68. fejezet - Egy régi barát

-Mit keres itt?

-A testvéremet.

-Igen? Szerintem egyértelmű a figyelmeztetés a folyosón,hogy ezen az osztályon nincs látogatás.

Gyilkos tekintetem az orvosok felé villantom,majd a rend őrei,akik felém masíroznak. Közrefognak és úgy visznek ki a teremből. A harmadik a táskámban turkál,majd átnyújtja. 

Lassan mindegyik eltűnik,bezsúfolódnak abba a kis szobába. Beszélgetnek. Semmit nem hallok. Stewe aláírt valamit… Talán haza jöhet.

NEM. ilyen nincs. A három egyenruhás könyörtelenül veri bilincsbe. Rángatják a kezét és sürgetik.

Nyílik az ajtó.

-Stewe!

-Semmi baj. Csak 2 év. Szeretlek. – hadarja a folyosón. Annyi időt sem adtak neki, hogy megálljon és ezt tisztességgel közölje velem.

-A börtönben fog rehabra járni.

-Tudja mit? Hidegen hagy. Fogja be és hagyjon minket békén. Undorító amit tesznek.

Elrohantam. Ismét egyszerűbb mást hibáztatni és elmenekülni a megoldhatatlannak tűnő probléma után. A buszmegállóban ülök. Megoldást keresek erre. Mit tehetnénk. Nincs pénzem óvadékra,ilyen helyzetben talán nem is lehetne ez megoldás.

-Ahhhh. – fújom ki a levegőt.

-Na mi az Adele? Nem bírod a rivaldafényt? – gunyoros és egyben kedves volt a hangja. Félre billentettem a fejem… Nem hittem a szememnek.

-Mi történt veled? Hogy kerülsz ide?

-Ezt én is kérdezhetném.

-Haza kellett jönnöm.

-Olvastam. – sátáni a mosolya.

-Vége a rehabnak?

-Nem volt sikeres az eljárás. – nevet,majd rágyújt valami gazra.

-Hihetetlen vagy Gina.

-Te is. Sose gondoltam volna,hogy pont belőled lesz egy ilyen sznob,felsőbb rendű drámázós cicababa.

-Hogy mi? – kínomban nevettem már csak.

-Te is,én is és mindenki tudja,hogy ha akkor nyáron nem utazol el ugyan arra a sorsa jutottál volna,mint én vagy a bátyád. Édes kis ribi voltál anno. Ne feledd el ki voltál David előtt.

A szám tátva maradt. Erre mit lehet mondani?! Talán semmit sem. Fájt az igazság. És szép lassan lepörögtek előttem azok a bulik,balhék,pasik,csajok… Rettenetesen sokat változtam. Ez piszkálta annyira őt?

-Én… nem…

-Semmi baj. Nem kell mondanod semmit. Ismerlek már Adele,de fáj hogy lenézel és nem is keresel. – kifúj még egy kis füstöt a csikket az útra dobja,majd felszáll a várakozó buszra. Én nem szálltam fel. Inkább gyalogolok.

A régi életem jár a fejemben.

-Tessék! – körbejár a joint. Mind a tízen akárhányan be vagyunk szakadva. Sok a jó pasi.

-Szia baba. – ül le mellém Gina – Minden jó?

-Tökéletes.

-Robin?

-Ne nevetess,semmiről nem tud. És ez maradjon is így. Elítélne minket.

-Okos vagy Othen. Ez tetszik.
A földön fekszünk és csak nevetünk. Nem kellenek már a szavak csak alkohol. Piros sörös poharak várnak ránk tele itallal. Mindenből kettőt látok és már szállok…

Emlékszem még az érzésre. És a bűntudatra is…

-Nem érted,hogy semmire nem emlékszem??? Csak egy srác rémlik. Barna volt a haja,talán kettesben voltunk. És ennyi. Mond már el mit tudsz!?

-Lefeküdtél vele.

Ledermedtem. A betűk nem álltak össze egy értelmes szóvá. Csak álltam,nem bírtam moccanni. Csak a szempillám remegett. 
Egy olcsó,kihasználható,ostoba liba vagyok.

Nem emlékszem az elsőre.

-Te jó ég. – tör ki belőlem hangosan. A járókelők értetlenül kapják felém a tekintetüket. Nyugi még egészen ép az elmém.

Ismét üldöz a múltam. Elegem van a régi barátokból,régi szerelmekből, a régi elcseszett életemből. Így hogyan kezdjem újra? Hogyan kapok tiszta lapot,ha mindenki bemocskol? Megváltoztam,az vagyok aki vagyok. Jobbnak kéne lennie az életemnek. Nem azt kérem,hogy gondtalan legyen;csak egy kicsit egyszerűbb. David nélkül. Niall és Harry nélkül.

***

-Szia kicsim. Hol voltál?

-A kórházban. Stewet bevitték a börtönbe. Rehab,letöltendő. Összesen 2 év. Ne törj össze.

Hideg és semleges vagyok ezzel a témával anya előtt. Ha látná az érzelmeimet akkor már kész roncs lenne. Nem válaszol,csak bólint.

-Ez neked jött. – kutat a borítékok között,majd átnyújt egyet.

Drága Adele!
A helyedben összeszedném magam és ki állnék a média elé. Undorító cikkeket írnak rólad. Az egész város rólad pletykál. És a legszebb az,hogy te erről semmit nem tudsz. Egy burokban élsz.
A múltadban is kutakodnak már. A gimi menő,népszerű társasága utána nézett és kérdezett mindennek,ami kicsit is érint téged. Kiderült minden kis mocskos titkod. Semmi személyes dolgod nem maradt már. Mindenki tudja,hogy mekkora ribanc voltál anno. Figyelj oda kinek mit mondasz.

Még egy jó tanács: törj ki végre a depresszióból és kezdj el élni. Megsavanyodott öreg asszony életet élsz. És őszintén… Gáz vagy.

Döntsd el végre ki akarsz lenni és változz!

Szeretettel:

Egy régi barát.

67. fejezet - Mosoly és Donáld

Sziasztok!
Újból erőre kaptam.
Láttam,hogy szereztem pár új olvasót és a régiek közül is szívesen olvasnátok a folytatást.
Elhoztam nektek! Itt van a legfrissebb rész. Remélem tetszik majd és írtok véleményt. Érdekel mennyit változott jó vagy rossz irányba a stílusom. :)
Jó olvasást!
ui.: Sok szabadidővel és ötlettel rendelkezem, ezért nyár végig biztosan lesznek folyamatosan részek.
Rebe xx

Anya nem engedett be Stewe-hez. Nem értettem,hogy miért… Talán féltett. Lehet,hogy jobb is így. Nem akartam OLYAN állapotban látni. Anyával rettenetesen sokat beszélgettünk hazáig. Elmondtam neki mindent. Attól a naptól kezdve,hogy elmentem. Minden apró kis részletet. 

Na jó… Nem mindent. Azért azt kihagytam belőle,hogy terhes voltam. 

Ő is mesélt,és mesélt be sem állt a szánk. Olyanok voltunk,mint akik barátnők. Ettől kicsit jobb kedvre derültem. Nem éreztem már azt az erős bűntudatot.

-Biztos nem haragszol rám? – kérdeztem már a nappaliban ülve,kezemben egy csésze teával.

-Igen,biztos – nevetett anya – Fiatal vagy. Az a dolgod,hogy élvezd az életet. Ha tudnád,hogy én mi mindent csináltam fiatal koromban…

-Okés. – mosolyogtam.

Azt leszámítva,hogy a bátyám a kórházban feküdt egész harmonikus volt a hangulat. A kisbaba (akinek még mindig nem tudom a nevét) a kiságyban feküdt és kuncogott,akárhányszor megcsikizte anyukája a pocakját;a konyhából friss sütemény illat áradt be a tévéből az esti szappan opera szólt…

3 óra semmit tevés után meguntam a dolgokat és felvonszoltam magam az emeltre. Ki voltam merülve… Nem is tudom mitől,hiszen egész nap nem csináltam semmit. 

Lefürödtem,majd bementem a szobánkba. Robin az ágyban ülve telefonozott. Gondolom chatelt…

Bebújtam mellé és nyakig betakaróztam.

-Nem lesz ez így jó,hogy egy ágyban kell aludnunk. – nevetett fel és kihúzta a fejem alól a párnát és mellém feküdt.

-Mit csinálsz?

-Ez az enyém.

-Ne már. – nevettem fel – Melyiket vagy képes nekem adni?

-Például azt… - mutatott rá a sarokban álló szatyorra. Oda mentem és ki vettem belőle a párnát. Piros huzat volt rajta,az elejére az örökké szó volt ráhímezve.

-Mikor küldte? – kérdeztem magam elé bámulva.

-Tegnap…

Erre már nem tudtam mit mondani. Csak szorítottam a két kezemben és néztem a szép íves betűket. Visszafeküdtem Robin mellé. Fejem alá gyömöszöltem a párnát,átfordultam az oldalamra és aludni próbáltam… Nem sok sikerrel. Niall parfümjét erőteljesen beitta a textil.

-Hiányzik… - suttogtam. Tudtam,hogy még nem alszik ő sem.

-Nekem is Harry.

-Hülyeséget csináltam. Turnéra mennek pár hét múlva. Jönnek ide az USA-ba is. Simán eljöhettem volna velük. Idióta vagyok. Na meg a Harry téma… Te már túl tetted magad rajta?

-Tényleg hülye vagy. Ott is elkezdhetted volna újból a sulit. Amúgy már rég túl vagyok rajta.

-Már rég? – visszhangzott bennem.

-Miért? Te még mindig rágod magad rajta?

Hirtelen belém hasított egy sötét gondolat. Túlságosan is félvállról veszi ezt a témát. Elhallgat előlem valamit…

-Hát öhm… Csak néha gondolok… hm… vissza rá. – szedtem össze néhány szót egy mondat erejéig. Majd komótosan hátra dőltem. A párnát visszahajítottam eredeti helyére. El kell ásnom mindent ami akkor volt. Most a jelenben kell élnem és nem üldözhet Niall szerelme. Megoldást kell találnom. De mégis mi enyhítené egy fájdalmasan megsebzett szív fájdalmát?

***

Frissem sült kenyér,tojás,sonka,felvágottak,kávé és narancslé. Anya sürög-forog a „család” (ha egyáltalán lehet ezt annak nevezni) meg már az asztalnál ül. Idilli kép lenne,ha lenne egy családot összetartó apa és a vér szerintiség még létezne. No nem baj.

-Jó reggelt édesem. – nyom egy puszit anya a hajamba. Nem értem mi ez a fene nagy jókedv. Mindenki mosolyog és cseverészik. Ez történik amikor 4 nőt összeeresztenek? Nem hinném. Vagy megint én vagyok túlságosan depresszív?

-Neked is anya. – a mosolya őszinte és túlságosan is átható. Nekem is mosolyognom kell.

Tele ettem magam. Mozdulni sem bírok,pedig a mosogatás rám vár… Szuper! Lassan emelkedem fel a méretesre tömött bendőm visszahúz. Összetakarítom az asztalt. Már minden a pulton. Jöhet a szappan és a szivacs. Edény súrolás közben elkalandoztam egy kicsit. Akaratlanul is pörögtek a fejemben az emlékek. Mosolyogtam. Szünet nélkül. Elképesztő vagyok.

***

-Elszöktem otthonról. Jesszus,de rossz lettem. A fenét! Mindig is ilyen voltam.

-Mindig meglepsz húgi! – löki meg a kezem Stewe.

Bejöttem hozzá. Anya nagyon tiltakozott,de tojok rá.

-Annyira aggódtam érted… Az a beszélgetésünk… Nem gondoltam volna,hogy ilyen szinten teszed meg. Reméltem ismered a határaid. Tévedtem.

-Most már ismerem. Tudom meddig mehetek el. Egyszer mindenképp el kell jutni idáig. Isteni érzés volt.

-Jajj. Ne mond ezt! Isteni lehetett szivárványon táncolni és Donáld kacsával csevegni.

-Igazából Tapsihapsi volt. – mosolyog és beharapja az ajkát. Két másodpercig bírja. Hatalmasat kuncog. Mindig jót mulat a saját poénján.

-Elég a viccelődésből. Mit mondanak az orvosok? – terelem komolyra a témát.

-Hát.. Egyszerűbb,ha tőlük kérdezed. – az ajtó felé biccent és ott áll két kezelő orvos 3 rendőrrel karöltve. Ismét bajban vagyunk. Remek.