*Adele szemszöge*
Pár perc döbbenet után végre bekopogtam.
-Gyere! – szólt Robin csilingelő hangja.
-Jó reggelt! – nyitottam be – Gyertek reggelizni.
-Egy pillanat. – lépett ki a fürdőből Harry.
-Oké. – erőltettem egy mosolyt az arcomra és elindultam a
konyhába.
Lassan lépkedtem a lépcsőn,miután leértem leültem Zayn és
Niall közé.
-Minden rendben? – kérdezte Liam velem szemben.
-Semmi,mármint igen… – mondtam kicsit később. Tudta,hogy
hazudok,de nem válaszolt semmit,csak megrázta a fejét és a tányérját bámulta.
Nagy nehezen végre Hazza és Robin is megérkeztek. Leültek és
elkezdtek enni,de én abban a pillanatban fölpattantam és berohantam a
szobánkba. Elég durván becsaptam az ajtót. Nem sokkal később Niall kopogott
rajta és bejött.
-Ez meg mi volt? – kérdezte és leült mellém.
-Nem értem Robint…nem mond el mostanában semmit.
-Én meg téged nem értelke. – nevetett,de mikor szembe
találta magát szúrós tekintetemmel rögtön elhallgatott.
-Az előbb,amikor feljöttem szólni nekik hallottam,hogy mit
beszélnek. Együtt vannak…
-Hogy mi!? – kaparta fel állát a padlóról.
-Igen,és nem akarják nekünk elmondani,mert „túl korai lenne”. – idéztem barátnőmet.
-Ez hihetetlen. – motyogott és fejét a kezeibe temette.
Én csak hozzá bújtam és vállára tettem a fejem.
*Robin szemszöge*
Csodálatos volt a tegnap este. Harry szerelmet vallott és én
egyszerűen nem tudtam neki nemet mondani. Kicsit félek is ettől a
kapcsolattól,hogy működni fog-e,de valahogy nem érdekel. Alig várom az esti
koncertet.
-Harry,jönnél egy kicsit? – szakította félbe gondolataimat
Louis.
-Persze. – felállt mellőlem és átmentek a nappaliba.
10 perc után Harry karjait a derekamon éreztem.
-Mivel ebben a házban nem lehet semmit titokban tartani. –
nevette el magát – Bejelentem,hogy mi hivatalosan is együtt vagyunk.
-Gratulálok nektek. – ölelte meg Liam.
Zayn nem szólt semmit csak felállt és odajött
hozzánk,megölelt minket és közben egy én
megmondtam arckifejezést intézett Louis felé.
-Felmegyünk Niallékhoz is? – nyomott egy puszit a számra Harry.
-Gyere! – fogtam meg kezét és elindultunk.
Kopogtam és a választ meg sem várva beléptünk. Két döbbent
és könnyes szempárral találtuk szemben magunkat.
-Tudtam. – vágott egy grimaszt Adele.
-Ezt meg,hogy érted? – néztem rá értetlenül.
-Úgy,hogy reggel hallottam,hogy mit beszéltetek. És
tudod,nekem rohadt szarul esik,hogy nem mondasz el nekem dolgokat,amikor én
minden bajomat és örömömet megosztom veled.
-Mi!? Te hallgatóztál?
-Mit csináljak,ha egyszer nem mondasz semmit? Pár nappal
ezelőtt amikor rákérdeztem,hogy mi van köztetek mit válaszoltál?
-Azt,hogy semmi. – sütötte le szemeit és Harry elengedte a
kezét.
-Figyeljetek,ennek semmi értelme,hogy összevesztek. – lépett
közelebb hozzám Niall.
-Egyetértek,mondjuk ezen a semmin meglepődtem. – húzogatta szemöldökét Harry.
-De hiszen akkor még tényleg…
-Elég! – tette Harry mutatóujját ajkaimra.
-Szerintem is elég. – gyilkolt meg Adele a tekintetével és
kiviharzott a szobából.
-Adele!!! Kicsim,várj már! Hova mész? – rohant utána Niall.
Én csak lerogytam az ágyra és néztem kifelé a fejemből.
Harry megnyugtatás képpen a hátamat simogatta. Ez nem igazán segített,nem így
képzeltem el ezt a napot.
*Adele szemszöge*
Feldúltan vágtattam le a lépcsőn,végig a nappalin. Louis,Liam
és Zayn akik a kanapén ültek hirtelen felém kapták fejüket. Már a kezem a
kilincsen volt,amikor Niall utolért és megfogta a csuklóm.
-Mit művelsz? Hova mész?
-Kérlek engedj el…had legyek egyedül.
Vetett rám egy fájó pillantást,majd elengedett.
Ahogy kiléptem az ajtón megcsapott a meleg levegő.
Elindultam az utcán,majd befordultam egy másikba. Megkerestem azt a helyet ahol
először randiztunk Niallel. Leültem a fűbe és néztem ahogy mindenki éli
körülöttem a gondtalan,vidám életét. Összeszorult a torkom és
belegondoltam,hogy milyen szerencsétlen vagyok…anyáék elválnak,Stew ügye,most
meg Robin.
Hirtelen megcsörrent a mobilom,előhalásztam a zsebemből ;
Niall hívott. Pár másodpercig gondolkoztam,hogy felvegyem-e,de végül kinyomtam.
Ránéztem az időre.
-16:12 –
állapítottam meg magamban.
A koncert csak hatkor kezdődik,amit most már nem is vártam
annyira…
Körülbelül 10 perc elteltével Niall újra hívott.
-Szia. Hol vagy? – kérdezte idegesen.
-Ahova hoztál. – adtam fel neki a leckét,kíváncsi voltam
érti-e. Meg se vártam mit reagál,gyorsan letettem.
Elterültem a fűben és becsuktam a szemem. Később lépteket
hallottam,felültem ; remélve,hogy Niall az. Örömömre tényleg ő sétált
felém,meglepően nyugodtan. Felálltam és a nyakába ugrottam,szorosan öleltem
magamhoz. Könnyeim szinte patakként folytak végig vállán,majd a hátán. Nem
szólt semmit,csak átfogta a derekam és magához húzott.
-Ne engedj el,soha. – hüppögtem,mikor már könnyeim
csillapodtak valamennyire.
-Megígérem.
Miután kicsit magamhoz tértem leültünk és beszélgetni
kezdtünk.
-Miért borultál ki ennyire?
-Tudod,az egész keserű életem miatt. Most minden megint
olyan jól összejött. Az egyetlen jó dolog Te vagy nekem. – mosolyodtam el
halványan.
-Adele,én leírhatatlanul szeretlek. – a fülem mögé tűrt egy
kósza tincset és megcsókolt.
Sajnos Niall telefonjának csörgése félbeszakított minket.
-Hol a francban vagytok már? – hallottam Louis hangját.
-Tíz perc és otthon vagyunk. – csapta le és felhúzott a
földről.
-Mennyi az idő? – kérdeztem kétségbe esetten.
-Öt óra tíz. – kaptam egy rövid választ és elkezdtünk futni.
Negyed hatra már a ház előtt voltunk. Beszálltunk a
limuzinba és elindultunk.
-Nem hiszem el,még átöltözni se volt időm. – morogtam és
végignéztem magamon.
-Ne aggódj. – megsimogatta a combom Niall és kacsintott
egyet.
Az autóban késsel lehetet vágni a feszültséget. Robin
kerülte a tekintetemet,ellentétben Harryvel. Bocsánatkérő pillantásokat
intézett felém,amire én csak egy halvány mosollyal válaszoltam. Végül Liam
törte meg a csendet.
-Ha már így együtt vagyunk,nem kéne megbeszélni a
történteket?
-Meg kéne. – sóhajtott Robin – Adele,nem tudom miért nem
tudsz örülni annak,hogy Harry és én boldogok vagyunk együtt.
-Ez így nem beszélgetés,hanem letámadás. – csattant fel
Zayn.
-Nyugalom már!!! – emeltem fel a hangom – Először is örülök
nektek,hiszen mind a ketten a barátaim vagytok és jól esik látni,hogy szeretitek
egymást. Másodszor pedig-ahogy azt már mondtam - kicsit a padlóra tesz ez a
dolog,hogy nem bízol meg bennem.
Erre már nem válaszolt,ismét csend lett,majd éveknek tűnő 3
perc után megálltunk és az egyik biztonsági kinyitotta az ajtót. Ki szálltunk
és megsüketültünk a visító tinilányoktól. Végre beértünk a csarnokba és
odalépett hozzánk 2 statiszta.
-Sziasztok fiúk,hölgyeim. – köszönt egy „férfi” elég érdekes
hanglejtéssel.
Én csak ránéztem Niallra,aki leintett,hogy próbáljam
magamban tartani a nevetést.
-Mindjárt jövünk. – szólt Niall és összekulcsolta ujjainkat.
-Hova megyünk? – kérdeztem amíg gyors léptekkel végig
szeltük a folyosót.
-Ide. – álltunk meg hirtelen az öltözőjük előtt – Mivel
tudtam,hogy ki fogsz akadni amiatt,hogy nem tudtál átöltözni hozattam neked
ruhát.
-Ez csodálatos. Gondolom a kis cicafiú választotta. – tört
ki belőlem a nevetés.
-Milyen gonosz vagy. – ölelt magához.
Kibontottam karjait,majd gyorsan levettem a pólót és a
nadrágot,leakasztottam a fogasról a ruhát.
-Had segítsek. – lépett közelebb hozzám és felhúzta hátul a
cipzárt. Miután végzett egy apró csókot nyomott a vállamra.
-Mennünk kell. – sóhajtottam.
-Várj itt a cipő is. – húzott elő az asztal alól egy fekete
magas sarkút.
Gyorsan beleugrottam és indultunk is. Amint kiléptünk 2
újságíróval és egy fotóssal találtuk szemben magunkat.
-Interjút szeretnénk készíteni. – hajtogatták egymás után.
-Most nem alkalmas,majd talán a koncert után. – rázta le
őket Niall.
-Akkor csak egy képet.
Megrántottam Niallt,magamhoz húztam és megálltam a nő előtt,aki
gyorsan lencsevégre kapott minket.
-Köszönjük.
Hétkor kezdődött a koncert,ami fantasztikusra sikerült. Csak az az egy bajom volt,hogy Robinnal egy szót sem szóltunk egymáshoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése