boldog voltam,hogy
Stewel minden a régi. Végre valaki aki támogat. Felálltam és elindultam a
házba.
-Sajnálom. – suttogtam,de szerintem már nem is hallotta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése