Újból erőre kaptam.
Láttam,hogy szereztem pár új olvasót és a régiek közül is szívesen olvasnátok a folytatást.
Elhoztam nektek! Itt van a legfrissebb rész. Remélem tetszik majd és írtok véleményt. Érdekel mennyit változott jó vagy rossz irányba a stílusom. :)
Jó olvasást!
ui.: Sok szabadidővel és ötlettel rendelkezem, ezért nyár végig biztosan lesznek folyamatosan részek.
Rebe xx
Anya nem engedett be Stewe-hez. Nem értettem,hogy miért…
Talán féltett. Lehet,hogy jobb is így. Nem akartam OLYAN állapotban látni.
Anyával rettenetesen sokat beszélgettünk hazáig. Elmondtam neki mindent. Attól
a naptól kezdve,hogy elmentem. Minden apró kis részletet.
Na jó… Nem mindent. Azért
azt kihagytam belőle,hogy terhes voltam.
Ő is mesélt,és mesélt be sem állt a
szánk. Olyanok voltunk,mint akik barátnők. Ettől kicsit jobb kedvre derültem.
Nem éreztem már azt az erős bűntudatot.
-Biztos nem haragszol rám? – kérdeztem már a nappaliban ülve,kezemben
egy csésze teával.
-Igen,biztos – nevetett anya – Fiatal vagy. Az a dolgod,hogy
élvezd az életet. Ha tudnád,hogy én mi mindent csináltam fiatal koromban…
-Okés. – mosolyogtam.
Azt leszámítva,hogy a bátyám a kórházban feküdt egész
harmonikus volt a hangulat. A kisbaba (akinek még mindig nem tudom a nevét) a
kiságyban feküdt és kuncogott,akárhányszor megcsikizte anyukája a pocakját;a
konyhából friss sütemény illat áradt be a tévéből az esti szappan opera szólt…
3 óra semmit tevés után meguntam a dolgokat és felvonszoltam
magam az emeltre. Ki voltam merülve… Nem is tudom mitől,hiszen egész nap nem
csináltam semmit.
Lefürödtem,majd bementem a szobánkba. Robin az ágyban ülve telefonozott. Gondolom chatelt…
Bebújtam mellé és nyakig betakaróztam.
-Nem lesz ez így jó,hogy egy ágyban kell aludnunk. –
nevetett fel és kihúzta a fejem alól a párnát és mellém feküdt.
-Mit csinálsz?
-Ez az enyém.
-Ne már. – nevettem fel – Melyiket vagy képes nekem adni?
-Például azt… - mutatott rá a sarokban álló szatyorra. Oda
mentem és ki vettem belőle a párnát. Piros huzat volt rajta,az elejére az örökké szó volt ráhímezve.
-Mikor küldte? – kérdeztem magam elé bámulva.
-Tegnap…
Erre már nem tudtam mit mondani. Csak szorítottam a két
kezemben és néztem a szép íves betűket. Visszafeküdtem Robin mellé. Fejem alá
gyömöszöltem a párnát,átfordultam az oldalamra és aludni próbáltam… Nem sok
sikerrel. Niall parfümjét erőteljesen beitta a textil.
-Hiányzik… - suttogtam. Tudtam,hogy még nem alszik ő sem.
-Nekem is Harry.
-Hülyeséget csináltam. Turnéra mennek pár hét múlva. Jönnek
ide az USA-ba is. Simán eljöhettem volna velük. Idióta vagyok. Na meg a Harry
téma… Te már túl tetted magad rajta?
-Tényleg hülye vagy. Ott is elkezdhetted volna újból a
sulit. Amúgy már rég túl vagyok rajta.
-Már rég? – visszhangzott bennem.
-Miért? Te még mindig rágod magad rajta?
Hirtelen belém hasított egy sötét gondolat. Túlságosan is
félvállról veszi ezt a témát. Elhallgat előlem valamit…
-Hát öhm… Csak néha gondolok… hm… vissza rá. – szedtem össze
néhány szót egy mondat erejéig. Majd komótosan hátra dőltem. A párnát
visszahajítottam eredeti helyére. El kell ásnom mindent ami akkor volt. Most a
jelenben kell élnem és nem üldözhet Niall szerelme. Megoldást kell találnom. De
mégis mi enyhítené egy fájdalmasan megsebzett szív fájdalmát?
***
Frissem sült kenyér,tojás,sonka,felvágottak,kávé és
narancslé. Anya sürög-forog a „család” (ha egyáltalán lehet ezt annak
nevezni) meg már az asztalnál ül. Idilli kép lenne,ha lenne egy családot
összetartó apa és a vér szerintiség még létezne. No nem baj.
-Jó reggelt édesem. – nyom egy puszit anya a hajamba. Nem
értem mi ez a fene nagy jókedv. Mindenki
mosolyog és cseverészik. Ez történik amikor 4 nőt összeeresztenek? Nem hinném.
Vagy megint én vagyok túlságosan depresszív?
-Neked is anya. – a mosolya őszinte és túlságosan is átható.
Nekem is mosolyognom kell.
Tele ettem magam. Mozdulni sem bírok,pedig a mosogatás rám
vár… Szuper! Lassan emelkedem fel a méretesre tömött bendőm visszahúz.
Összetakarítom az asztalt. Már minden a pulton. Jöhet a szappan és a szivacs.
Edény súrolás közben elkalandoztam egy kicsit. Akaratlanul is pörögtek a
fejemben az emlékek. Mosolyogtam. Szünet nélkül. Elképesztő vagyok.
***
-Elszöktem otthonról. Jesszus,de rossz lettem. A fenét!
Mindig is ilyen voltam.
-Mindig meglepsz húgi! – löki meg a kezem Stewe.
Bejöttem hozzá. Anya nagyon tiltakozott,de tojok rá.
-Annyira aggódtam érted… Az a beszélgetésünk… Nem gondoltam
volna,hogy ilyen szinten teszed meg. Reméltem ismered a határaid. Tévedtem.
-Most már ismerem. Tudom meddig mehetek el. Egyszer
mindenképp el kell jutni idáig. Isteni érzés volt.
-Jajj. Ne mond ezt! Isteni lehetett szivárványon táncolni és
Donáld kacsával csevegni.
-Igazából Tapsihapsi volt. – mosolyog és beharapja az ajkát.
Két másodpercig bírja. Hatalmasat kuncog. Mindig jót mulat a saját poénján.
-Elég a viccelődésből. Mit mondanak az orvosok? – terelem komolyra
a témát.
-Hát.. Egyszerűbb,ha tőlük kérdezed. – az ajtó felé biccent és ott áll két
kezelő orvos 3 rendőrrel karöltve. Ismét bajban vagyunk. Remek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése