21. fejezet - Újra Kaliforniában

Egy óra múlva már a kaliforniai repülőtéren voltunk. Anya és Stew várt ránk,és persze Robin szülei. Amint megláttam anyát rohanni kezdtem felé. Átkaroltam és egy puszit nyomtam az arcára.

-Jó újra látni. Minden rendben volt? – kérdezte.

-Igen. – hazudtam,mivel nem akartam Robin esetét kipletykálni.

Oda léptem Stew-hez. Lehet,hogy nem vagyok kedves,de nagyon szarul nézett ki. A szemei vérvörösek voltak,az arca beesett és borostás.

-Szia Hugi! – felkapott és megpörgetett. Csak nevettem,mert sose szokott ilyesmit csinálni. Megkaptuk a bőröndjeinket és elindultunk a kocsihoz. Elköszöntem Robinttól és a szüleitől. Két hét után újra itthon,el sem hiszem. A kocsiban nem bírtam ki. Rákérdeztem,hogy mi baja.

-Stew! Történt valami?

Csak sóhajtott egyet és mereven nézett maga elé.

-Tudod…Nikki elvetette a babát. És utána teljesen depressziós lett. Próbáltam segíteni rajta,de csak rosszabb lett. Három napja eltűnt,senki nem hallott róla semmit. A rendőrségen bejelentettük,de nem kezdenek az üggyel semmit ; mondván súlyosabb esetek kötik le őket. – erre megint könnyes lett a szeme és mérhetetlen düh öntötte el.

Csak átöleltem a bátyámat és nem szóltam semmit. Nem értettem,hogy miért nem hívott fel…se ő,se anya. Lehet,hogy nem akartak ilyesmivel zaklatni.

Végre haza értünk. Felmentem és elkezdtem kipakolni a ruháimat. Közben végig néztem a szobámon. A fal tele volt One Direction poszterekkel és rajzokkal amiket mi csináltunk. Elmosolyodtam és közelebb léptem hozzájuk. Megfogtam az egyik szélét és leszedtem. Az összeset leszedtem és helyükre felragasztottam azokat a képeket amiket Niallnek adtam. Még jó,hogy mindegyik képből kettőt kértem.

Egy óra pakolászás és rendrakás után lementem enni valamit. Anya a nappaliban ült és újságot olvasott. Letettem magam mellé egy szendvics társaságában.

-Mesélj már valamit! Mi minden történt veletek? És mi van Niallel? – mosolygott kedvesen anya.

-Nagyon jól szórakoztunk. – mosolyogtam. Elővettem a pólóm alól a nyakláncot és megmutattam anyának.

-Úgy érzem ez a fiú nagyon szeret téged.

-Ebben sosem kételkedtem. De most megyek ledőlök.

-Rendben. – simogatta meg a hátam.

Felmentem és bevetettem magam az ágyba. Sokáig csak a plafont bámultam. Aztán előkerestem a telefonom. Bekapcsoltam és az üzenetek pirosan világított.

Feladó: Niall

„Még keresi néha két kezed a szerelem és a képzelet,

amin át a szívem visszaránt.

Legyen álmod szép, hitem úgysem tépi szét

a távolság mi közben ránk talált…”

Nagyon szeretlek. Remélem minden rendben van. Holnap majd hívlak.

Manó

Ahogy végig olvastam ezt a pár sort ismét kirázott a hideg és valami jó érzés fogott el,de hiába. Nem tudtam mosolyogni. Válaszul csak egy szívet küldtem millió felkiáltójellel. Ledobtam a készüléket az éjjeliszekrényre és fejemet a párnába temettem.

***

Reggel Stew keltett fel.

-Adele!

-Fent vagyok. – motyogtam.

-Segítenél?

-Miben?

Leült az ágyamra és az ölembe dobott egy papírköteget. Nikki képe volt rajta.

-Ki szeretnék ragasztani egy párat,hátha látta valaki és felhív.

-Rendben. – nagy nehezen felkeltem és elkezdtem készülődni.

Bejártuk az egész várost,megkérdeztünk pár járókelőt is,de semmi. Stew egyre jobban el volt keseredve. Leültünk egy padra és csak néztük a rengeteg embert,hátha felbukkan valahol a lány. Nikki ugyan nem került elő,de az út túloldalán egy ismerős lányra lettem figyelmes. Megfordult és akkor már tudtam,hogy Gina az. Elsőre fel sem ismertem. Teljesen megváltozott. Rövid farmernadrág volt rajta,ami szét volt szaggatva. Fekete magas sarkú és egy elég mélyen kivágott ujjatlan. A haja feketére volt festve.

-Gina! – átkiabáltam neki és integettem. Elindult felém.

-Szia! – derült fel az arca és leült mellénk – Mi újság?

-Semmi különös, nagyon jól éreztük magunkat Londonban. És veled? Jól megváltoztál.

-Hát…semmi jó. Alex szakított velem. Azt mondta,túl gyerekes vagyok. De nem is érdekel,majd keresek valakit akinek jó vagyok így is. – kacsintott egyet.

-Sajnálom,de nem értem,hogy akkor mi ez az új stílus…ez nem te vagy.

-Ne sajnálj,tudod,hogy ezt mindennél jobban utálom. Egyébként meg nem tudom mi bajod van,igenis én vagyok. Lehet,hogy megváltoztam,mert erre kényszerített az élet. De ha nem haragszol én most lelépek. – idegesen elment a buszmegállóba és rágyújtott. Nem hittem a szememnek. Két héttel ezelőtt még egy normális Ginával beszéltem. De most…azt hiszem 3-ból ketten maradtunk Robinnal.

-Undorítóan néz ki. – jegyezte meg fintorogva a bátyám. Szerencsére a telefonom csörgése megmentett. Niall hívott,ahogy azt tegnap megígérte.

-Szia kicsim. Hogy vagy? – szólt bele.

-Szia Manó! Nem valami jól,de meg vagyok. És te? Minden rendben?

-Persze…figyelj azért hívtalak,mert a következő hónap elején elutazunk Ausztráliba…és szeretném,ha velünk jönnél. – mondta és tudtam,hogy mosolyog.

-Az csodálatos lenne. – csillant fel a szemem – Meg kell még beszélnem anyával. Egyébként meddig lennétek ott?

-Három hónapot!!! Mondj IGENT!!!! – üvöltött Louis a telefonba.

-Szia Répuci. – nevettem.

-Loui add már vissza!! – intette le Niall – Na itt vagyok,szóval igen 3 hónapról lenne szó.

-Ahhh…ne haragudj,de nem fog menni. Addigra kezdődik a suli és….

-Jó,oké. Nem baj…csak fogalmam sincs,hogy hogy fogom kibírni nélküled.

-Édes vagy…

-Adele,most le kell tennem,mert kezdődik a koncert,de majd még beszélünk. Szia. Szeretlek. – köszönt el gyorsan és meg sem várta,hogy válaszoljak ; kinyomott. Hallottam a hangján,hogy szomorú…ahogy én is.

-Ez meg mi volt? – húzogatta szemöldökét Stew.

-Anya semmit nem mesélt el?

-Nem igazán…

Haza indultunk és az alatt mindent elmeséltem neki. Niallt,hogy milyen jól megvagyunk,Zaynt aki először teljesen féltékeny volt. Harryt,aki végül megkapta Robint és a két legjobb barátomat Louist és Liamet. Csak csendben végig hallgatott majd megjegyezte,hogy tiszta hülye vagyok,hogy visszautasítottam. Ekkor gondoltam bele,hogy mi van ha tényleg igaza van? De nem…anya nem engedett volna el. Most már mindegy,nemet mondtam és kész. Majd találkozunk,ha visszaértek a turnéról…remélem.