18. fejezet - Ajándék

*Adele szemszöge*

-Basszus! – ültem fel az ágyban és a fejemet fogtam. Niall még lelkesen horkolt mellettem. Szörnyen fájt a fejem,szinte minden kiesett ami tegnap este történt. Arra az egyre emlékszem,hogy  Harry segített eljutni az ágyamig.

Nagy nehezen kikeletem az ágyból és óvatos léptekkel bementem a fürdőbe. Hideg vízzel megmostam az arcom és megnéztem magam a tükörben. Borzalmasan néztem ki,a szemeim alatt óriási fekete karikák,a hajam még a megszokottnál is kócosabb ; és a kezemen volt egy szép írás: Adele&Niall örökké. Ijedten elkezdtem dörzsölni,attól félve,hogy tetoválás. Szerencsére csak alkoholos filc volt.

Beálltam a zuhany alá és langyos vízzel lefürödtem,hogy magamhoz térjek. Felöltöztem és befontam a vizes hajamat. Miután ezekkel végeztem egy kis púdert kentem az arcomra,hogy eltüntessem a nemkívánatos karikákat.

-Egy fokkal jobb. – néztem meg magam ismét.

Kimentem és láttam,hogy Niall még mindig alszik. Halkan kimentem a szobából és becsuktam az ajtót. A folyosón Liambe botlottam,aki elég csúnyán nézett rám.

-Jó reggelt! Valami baj van? – kérdeztem.

-Neked is. Semmi,csak hallottam tegnap jól kiütöttétek magatokat. – enyhült meg egy kicsit.

-Így is mondhatjuk. Van valahol fejfájás csillapító? – kérdeztem amikor már leértünk a konyhába.

-Szerintem már Zayn és Louis felzabálta az összeset , de keresek neked. – mosolygott végre.

-Köszi. – leültem a nappaliba a tegnapi ivótársaim mellé. Louis a kanapén tehénkedett,fején egy vizes ronggyal, Zayn pedig próbálta magát nem elhányni.

-Jó reggelt. – ült fel Loui – Te hogy vagy?

-Nem sokkal jobban,mint ti. – mosolyogtam.

-Tessék. – kocogtatta meg a vállam Liam és adott egy szem gyógyszert és egy bögre teát.

-Köszi.

Zayn hirtelen felpattant és berohant a WC-be.

-Ezt jól elcsesztük. – morgott Louis és visszafeküdt.

-Ha kell valami,csak szóljatok. – indult el az emeletre Liam.

-Oké,de Harry és Robin hol vannak? – kérdeztem.

-Harry berágott rátok és inkább elmentek. Nem tudom hova.

Csak bólintottam egyet és beleittam a teába.

*Robin szemszöge*

-Harry,téged nem zavar? – kérdeztem.

-Mi? – mosolygott rám édesen.

-Hát…tudod… - csak végignéztem a kezemen.

-Robin,szeretlek. És tudod,engem nem érdekel. Csak meg kell,hogy ígérd nekem,hogy soha…SOHA többet nem csinálod.

-Megígerem,nem tudom mi ütött akkor belém…

-Semmi baj. Már minden rendben. – magához ölelt és lenézett a ház tetejéről.

-Neked nincs tériszonyod?

-Ha lenne nem hoztalak volna ide.

-De nem ez volt az eredeti terv. – nevettem.

-Igen,tudom. De hova máshova tudnék elbújni a sok kíváncsi szem elől?

-Végülis ebben igazad van.

-Mikor nincs igazam!?

-Na jól van. Fejezd be te kis szerényt! – csaptam a vállára.

-Áuuu.

-Nem is fájt.

-Tényleg nem. – nevetett és óvatosan közeledett felém. Szinte csak pár milliméter választott el ajkainkat egymástól. Éreztem finom illatát és a bőrömet égette forró lehelete. Tekintetünk egymásba fonódott,majd puha ajkait az enyémre nyomta.

-Szeretlek. – suttogtam,miután elengedett.

-Én is. – mosolygott – Nem lehetne,hogy nem mész haza?

-Hidd el,minden vágyam itt maradni,de sajnos nem lehet.

-Miért? Még van másfél hónap a nyárból.

-Tudom…de a szüleim nem díjaznák a dolgot,főleg ha megtudják mi minden történt. Nehéz lesz itt hagyni.

-Ne is mond… - sóhajtott egyet és folytatta – Szeretnék adni neked valamit.

Előhúzott a zsebéből egy ékszeres dobozt és átadta nekem. Kinyitottam és egy édes karkötő volt benne. Kivettem és rátette a kezemre.

-Köszönöm,nagyon kedves vagy.

-Tetszik? – kérdezte egy hatalmas mosollyal a száján.

-Igen,nagyon.

-És ez? – csókolt meg ismét.

-Ez még jobban. – vigyorogtam,mint egy idióta és nyaka köré fontam a karom. Magamhoz húztam és egy puszit nyomtam a szájára.

Kis ideig csak néztük egymást és a lábunkat lógattuk tíz emelet magasan.

-Szerinted Adele és a többiekkel minden rendben a tegnap este után? – nevettem fel,ezzel megtörve a csendet.

-Hát nagyon remélem. Elég rendesen kiakadtam,amikor megláttam őket.

-Nem szeretsz inni vagy mi?

-De igen,mint mindenki más,csak kicsit túlzásba estek.

Erre csak egy ühümmel válaszoltam és lenéztem az alattam nyüzsgő városra.

-Elmegyünk enni valamit? – simogatta meg a combom.

-Mehetünk. – válaszoltam kicsit zavartan és elindultunk.

*Adele szemszöge*

 Leküzdöttem pár falatot és kerestem még egy gyógyszert. Töltöttem még egy bögre teát és felmentem. Niall már fent volt.

-Jó reggelt. – mosolyogtam.

-Aaaa – felült az ágyban – Neked is.

-Te is nagyon szarul vagy?

-Az nem kifejezés. De látom téged nem nagyon visel meg.

-Csak úgy tűnik. – nevettem – Hoztam fejfájás gyógyszert.

-Istennő vagy.

-A barátaimnak csak Adele. – kacsintottam.

-Jajj te. Terveztél valamit mára?

-Igen,de te nem jöhetsz.

-Miért is? – húzta fel szemöldökét és elmosolyodott.

-Titok. Megyek is. – gyorsan adtam neki egy puszit és átviharzottam Liamhez.

Bekopogtam hozzá és egy szempillantás alatt bent voltam nála.

-Szia. Lehetne egy kérésem?

-Persze. – mosolygott kedvesen.

-El tudsz vinni valahova ahol előtudok hívatni pár képet?

-Húha…most rögtön?

-Jó lenne. – bevetettem a boci szemeimet és elindultunk. Hagytunk a hűtőn egy cetlit,hogy elmentünk.

-Amúgy minek kell? – kérdezte már a kocsiban ülve.

-Niallnek,tudod vasárnap hajnalban indulunk.

-Ó,persze. Hát…őszintén szólva,sajnálom,hogy el kell mennetek.

-Én is…ha tehetném ideköltöznék. Csak azért a családomat mégsem hagyhatom el…meg a sulit is be kéne fejeznem.

-Megértelek,de hidd el fogjuk mi majd még látni egymást.

-Nagyon remélem. – mosolyogtam.

Előhívattam majdnem 50 képet és vettem egy fényképalbumot hozzá. Amíg haza értünk a kocsiban gyorsan beletettem az összeset és eltettem a táskámba. Mikor délután haza értünk Louisnak megint támadt egy beteg ötlete.