16. fejezet - Kórház és könnyek

Reggel egyedül keltem az ágyban. Niall,Liam,Louis,Zayn és Harry interjút adnak és dedikálnak egy plázában. Robin pedig…fogalmam sincs hol lehet. Benéztem minden szobába,a nappaliba és a konyhába sem találtam. Egy pillanatra megfordult a fejemben,hogy felhívom,merre van,de végül nem tettem. Leültem reggelizni és közben kint elkezdett szakadni az eső. Csodálatos…már csak ez hiányzott a lelki állapotomnak. Később törökülésben elhelyezkedtem az erkélyajtó előtt,néztem az ömlő esőt. Miután ezt meguntam ráleheltem a hatalmas ablakra és firkálni kezdtem.

Hirtelen egy hatalmas villanásra kaptam fel a fejem,majd üvöltő dörgés rázta meg az ablaküveget. Összerezzentem és valami,furcsa,ismeretlen,rossz érzés fogott el. Tudtam,hogy valami baj történt,hatalmas nagy baj. Annak érdekében,hogy eltereljem figyelmemet lementem az alaksorban lévő kisebb stúdióba. A sarokban álló zongorához lépkedtem,lehúztam róla a puha takarót és felnyitottam. Beállítottam a széket és leültem. Elkezdtem játszani valamit,nem tudom mit,csak leütöttem egymás után pár billentyűt. Rövidesen egy egész szép dallam kerekedett a semmiből. Ezt gyorsan papírra is vetettem,nehogy elfelejtsem.

Már teljesen belemerültem a zenébe,amikor a zsebemben rezegni kezdett a telefonom. Elővettem a hófehér iPhone-omat és a kijelzőre néztem. Ismeretlen szám volt.

-Halló tessék, Adele Othen. –szóltam bele bizonytalanul.

-Jó napot,itt Melissa Grunner. Maga Robin Berein hozzátartozója? – felelt egy női hang.

-Öhm…igen,a barátnője vagyok.

-Rendben,arra szeretném megkérni,hogy fáradjon be a barátnőjéhez a kórházba.

-Korház!? Mi történt vele? Ugye jól van? – fakadtak ki könnyeim.

-Nyugodjon meg,stabil állapotban van. Többet nem mondhatok.

A doktornő megadta a kórház pontos címét,és lerakta.

Remegő kézzel írtam egy SMS-t Niallnak:

Be kellett mennem a kórházba Robinhoz,még én sem tudom mi történt vele. Amint tudsz hívj. Szeretlek.

Elküldtem az üzenetet és hívtam egy taxit. Felrohantam a földszintre,összeszedtem Robin és az én irataimat is. Zsebre vágtam őket és kimentem a ház előtt várakozó taxihoz.

Röpke negyed óra múlva már a kórház recepciójánál ácsorogtam.

-Jó napot. Dr. Grunnert keresem. – mondtam a pult mögött ülő hölgynek.

-A 137-es kórteremben várja magát. – válaszolt kedvesen.

-Köszönöm,merre találom?

-Második emelet. Rögtön a folyosó elején,balra.

-Köszönöm.

Elindultam a lifthez,beszálltam és megnyomtam a 2-es gombot. Lassan elindult a felvonó. Kiléptem és a folyosó felé vettem az irányt. Hamar megtaláltam a szobát. Kopogtam és benyitottam. Robin ott feküdt az ágyban bekötött fejjel,mellette egy csinos hölgy ült,talpig fehérben.

-Jónapot. Mrs. Grunner?

-Igen,maga biztos Adele.

-Én vagyok. Most már megtudhatnám mi történt? – kérdeztem,miközben Robint néztem. Éreztem,hogy nem bírok a könnyeimmel,de összeszorítottam a szemem és nem sírtam.

-Egy parkban találtak rá. – kezdett végre bele – Önkívületi állapotban volt,a karja tele vágásokkal. Mikor egy nő segíteni próbált rajta elkezdett vele üvölteni és hátrálni. Ekkor beleesett a szökőkútba és csúnyán beverte a fejét.

-Úramisten… - kaptam a szám elé a kezem – Miért tett kárt magában? Esküszöm nekem több okom lett volna rá. De ugye ez a fejsérülés nem komoly?

-Nem igazán,emlékezetkiesése van. Nem emlékszik semmire,ami az elmúlt 1-2 hónapban történt vele.

-Köszönöm. – öleltem át végre megnyugodva a doktornőt.

-Szövődményekre nem kell számítani,de ma estére még bent tartjuk. – tolt el magától – Most magukra hagyom önöket.

Kisétált a szobából és én leültem az ágya szélére. Még mélyen aludt. Rengeteg ideig vártam,mire végre felkelt.

-Szia. – fogtam meg a kezét.

-Szia. Hogy vagy?

-Jól. Ugye te is?

-Igen,elmesélnéd röviden mit műveltem?

Csak felemeltem a kezét és végig mutattam a mély vágásokon. Csöndben lehajtotta a fejét. Megmondom őszintén örültem neki,hogy nem emlékezett a dolgokra,legalább nem szenved se ő se én a veszekedésünk miatt. Miközben hosszan ecseteltem neki a nyaralásunk történetét megcsörrent a telefonom. Niall hívott.

-Bocsi,de ezt fel kell vennem. – álltam fel az ágyról.

-Oké.

Kimentem a folyosóra.

-Szia kicsim. Itt vagyunk lent a földszinten a kórházban. Ti hol vagytok?

-137-es szoba,második emelet. Itt várlak.

Öt percen belül már mindegyikőjük Robin ajtaja előtt tolongott. Harry ment be hozzá először.

-Hazza,ne feledd. Emlékezet kiesés!!! – intett neki Liam.

Nem válaszolt csak bólintott egyet. Még Harry bent volt,mi leültünk a folyosón elhelyezett székekre. Harryt Zayn követte,majd Liam,Louis és Niall. Még utoljára én is bementem hozzá elköszönni.

***

-Na végre. – dobta le magát Louis a kanapéra.

-Még mindig nem tudom elképzelni,hogy ilyesmit tegyen. – sóhajtott Harry.

-Én sem… - válaszoltam.

-Szerintem ne rágódjunk ezen a dolgon. Minden rendben lesz és ezt a pár napot örömökben töltjük, együtt. – fonta át derekamat Niall.

-Niall ezt mégis hogy gondolod? – förmedt rá Harry – Most kezdtünk el járni,és ő semmire nem emlékszik. Nekem Ő kell. Tudom jól.

-Harry! – léptem oda hozzá – Kezdj mindent elölről. Hívd el randira és küzdj meg érte még egyszer.

-Mintha az olyan egyszerű lenne. – morgott.

-Ha tényleg szereted,akkor az is,de ha nem akkor bele se vágj!

Elsétáltam mellette és felmentem az emeletre.  Lefürödtem és bedőltem az ágyba. Ölembe vettem a laptopomat és végig néztem a nyaralás alatt készített képeket. Sokon csak nevettem,például a twisterezősön. Aztán a Niallel közös képünk következett. Akaratomtól függetlenül is mosolyra görbült a szám.

-Te meg min vigyorogsz ennyire? – nyitott be szerelmem.

-Rajtunk. – mosolyogtam még mindig.

-Na had nézzem. – ült le mellém és kivette a kezemből a gépet – Csodálatos vagy rajta,mint mindig.

Közelebb hajoltam hozzá és ajkaimat az övéire tapasztottam. Miután eltávolodtunk egymástól letette a laptopot az asztalra és hozzám bújt. Beszívtam édes illatát és megcsókoltam a nyakát.

-Niall… - kezdtem bele.

-Mondjad. – simogatta meg a hajam.

-Szeretlek.

-Én mégjobban.

-Mi lesz velünk,ha vasárnap haza utazok? – haraptam a szám szélébe.

-Majd minden nap beszélünk. És amint tudlak meglátogatlak. Nem akarlak elveszíteni. – hozzám bújt és szorosan magához húzott.

Ahogy Niall ezeket mondta szinte teljesen belebolondultam. Hogy lehet valakinek ekkora szíve? Tudtam,hogy más mint a többi és csak Ő kell nekem. Mi lenne most velem nélküle?