1. fejezet - Anya...

-Adele kelj már fel!! Megint el fogsz késni…- hallottam anya ideges hangját a konyhából.

-Rendben 5 perc és kelek.
Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és elkezdtem készülődni. Lementem reggelizni…

-Jó reggelt!- köszöntöttem családomat elég unottan. Stew csak flegmán biccentett egyet,ezzel jelezve,hogy észrevett.

-Jó reggelt kicsim! Valami baj van?

-Semmi.- vágtam rá gyorsan

-Ne mondd ezt kérlek! Tegnap véletlenül a kezembe akadt a telefonod és elolvastam egy SMS-t amit Davidtől kaptál.

-ANYA!! - kiabáltam magamon kívüli állapotban - miért kellett???

-Háháh szívás. - röhögött a bátyám teli szájjal.

-Nagyon sajnálom,hogy így közölte veled azt,hogy már nem szeret.

-Kérlek hagyjuk ezt!! Elkésem. - azzal megfogtam egy almát,felkaptam a táskám a földről és kiviharzottam. Még hallottam ahogy anya utánam kiabálta,hogy semmi baj majd…a végét már nem értettem,mert becsaptam az ajtót. Amíg úton voltam a suli felé azon járt az eszem,hogy miért is szakítottunk Daviddel..? Annyira szerettem,de úgy látszik őt nem érdekelte…megunt,mint mindenki más. Aztán eszembe jutottak anyáék. Ők is ezért váltak el? De miért? Ha valakit szeretünk akkor azt nem lehet megunni.
A gondolataimat hirtelen félbeszakította valami förtelmes zene és visongás.

-Sziaaa Adele!! Már észre sem veszel minket!!? - kérdezte Gina mókásan miközben Robint maga után vonszolta.

-Sziasztok!!

-Héé!! Csajszi! Mi a baj?

-David és az egész életem.

-Jajj ne butáskodj,van ezer másik srác rajta kívül - mondta Robin megnyugtatóan. Ezen kicsit elmosolyodtam mert jól esett,hogy ők itt vannak nekem.

-Gina!!- szóltam már rá

-Mi van??

-Kapcsold ki ezt a...valamit. Egyáltalán mi ez?

-Nem tudod mi ez? Ez a legszuperebb banda a világon. Ez One Direction.

-És 5 olyan helyes srác a tagja. - fojtotta belém a szót Robin.

-Hát jó,nekem nem tetszik. De jobb lesz ha sietünk mert lekéssük a matek órát.

Összenéztünk és elkezdtünk futni,hogy hátha még odaérünk. Persze ez nem sikerült.

Az osztály már leült,a tanár a naplót írta mi meg hirtelen betoppantunk. Mondanom se kell minden szem pár ránk szegeződött. Halkan a helyünkre mentünk és előpakoltunk mintha misem történt volna. Az órák borzasztó lassan teltek,de végül kicsengettek a 6. óráról is.

-Gina! - szóltam oda neki - délután nincs kedved átjönni?

-Hogyne! - húzta szélesre száját - úgyis meg kell mutatnom neked pár dolgot - kacsintott és elment.

Suli után haza érve senkit nem találtam otthon. Szerencsére. Néha elegem van a flegmáskodó bátyámból és a folyton aggódó és kérdezősködő anyámból. Bekapcsoltam a laptopom és megnézetem a Facebook-omat,mivel semmi érdekes nem történt úgy döntöttem inkább alszom egy kicsit. Egy óra alvás után a csengő ébresztett fel. Kinyitottam az ajtót és Gina vigyorgott rám. Beengedtem,jól elszórakoztunk egész délután. Meg kellett hallgatnom legalább 5 One Direction dalt és meg kellett néznem a róluk készült képeket. Bevallom nem is olyan rossz zenét játszanak,egészen megtetszett. És a srácok… első-látásra szerelem. Liam, ahogy a nagy barna szemeivel néz vissza rám a képekről… és az a mosoly. Teljesen elolvadtam. Aztán az örömködésünket félbeszakította anya.

- Sziasztok lányok! Hát ti? Mit csináltok?

- Szia anya! Semmit. - próbáltam lerázni,de tudtam,hogy esélytelen.

-Ó! Látom ám ezeket a cuki kisfiúkat.

- Anya kérlek,azt sem tudod kik ők. Kimennél légy szíves.

- Miért vagy velem ilyen? Csak próbálok jó anya lenni. -  ki ment és láttam rajta,hogy ezzel megbántottam. Szégyelltem magam,de nem akartam Gina előtt összeveszni vele….
Este kikísértem Ginát. Megölelt és egy mosollyal bíztatott, hogy minden rendben lesz anyával.

- Szia! Holnap találkozunk. – köszöntem el tőle és becsuktam az ajtót. Vettem egy mély levegőt és felmentem az emeletre. Bekopogtam anya ajtaján.

- Gyere be!- mondta egy szomorú hang. Bementem, leültem az ágya szélére.

- Annyira sajnálom...- mondtam és átöletem.

- Semmi baj,próbálok jó anya lenni,de apátok nélkül…- nem tudta végig mondani, könnyei végig mosták meggyötört arcát.

- Ne sírj! Semmi baj!- öleltem át ismét és mellé feküdtem, könnyei már csillapodtak valamennyire…